2006. december 25., Nagykarácsony

Akik olvasták Zelma Lagerlöf karácsonyi legendáit, hajlamosak úgy képzelni, hogy Jézus születésének napján az egész világ ünnepelt: a tűz nem égett, a vadállatok nem haraptak, a gonoszok keze célt tévesztett. Akik látták Murillo festményét a betlehemi barlangról, azt hiszik, hogy a jászolban a szalmaszálak is aranyból voltak. Akik hallották Mozart C-dúr miséjét, az a benyomásuk, hogy karácsonykor az angyalok hegedűkísérettel több szólamban énekeltek. Ezek fantáziaszülemények. Persze, megértjük a művészeket: a karácsony túl nagy esemény volt ahhoz, hogy az érzelmeket is meg ne mozgassa. De mi nem a legendákhoz, képzőművészekhez fordulunk ma, hanem az ősforrásokhoz: az evangéliumokhoz. Ragadjuk ki a szövegből azokat a vonásokat, amelyek isteni kinyilatkoztatást akarnak közölni és örömhírt.

A karácsony mának szóló üzenete

Isten a történelem Ura. Az I. században Róma intézte a világ sorsát. A császár parancsának mindenki engedelmeskedett. Úgy tűnt, ő a világ ura. Ezzel szemben az evangélista leszögezi: csak Isten tervének eszköze. „Augustus császár rendeletet bocsátott ki, hogy írják össze az egész földkerekséget.” Mikeás a megváltó születését Betlehembe jövendölte. A Szentcsaládnak azonban semmi oka nem lehetett arra, hogy Betlehembe menjen. A császár parancsára erre tízezrek kelnek útra. Csak azért, hogy Mária és József Betlehembe juthasson. Lukács következtetése: Augustus tudtán kívül Isten tervét hajtja végre. A történelem kormánykerekénél Isten áll, orgonáján Õ játszik.

A híradókból úgy tűnik, mintha a világ sorsát Moszkvában, New Yorkban, Brüsszelben határoznák meg. Mintha a történelmet az ENSZ székházában vagy az Elysée palotában írnák. Mintha az USA elnökétől, vagy az iráni sahtól függenének az események. A betlehemi születéstörténet igazolja: minden úgy történik, ahogyan az Úristen akarja, vagy megengedi. Ez valóban örömhír – evangélium számunkra! Karácsony örvendetes üzenete.

A kisember élete értékes. Az angyalok hírül adják a pásztoroknak: „Kisdedet találtok pólyába takarva, jászolba fektetve.” Az evangélista jelzi: Jézus nem palotában született, hanem istállóban, a város nem öltözött jövetelére ünnepi díszbe, csak ökör és szamár lehelt rá. Miért volt ennek hangsúlyozása különös jelentőségű? Mert az első hívek szegény, kitaszított „kisemberek” voltak. A szent író közli: a Megváltó síró csecsemőként születik, rászorul édesanyja gondoskodására, megtapasztalja a „kisember” életének minden ridegségét. Ez megint csak örömhír! Mert igazolja: azok számára is van jövő, akik számára a történelem nem szánt dicsőséget, hírnevet, gazdagságot, akik semmi mások nem tudtak lenni, csupán emberek.

Jézus születésének leírásával az evangélista üzeni: a szenzáció nélküli emberi élet Isten előtt olyan értékes, hogy Isten Fia is ezt választotta.

Nincs ok a félelemre. Az isteni követ bátorítja a pásztorokat: „Ne féljetek, pásztorok, nagy örömet hirdetek nektek: megszületett a megváltó!” Itt nem arról van szó, hogy ne féljenek a vadállatoktól, tolvajoktól, angyali jelenéstől. Hanem korunk félelme alól szabaduljanak fel. Ez pedig az Ószövetség alapvető félelme volt: vajon a nép hűtlensége miatt Isten nem bontja-e fel a szövetséget, nem hagyja-e magára választott népét. Amikor Jézus beleszületett ebbe az életbe, igazolta, hogy Isten IGEN-t mond az emberiségre, elfogad és örök barátságot köt velük. Felégeti a hidat maga mögött, hogy valaha is visszavonuljon a Földtől, az embertől. Lukács tehát közli: nincs ok a félelemre, van remény, embernek lenni érdemes!

A mai ember fél a természeti energiáktól, a másik embertől, élettől, haláltól, a Mindentől és a Semmitől. De a karácsony igazolja: nincs ok a szorongásra, a történelem az ember javára eldőlt, a Föld Isten szeretetének tárgya.

Fellini Édes élet című filmjében egy helikopter hatalmas kitárt karú Krisztus szobrot szállít Róma fölött. A szórakozó emberek föl se figyelnek rá. A betlehemi Kisdedben az élő Krisztus húz el fölöttünk, jaj nekünk, ha karácsonykor elvétjük a Vele való találkozást. Még van lehetőségünk rá!

Ámen

Hajnal Róbert/Magyar Kurír