2005. MÁJUS 1. HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA „A” ÉV

Ismeri és teljesíti parancsaimat… Jn 14, 15-21
 
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: Visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és megmutatom neki magamat.
 
Jézus beszédei igen rövidek. Igaz, Jánosnál hosszabbak, mint a három másik evangélistánál, de az úgynevezett búcsúbeszéd minden rekordot megdönt. Hihetetlen? Talán mégse. Végrendelet ez, utasítás az elkövetkezendő nehéz napokra, de egész életükre is. Megerősítés és biztatás. A sok ismétlésnek is megvan a maga helye: arra hivatottak, hogy szavatolják, hogy nem mennek e szavak feledésbe, mint ahogy nem is mentek. Idős emberek közismerten elfeledik, ami pár perce törtét velük, de nem, ami gyerek- és ifjúkorukban. Így lehetett ez minden bizonnyal a már agg Jánossal is: a búcsúbeszéd – vajon hányszor idézhette környezetében? – minden szava lelkébe ivódott.
 
Ne feledjük: e fenti szavak előtt Jézus megjósolta Péter árulását, majd, e szavakat imával lezárva, elindult a Kédron patakon túlra. Volt ott egy kert… Íme, amit manapság szövegkörnyezetnek mondanak. A passió prológusa, nyitánya a beszéd. Szeretetről, egységről, viszontlátásról beszél, ahol rejtett széthúzás és féltékenység uralkodik, árulás lóg a levegőben, és az érintettek még nem is igen fogták fel, hogy a búcsú pillanatait élik meg! Micsoda nagyszerű lélek ez, mely – miközben saját szenvedésével leszámol és számol – csakis a többiek vigasztalásán fáradozik, jó előre? Micsoda biztonság, kimondani Isten és az Ember, sőt az emberek egységét! Akkor, amikor minden széthullóban van! S végül, milyen egyértelműség a mi sokértelmű, ingadozó korunkhoz képest: nincs mese, csak az szeret, aki teljesíti a parancsokat. Nem tanácsokat, parancsokat! Ha valóban vágyunk látni őt, itt biztos receptet kaptunk. Kérdés, elég szabadok vagyunk-e engedelmeskedni? Kiss Ulrich SJ/MK