2005. szeptember 25. évközi 26. vasárnap „A” év

Az igazságosság útján járva (Mt 21, 28-32)

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Erről mi a véleményetek?
Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát? Azt felelték: Az első. Erre Jézus így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek: a vámosok és utcanők megelőznek benneteket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!

Jó emlékezni arra, hogy ez a történet a múlt heti – nagy vitát keltő – példabeszéd párja, és hogy mindkettő Isten országának sajátos logikájáról szól. Könnyen belebonyolódunk azonban saját ellentmondásainkba, ha a mindennapi élet, s főleg, ha a közgondolkodás keretében értelmezzük. Mégis elsőnek kezdjük talán a történetet, mint valós eseményt értelmezni: ahogy egy tanár, ahogy egy bíró, ahogy egy mérnök stb. tenné.

A két fiú egy embernek volt a fia, magyarán testvérek voltak. Amiből ha nem is kényszerítően, de az esetek többségében mégis az következik, hogy azonos nevelést kaptak. S persze minden gyakorló szülő tudja – a gyakorlott meg még inkább – hogy bizony nincs két egyforma gyerek. A sokgyermekes be is helyettesítheti sorra gyermekeit a történetbe, és elmélázhat: melyik hogyan viselkedne? Eljátszhatjuk persze a szerepet úgy is: én és testvérem hogyan válaszoltunk volna egykor az apai kérésre? Mert persze nem csak két variáns lehetséges: van, aki azt mondja, Nincs kedvem!, s nem is megy ki. Van, aki azt mondja, Szívesen, uram! – s megy is. Õk kimaradtak a történetből. Szeretnénk, ha mi a mintafiúk lennénk? Azok is vagyunk?

S az Úr szőlőjébe – hogy továbbvigyük a történést Isten országába – hányan mennek el kapálni azok közül, akiket meghívtak? Minden második? Ez lenne a történet, mai szemmel nézve, nagyon is jó aránya. Az egyházmegyei szemináriumi vezetők és a szerzetesrendek újoncmesterei még számtalan variánssal tudnák gazdagítani a példát! Van aki, ugye ki is megy a szőlőbe, de otthon felejti a kapát, mint az egyszeri orosz kolhozparaszt, akinek gondja volt a párttagsági és szakszervezeti könyvecskére, sőt a vodkácskára is, – ezek nélkül soha nem ment ki a földre – de a kapácskát bizony otthon hagyta! S persze kint a szőlőben is lehet disputálni, cigarettázni vagy tereferélni! Más szóval a munka, ami sok verejtékkel jár, nem az egyetlen lehetséges választás. Lám, mégse olyan könnyű megválaszolni, hogy végül is ki teljesítette – ki teljesíti – az apa akaratát. S akkor nem is említettem még, hogy az apa lehet, hogy épp a lustábbik fiát szereti legjobban. Fel tudjuk ezt fogni?

Kiss Ulrich SJ/MK