2006. augusztus 27., évközi 21. vasárnap „B” év

Hűség a tömeges aposztáziák közepette

Az ún. „Malakiás féle jövendölések”-ben XV. Benedek neve mellett ez áll: „religio depopulata” – „elnéptelenedett vallás”. Az I. világháború évében megválasztott pápa korára valóban jellemző volt a keresztények nagy aposztáziájának kezdete. De napjainkra, akár XVI. Benedek pápa korára is alkalmazható a jelző. Jézus maga is megélte ezt a fájdalmas jelenséget. Kafarnaumi eucharisztikus beszéde után hallgatóságának nagy tömege szétszéledt, tanítványai kijelentették: „Kemény beszéd ez…” és még a 12 nevében is csak Péter tett hűségnyilatkozatot: „Uram, hová mennénk?” Az évközi 21. vasárnap bibliai olvasmányai buzdítanak minket hűségre a tömeges aposztáziák közepette.

I. Mi volt az oka Jézus kudarcának?
A Mester kezdeti sikerei lezárultak a Kafarnaumi beszéddel. Mivel nem a tömegízlés szerint kívánta megvalósítani hivatását, követői megfogyatkoztak. János evangélista ezt a drámát a 6. fejezetbe sűrítette. Az első sorokban a lelkes tömeg még királlyá akarta tenni, az utolsó versekben a kiüresedett zsinagógában már az áruló alakja is felrémlett. Mi volt az oka az aposztáziának?

Francois Mauriac Jézus élete című regényében így szólítja meg a Mestert: „Uram, túl messze mentél! Nem azt hirdetted, amit vártak tőled. Ennek a tömegnek földi kenyér kell! A munkanélküliség felszámolását…, a hajléktalanság felszámolását…, a lakásínség megszüntetését várták tőled. De nem! Te valami mennyből alászállott kenyérről beszéltél, Eucharisztiát ígértél, örök életet hirdettél. Vedd már észre magad! Hát kit érdekelnek ezek? Vagy kiszolgálod a tömegízlést, vagy nincs rád szüksége a világnak!” A világ földi gondjainak megoldását várja Istentől. Elég az evilági Messiás nekik.

II. Mit tett Jézus?
1. Nem vont vissza semmit. Sőt! Hatszor egymásután, különböző formában, újból és újból makacsul visszatért alaptémájára: ő valóságos testét akarja itt hagyni az Eucharisztiában.
2. Nem ajánlott kompromisszumot. Nem kezdett alkudozásba: „Jó, akkor megelégszem a szimbolikus jelenléttel is. Ne nevezzétek „átlényegülésnek”, elég, ha a „célváltozást” elfogadjátok. Elvekben nem ismert megalkuvást!
3. Nem rendel el népszavazást. Nem akarja tudni: legalább kétharmados többség kívánja-e az Eucharisztiát? Nem érdekli a Szonda Ipsos közvélemény-kutató népszerűségi indexe.
4. Nem mond le messiási címéről. Mint valami sértett pártelnök. Ámbár tudja: akkor útja a Kálvárián vezethet csak keresztül.
5. Nem izgatja a kudarc. Nem érdekli, hányan tartanak ki mellette. Nem roppan össze a tömeges aposztázia közepette sem.

Kik mennek el? A csalódottak: akiknek kellett az ingyen kenyér, de a mennyeit nem igényelték. A hitetlenek. János finom ösztönnel megérzi, hogy Júdás már akkor hitetlen volt. Az aposztázia az Eucharisztiánál kezdődik. Kik maradnak? Akik hisznek a szeretet végső győzelmében!

III. Miért pártolnak el ma?
Gyakran tapasztaljuk, hogy a plébániára bejönnek személyek, akik kijelentik két tanú előtt: szakítanak az Egyházzal. – A lelkipásztornak fáj, imádkozik értük, lelkiismeret-vizsgálatot tart, de nem könyörög nekik. A mai aposztáziák okai:
1. Mert a többség eltávozik. Nehéz a tömeghatásnak ellenállni. Sokan azt gondolják: az a helyes, amelyet többen követnek, pl. ha egy faluban mindenki golyvás, akkor az egyetlen egészségest kell betegnek nyilvánítani. Csak a jellemóriások képesek kiszakadni az üstökös csóvájából, a törpék nem.
2. Mert Jézus szavaiból erkölcsi követelmények származnak. Pl. Pythagorast senki nem hagyta el tétele miatt. Az nem jár életváltoztatással.
3. Mert nehéz kitartónak lenni. Könnyű ideig-óráig lelkesedni, de a sötétségben, szárazságban helytállni, ahhoz hősiesség kell.

IV. Miért maradjunk mi hűségesek?
Mert itt találjuk meg Krisztust, az Evangéliumot, feleletet életünk végső kérdéseire, erőt a küzdelemhez, vigaszt a megpróbáltatásban, nyugalmat a végső órán.

Huszonnégy élvonalbeli tudós könyvet írt: Miért maradok én az Egyházban? címmel. Ezt a prédikációt azzal fejezzük be, hogy erre mindenki maga válaszoljon. Bárcsak Péterrel mondanánk: „Uram, hová mennénk,?…” Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír