2006. április 15., húsvét vigíliája

1. Tűzzel és vízzel, és az egyház legegyszerűbb, de legszebb szimbólumaival jelenítjük meg a Húsvétot. – A pogány Róma Pontifex maximusa minden évkezdetkor, március 1-én egy tűzgyújtó prizmával, tükörrel a napfény sugaraiból meggyújtott egy gyümölcsfa gallyat. E parázsnak, szent tűznek érintetlennek kellett maradnia, a Vesta szüzek őrizték, a hagyomány szerint a Santa Maria in Cosmedin közelében ma is látható kerek templomban. – Assisi Szent Ferenc szemét tűzzel, tűzben izzított vassal próbálták gyógyítani. A húsvéti liturgia tűzszentelése, a rőzse, korábban a kidőlt temetői keresztekből rakott tűz fénye, melege bevilágítja a mai éjszakát. A húsvéti gyertya lángja és terjedő fénye, a kezünkben kigyúló kis gyertyákkal együtt, elemi erővel találkoztat a feltámadt Krisztussal, aki a halál sötétsége után fényt árasztott a világra.

A víz, nem az özönvíz, nem az árvíz, hanem a szomjúságot oltó, a megtisztító, az újjászületést, a keresztséget jelképező a másik fontos kelléke a vigília ünneplésnek. Szent Ambrus tanítja: „Ó, te víz, méltó lettél arra, hogy Krisztus kegyelemközlő eszköze légy!” Az Asperges, a szenteltvíz hintés ősi keresztény rítusa a zsoltárost idézi: „Hints meg engem izsóppal és megtisztulok!” vagy a másik zsoltárt: „Mint a szarvasgím a források vizére, úgy kívánkozik a lelkem tehozzád, Istenem!”

2. Tűzzel és vízzel, azaz mindennel és mindenestül ünneplünk. Ilyen ellentétpárok fejezik ki a teljesség élményünket: ég és föld, test és lélek, tűz és víz. Az ember ma, Húsvétkor a legszebbet, az egészet, mindent belead a maga törékeny, emberi ünneplésébe. – A Márk-evangélium szerint, amelyből a föltámadás történetét hallottuk, a főszereplők az asszonyok. A három szent nő, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme, akikről a mozgalmas igéket olvassuk: 1. illatszereket vásároltak, 2. elmentek, hogy megkenjék, 3. tanakodtak (vajon ki hengeríti el a követ a sírtól), 4. megijedtek az angyaltól, 5. siettek, futásnak eredtek, s végül 6. félelmükben senkinek sem szóltak (a föltámadás örömhíre mégis elterjedt). A János evangélium pedig majd Péterről és Jánosról beszél. Nők és férfiak, asszonyok és apostolok, azaz mindenki felismeri, mindenki dicsőíti, mindenki örül neki, mindenki meghatódottan fogadja.

3. Húsvét az egész világé, akkor is, ha nem mindenki akar róla tudni. A tavasz enyhe illata, a feltámadás lehetőségének híre megérint mindannyiunkat. „Ha Krisztus nem támadt volna fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek is!” (1 Kor 15,14) – Aki azonban hallgat a kétezer éves egyházra, aki velünk ünnepel (tűzzel és vízzel), aki tud hinni, az Carlo Carrettoval állíthatja: kerestem és megtaláltam! Ennek örömét adja meg a feltámad Krisztus az idei Húsvétkor mindannyiunknak!

Ámen

Pákozdi István/Magyar Kurír