2005. MÁJUS 08. URUNK MENNYBEMENETELE „A” ÉV

Egyesek azonban még mindig kételkedtek … Mt 28, 16-20
 
Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába., fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!
 
Hányszor olvastuk e történetet, és talán egyszer se tűnt fel nekünk, hogy a mennybemenetelnek csak tizenegy tanítvány volt a tanúja, nem a tizenkettő. Nyilván nem Júdást hiányolom, hanem Mátyást. Az a figyelemreméltó, hogy Jézus a csapatra bízta, hogy egészítse ki önmagát. A csapatra és a Lélekre. Lehetne ennél jobban bemutatni bizalmát a születő Egyházban? Jézus nem az utódlást rendezi, mint a földi királyok, hanem a küldetést. Korlátlan teljhatalma teljes tudatában – Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. – misszióba küldi őket, olyan küldetést ad nekik, amely egyetemes, egyértelmű, és kooperatív, hisz megígéri, hogy velük lesz mindvégig, a „világ végéig”.
 
A sors különös fintora, hogy III. Rainier monacói herceg halála, a walesi herceg „esküvője” és a pápa temetése egybeestek. A média soha nem volt ilyen kínos helyzetben! Három csemege a bulvársajtónak, egy napon! De amint, az amúgy anglikán, herceg kénytelen volt másnapra tenni saját esküvőjét, úgy az operett-herceg, amúgy jámbor katolikus, is háttérbe szorult. A sajtó, amelynek címoldalát időközben ismét a másod- és harmadrangú álhírek özönlötték el, nem habozott, a halott pápa került egyértelműen a főhelyre. Mindez a média felől nézve a népszerűségi és nézettségi skála függvénye, valóságos kényszer: „nem tehettek mást”. S mégis, akikkel beszéltem, elismerték, hogy egy pillanatra megigézte őket az örökkévalóság, az egyetemesség, valami, ami térben és időben túlmutat az álhíreken, mely betölti egész életüket. Egyszer, talán csak egyszer, életükben valóban valami fontosat mondhattak, valami valóban fontosról. Mindebben az a legizgalmasabb, hogy mi minden nap még ennél fontosabbat is mondhatunk, ami nem csak nekünk, hanem minden nemzetnek egyaránt fontos. Vajon mikorra növünk végre fel küldetésünkhöz? Kiss Ulrich SJ/MK