2005. november 13. évközi 33. vasárnap „A” év

Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura (Mt 25, 14-30)

Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt nyert rajta. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.

Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Az úr így válaszolt: Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe! Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: Uram, két talentumot adtál nekem, nézd másik kettőt nyertem rajta! Az úr így válaszolt: Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe! Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahova nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked! Válaszul az úr ezt mondta neki: Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogyha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!

Az első tény, ami elgondolkodtat, az hogy az Úr bizony hosszabb időre is magunkra hagyhat, nem fél ránk bízni mindenét. Hány vállalkozó merné ezt megtenni? A második szembeötlő tény, hogy akkor, amikor már azt hitted, hogy soha nem kérik számon tőled, ami végső soron nem a tiéd, akkor jön a számadás. A legmeglepőbb azonban, - és itt nem a mai piaci törvények érvényesek, hogy ez a Gazda nem a legnagyobb hozamot értékeli legnagyobbra! Lám, ugyanazon szavakkal dicséri meg azt, aki öt talentummal tette gazdagabbá, mint azt, aki csak kettővel. A jutalmuk is ugyanaz! De miért nem adta kezdettől fogva a legjobban sáfárkodónak a teljes tőkéjét, mind a 8 talentumot?

Számoljunk csak! Nemde, ha az első szolga a teljes tőkét megkettőzte volna, akkor most a gazdának 16 talentuma lenne. Hárman együtt 15 talentumot adtak át neki a számadásnál. A hiányt egyetlen szolga okozta: a harmadik! Innen a gazda haragja, és hiába minden mentegetőzés: csak az eredmény számít! Azt pedig a történet szerint végső soron aszerint ítéli meg a gazda, hogy kinek mennyi a rátermettsége! Más szóval, az első szolga nem biztos, hogy meg tudta volna kettőzni a nyolc talentumot, lehet, hogy csak az első öt fiadzott volna öt továbbit, a többi három már nem. Jó, hogy nem egyetlen ember vállán nyugszik a ránk bízott vagyon hozama! Jó, hogy az Úr mindenkire pont annyit bíz, amennyit hasznosan kamatoztatni tud! S éppen itt a baj a harmadikkal: a félelem bénította meg! A félelem sugallta neki, hogy elássa tehetségét – a magyarban talentum ugye, ennyit jelent? S mitől e félelem? Többnyire az összehasonlításból azokkal, akinek az úr szemmel láthatóan nagyvonalúbban bánt! Innen adódik a harmadik következtetésem: soha ne aggódjunk, hogy másokkal összehasonlítva eleget teszünk-e, hanem tegyünk meg mindent, amire saját erőnkből futja!

Kiss Ulrich SJ/MK