2006. április 9., virágvasárnap „B” év

1. A híres XV. századi dominikánus prédikátor, Girolamo Savonarola 1496 virágvasárnapján Krisztusról prédikált Firenzében. A hallgatóság seregestül tolongott szószéke alatt. Lázas igehirdetése csúcsaként egy feszületet tartott eléjük és így kiáltott fel: „Firenze! Íme, a mindenség Királya, aki a te királyod is szeretne lenni! Akarod-e?” Óriási volt a lelkesedés. Beszéde után a nép könnyek között kísérte a Signoria palotához, amelynek homlokzatára a városi hatóság ezt íratta fel: „Jézus Krisztus, a firenzei nép által megválasztott Király!” A mai liturgia Krisztus életének legellentétesebb pólusait kapcsolja össze: az örömöt és a szomorúságot. Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe, a béke és a szelídség szimbólumán, hisz a ló a harcé, az erőszaké. Nem Xerxésként, Nagy Sándorként vagy Napóleonként jön, hanem a békesség, a szeretet, a megbocsátás szolgálatával. A nép pedig üdvözli, éljenzi, élteti, ünnepli, hozsannázza.

2. Ám ő mégsem sokáig ünnepelt Király; amint kiderül, hogy azért született és azért jött a világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, máris átváltanak az érzések: a pálmaágakon, földre szórt virágszirmokon, ruhákon dühödt, öldöklő emberek rohannak előre és törnek Jézusra, „Feszítsd meg!”-et kiáltva rá. Megfeledkeznek az ötezer ember jóllakásáról, a vakok, bénák, megszállottak gyógyulásáról, a „magasztos igékről, amelyek ajkáról fakadtak”. Mindebből csak dac, ellenszenv, harag, gyűlölet, halálos ítélet marad. Így van Jeruzsálemben, Firenzében, Budapesten, Tiranában, Prágában és Párizsban, mindenütt, ahol emberek élnek, és ahol oly könnyen megváltoznak az indulatok. Így van ez ma is, körülöttünk, bennünk...

3. Virágvasárnap figyelmeztetés: Jézus drámájának a kezdete, prelúdiuma annak, ami nagypénteken és húsvétvasárnap tetőzik. Benne tükörben láthatjuk önmagunkat, s amit felismertünk, azt szeretnénk követni is: nemcsak szóval, szalmaláng lelkesedéssel, hanem hűséges kitartással, ragaszkodással. Valami meg kell, hogy változzék bennünk! Valamit másként kell tennünk, mint eddig! Valami kicserélődik a lelkünkben. Ennek jele a nagyheti szertartásokon való részvételünk, az idei húsvétunk. Krisztus Urunk belép Jeruzsálembe: mosoly, düh, fény, árnyék, élet, halál, hozsanna és feszítsd meg jelennek meg, ahogy ezek az ellentétek a mi életünket is jellemzik. Lépjünk be vele együtt mi is a szent városba, a nagyhét kapuján, hogy megváltó szeretete nyomán mentek maradjunk a szélsőségektől, de el tudjuk viselni azokat az életünkben! Ámen.

Pákozdi István/Magyar Kurír