2005. szeptember 4. évközi 23. vasárnap „A” év

Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Mt 18,15-20

Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, minta pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az elharapódzó, sőt burjánzó „do it yourself” – tedd magad – vallásnak nem kedvez Jézus szemlélete. A kereszténység közösségi vallás. A közösségnek pedig szabályai vannak. Elsőként azt határozzák meg, ki a közösség tagja, ki nem. Így van ez a legkisebb egyesületben is. A gyülekezetben, az egyházközségben sincs ez másképp. E gyülekezet minőségét Jézus jelenléte adja meg. Első pillantásra nagyon is alacsony a mérce: elég, ha ketten vagy hárman összejönnek. Az összejövetel azonban még nem közösség, és végképp nem krisztusi közösség: az Õ nevében kell összejönnünk. Az ő nevében azt jelenti – ahogy analóg módon a „király” vagy a „köztársaság” nevében ítélkezik a bíró – hogy az ő hatalma alatt állunk. E minimális előfeltétel mellett azonban a közösség – és csakis a közösség – elképesztő hatalommal rendelkezik: Isten mindent megad nekik, amit kérnek, és döntéseik az égre is kötelezők! Isten elkötelezi magát. Kiszolgáltatja magát a mi ítéletünknek! Delegál, ahogy egyetlen menedzser, vagy politikai vezető se tenné! Érthető hát, hogy nem mindegy, ki alkot ilyen közösséget. A ki-közösítés ezért nem a szeretetlenség jele, hanem azé a makacsságé, mely az öntörvényű ember sajátja, hisz tenmagának önmaga a mérce. Ráismerünk a ma uralkodó nézetre? Akkor rá kell döbbennünk arra is, hogy épp manapság, amikor az ünnepélyes kiközösítés rég kiment a divatból, a hallgatólagos és önkéntes ki-közösítés egyre több hívőt érint, és még maguk se tudják! A baj talán ott van, hogy többnyire elmarad a figyelmeztetés: négyszemközt éppúgy, mint a közösségi szinten. Annyira félünk, hogy „elveszítjük” a vétkest, hogy inkább toleráljuk a vétket. Eközben végképp elveszítjük őt, és vele pusztul a közösség és vele haldoklik a barátság is.

Barátom, vedd úgy, hogy ez egy figyelmeztetés a fenti értelemben. Remélem, megnyertem testvéremet!

Kiss Ulrich SJ/MK