2005. MÁJUS 14. PÜNKÖSD VIGÍLIÁJA „A” ÉV

Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám… Jn 7, 37-39
 
A sátoros ünnep utolsó, nagy napján megállt Jézus, és felkiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, annak, amint az Írás mondja, az élő víz folyamai törnek elő szívéből. Ezt Jézus a Lélekről mondta, akit később elnyertek a benne hívők. Ekkor ugyanis még nem jött el a Lélek, mert Jézus még nem dicsőült meg.
 
A vigília várakozást jelent. Sokféleképpen lehet várakozni. Ki unottan, ki türelmetlenül… csak nézzünk szét egy váróteremben, akár a rendelőben, akár egy hivatal előterében, akár egy pályaudvaron vagy repülőtéren. S persze, az sem mindegy, mit vagy kit várunk? Ugye más az esküvőre készülő pár várakozása, más az örömszülőké, más a nyoszolyólányoké, s más azoké, akiknek egyetlen gondja, mit vigyenek ajándékba, vagy éppenséggel az, hogy mit vegyenek fel? Mutasd meg, hogy várakozol, s megmondom, mire, kire vársz. S persze, azt is, ki vagy.
 
Hogyan várjuk a megígért Lelket? Várjuk-e egyáltalán? Jézus ezért legmélyebb vágyainkat szólaltatja meg: Szomjazol? S ki ne szomjaznék? Igazságra, szeretetre, emberibb életre, megbecsülésre, arra, hogy élete értelmet nyerjen. Van, aki nem? Így tekintve, mindnyájan szomjazzuk őt, akkor is, ha nincs neve szomjunknak. S akkor a várás egyszerre több: sóvárgás, vágy, amely betöltésre vár. Még néhány óra, és íme, oltani fogják szomjunkat! Kiss Ulrich SJ/MK