Pár éve az egész országot félelemben tartotta a gennyes agyhártyagyulladás réme, most a madárinfluenza ilyen. A napi híradások erről tudósítanak. Láthatjuk a megbetegedetteteket, a kényszer-karantént, a bezártságot, nehogy a vírus továbbterjedjen, tanúi lehetünk annak az őrületnek, amely sokakat pánikban tart. Hogy a világ legnagyobb fertőzése, az AIDS mennyire tejed, azt is tudjuk, 46 millió ember érintett, a fertőzöttek ¾-e Afrikában él. – Lepra, betegség, szenvedés és halál, az emberiséget örökké izgató problémák.
1. Márk evangéliumának első fejezetét zárja az a történet, amelyből megtudjuk, Jézus nemcsak megszállottakat, lázas betegeket, hanem leprást is gyógyított. Az esemény sugallja nem titkolt, határtalan jóságát: Ember, mégha leprás is vagy, akkor is szeretlek! – A Leviták könyvéből az ószövetség egyik legkeményebb ítélete hangzik el: a bélpoklos „mindaddig, amíg leprás és tisztátalan, lakozzék egyedül a táboron kívül!” Ez vonatkozott még a királyokra is: Azariás leprás lett, s élete végéig egy különálló házban lakott elkülönítve a társadalomtól (vö. 2 Kir 15,5). A rabbik véleménye szerint „négy dolog hasonlít a halotthoz: a szegény, a leprás, a vak és a gyermektelen” (Misna, Ned. 64b Bar). A lepra házasságjogilag bontó akadály volt. A benne szenvedőnek a gyász jeleit kellett viselnie (megszaggatott ruhában, födetlen fejjel, betakart szakállal, ápolatlanul kellett mutatkoznia), a feléje közelítőt már messziről figyelmeztető kiáltással kellett távolmaradásra szólítania (minimálisan 4 könyöknyire). A lepra az ókori, különösképpen a bibliai világ legszörnyűbb betegsége, amely félelmet kelt: a csonka végtagok, a nyílt sebek, a sorvadás, a pusztulás. Ugyanakkor e betegséggel szemben megnyilatkozott igen sokszor az egészséges ember gőgje, saját egészsége túlértékelésének öntudata. – Amikor a leprás ember kérelmét hallva Jézus megindul feléje és megérinti, megesett szívvel mintegy átöleli, akkor az egyik leglényegesebb újszövetségi kinyilatkoztatást adja: közel van az Isten azokhoz, akiket az írástudók, farizeusok és a rabbik véleménye megpecsételt és kizárt Isten népe köréből. Akit az ember halottnak ítél, az az Isten szemében élő, szeretetre méltó személy. Jézus szíve mélyéig megrendül, akárcsak barátjának, Lázárnak a sírjánál (vö. Jn 11,38), s ahogy ott visszaadja az életet, itt is legalább akkora „áttöréssel” bontja le az ember által épített falakat; a beteget a fizikai távolságból a szeretet közelségébe vezeti, hogy egyszer s mindenkorra tudatosítsa: nem szabad őket magukra hagyni! Ha mi gyógyulást nem is tudunk adni, de jó szót, kötözést, ennivalót, szeretetet minden körülmények között, gondolkodás nélkül adnunk kell!
2. Nagy Szent Bazil az Üdvözítő szándékát megértve állította fel a IV. században az első bélpoklos kórházat a kappadóciai Cezáreában. A leprásokkal való keresztény törődés hamar elterjedt az egész világon. Európában az első kórházat 720-ban, a Sankt Gallen-i apát építtette, majd a XII–XIV. században, a keresztes háborúk nyomán betört nagy fertőzés idején földrészünkön 18 ezer szerzetesház, oratorium, lelkészség, menhely és ispotály fogadta be a járvány áldozatait. Szent Gellért a saját ágyába fektetett egy leprást, Szent László király elzarándokolt a leprások veszprémi sírjához, Árpád-házi Szent Erzsébet és Margit életüket szentelték a leprások ápolására. A XV. században számtalan különféle házuk, kórházuk volt a Lázár-lovagoknak (Nagyváradon, Brassóban, Kolozsvárott, Besztercén, Szebenben, Budán, Esztergomban). Ugyanezzel a céllal működött a budai Rudas-fürdő, és a pesti Rókus kórház is. – Az ezekben az intézményekben dolgozók nagy része mind megkapta a betegséget, áldozatai lettek szolgálatuknak. – Napjainkban még kb. 12 millió leprás él a világban, nagy többségük a trópusi (szubtrópusi) ázsiai, afrikai és dél-amerikai országokban; a betegségnek hosszú a lappangási ideje, nehezen kutatható és még nehezebben gyógyítható.
3. Még ha leprás is vagy, akkor is szeretlek! Ez a mélyen jézusi lelkület sugárzott azokból a levelekből, amelyeket kispap koromban a dél-amerikai Annunciáta-nővérektől kaptam, miután az Eucharisztia szállításához szükséges burzát (kis tasakot) és hasznos apróságokat küldtünk telephelyükre. Magyar nővérek voltak, ki tudja él-e még valaki közülük? A híres belga katolikus misszionáriusnak, Devenster (ejtsd: deföszter) Damjánnak, a 44 évesen meghalt lelkipásztornak a példájára vállalkoztak erre a nehéz szolgálatra. Pál apostol intelme lebegett a szemük előtt: „Nekünk erőseknek az a kötelességünk, hogy viseljük el a gyengék betegségeit, anélkül, hogy a magunk kedvét keresnénk” (Róm 15,1).
Leprások nincsenek környezetünkben, de vannak gyógyíthatatlan betegek, öregek, végelgyengülésben szenvedők, fiatalon ágynak esettek, akik mind a mi apánk, anyánk, férjünk, feleségünk, gyermekünk, rokonunk, barátunk, szomszédunk. Miattuk, és az általunk nem szimpatikusoknak kijelentett embertársainkért hangzik fel újra Jézus leprást gyógyító története. Eljegyzettek vagyunk velük a házasság, az orvosi eskü, a barátság, a szomszédság, az ismeretség, a közös hit szálain keresztül is. Nekünk is azt kell mondanunk, hittel, meggyőződéssel, szeretettel: Mégha leprás is vagy, akkor is szeretlek! Ámen.
Pákozdi István/Magyar Kurír
