2005. október 9. évközi 28. vasárnap „A” év

Íme, a lakomát elkészítettem (Mt 22, 1-14)

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Õk azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre! De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! A szolgák kimentek az utcákra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat s jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Mikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád? De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre” Ott sírás lesz és fogcsikorgatás! Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!

A múlt héten aligha azonosultunk a szőlőmunkásokkal, akik megverték és megölték a szolgákat, és a mai történetben – ahol ez a különös fegyvertény a párhuzam – még abszurdabb a meghívottak egy részének radikalizmusa. Azt talán még megértjük, hogy az egyik-másik kimenti magát, hisz azt mi is elég gyakran megtesszük, bokros teendőinkre hivatkozva, de minek gyilkolni azokat, akik vendégségbe hívnak? Kevésbé abszurd a helyzet, ha arra összpontosítunk, hogy mindnyájan meghívást kaptunk, egy és ugyanazt a meghívást: azok is, akiknek nem akaródzik, azok is, akik nem érnek rá, de azok is, akik érthetetlen durvasággal reagálnak. S ezzel még nincs vége: a jöttmentek, a semmiképp sem szalonképesek meghívása, – a kései is – ugyanerre a lagzira szól! Végül a vendégmix eléggé esetleges: nem túl exkluzív a parti! Isten országának logikája azonban még egy pontban különbözik a mi „exkluzív klub” típusú elméleteinktől, ahogy azt némely vidám vasárnapon hirdetik! A 40 ezer kiválasztott, úgy tűnik, ezek után nem is olyan válogatott népség! Az újabb abszurditás az ünneplő ruha hiányának büntetése. Hogyan? Ha egyszer az útszélen szedtek fel, mennyi esélyem volt fodrászhoz menni? Manikűröshöz? Szabóhoz? Nem abszurd ez az elvárás?

A történet azonban kevéssé abszurd, ha emlékezetünkbe véssük, hogy itt nem a köztársasági elnök, hanem a király a meghívó. Innen erednek megértési nehézségeink: Az elnököt mi választjuk magunk közül. A királyt nem választottuk, ő választ ki minket! Õ hív minket vendégségbe, amikor és akit akar. Igaz, mondhatunk – mint láttuk – nemet, de ezzel csakis magunkat rekesztjük ki! A király szuverén, és nem tartozik senkinek elszámolással. De mi neki igen. Sőt, mindig elvárja, hogy ünneplőbe legyünk. Rossz hír ez a mindenkori Pató Páloknak! A jó hír, hogy telt ház lesz!

Kiss Ulrich SJ/MK