2006. február 19., évközi 7. vasárnap „B” év

„Barátaimnak hívlak titeket” – mondja Jézus búcsúbeszédében (Jn 15,15), s ezt tényeleg így is tartja. András vezeti Pétert Jézushoz (vö. Jn 1,40-42), majd peig János kíséri Pétert az üres sírhoz (vö. Jn 20,3). Szilás, Timóteus és Lukács kísérik Pált egyházszervező körútján; a „nagy kappadókiai atyákat” Nagy Szent Bazilt és Nazianzi Szent Gergelyt mély szellemi barátság vezeti a IV. század elején, ugyanígy a testvérpár, Cirill és Metód együtt térítik a szláv népeket a IX. században. Jézus kettesével küldi apostolait, barátokként menjenek térítő munkájukra. Ezért nem egyedülálló a mai evangéliumi történetben a négy barát összefogása.

1. Mégis megállásra késztet, elgondolkodtat, gyönyörködtet. Ez a baráti társaság minden áldozatra képes, legyőz minden nehézséget: a tömeg visszatartó erejét, a zárt háztető mozdíthatatlanságát, az emberek várható ellenállását. Mennek, nyomulnak, mert béna barátjuk sorsáról van szó. Hajtja őket egy ötlet ereje, hátha ez segít! Mindent meg kell próbálni. Van hordágy, van kötél, van ács, aki megbontja a tetőt, van négy egészséges ember, aki cselekszik. Jézus pedig értékel, észreveszi a mögötte meghúzódó, alig titkolható hitet, amely hegyeket mozgat, amelynek minden lehetséges, amelynek „még az Isten is” utat enged. És amint elhangzanak a felmentő, bénaságot megoldó, felszabadító szavak: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid!” – ünnepi örömmé változik a béna ember szomorúsága, fölkerekedik, összecsukja hordágyát, és határozott léptekkel indul kifelé. De nemcsak ő örvend, ujjong, hanem mindazok, akik látták a csodát. Nem kérdezik, ki foltozza be a tetőt, mennyibe fog kerülni, miért zavarták meg a tanító Mestert, hanem „magukon kívül” örvendeznek, dicsőítik az Istent. Még a szavaikat is közli az evangélista: „Ilyent még soha sem láttunk!” Ez a baráti szeretet nyomán ünnepi örömbe borult emberi lélek tapasztalata.

2. Olyan nagy erőket mozgatunk olykor, hogy társadalmi, egyházi, állami ünnepeket szervezzünk, azután keserűen állapítjuk meg igen sokszor, hogy nem sikerült. Kevesen voltak, unalmas volt, vajon mi hiányzott belőlük? – A mai vasárnap kinyilatkoztatási üzenete elénk tárja az emberi örömszerzés, az igazi ünnep kellékeit. Talán elöljáróban nem árt figyelni a próféta kijelentéseire is: „Ne gondoljatok a régi dolgokra és az elmúltra ne figyeljetek! Én újat cselekszem. Én eltörlöm gonoszságodat és vétkeidre nem emlékezem”. Ez az igazi szabadulás ígérete: előre nézzünk, s induljunk! Vegyük észre, hogy Isten állandóan értünk cselekszik, ha hagyjuk, ha hiszünk benne, ha befogadjuk. Ez töltötte be a négy evangéliumi barát szívét is, amikor ötletüket megfogalmazták, amikor bár nem tettek hitvallást, de tetteikből áradt az igazi hit öröme. Ötlet - hit - öröm, ezek az igazi ünnep kellékei, jellemzői, maradandó elemei. Mindegyik fontos, nélkülözhetetlen. Ha egy barátságban megvan ez a három, akkor az nyitott a jövőre, az önzetlen szeretetre, Istenre. S itt nem fontos, hogy ki hová tartozik, ki milyen múlttal, terhekkel érkezik, ha e három tulajdonságban azonosak, akkor kapcsolatuk kreatív, gyümölcsöző, boldog.

3. „Isten valamennyi ígérete igenné vált (Krisztusban). Általa hangzik fel ajkunkon az Ámen Isten dicsőségére!” – mondja Szent Pál apostol (2 Kor 1,20). Jézustól nem kell félni, inkább benne, vele, érte barátságokat kötni. „Barátaimnak hívlak titeket!” Az érdek, a pénz, az érvényesülés diktálta világban léteznek-e ilyen barátságok? Észre tudjuk-e venni köreinkben a rászorulót, van-e ötletünk, hogy mit tegyünk vele, hiszünk-e abban, hogy jobbra változhat a sorsa, és tudunk-e önzetlenül vele örülni? – Emlékszem arra az egyetemistára, aki hosszú éveken át készült rá, hogy külföldön folytassa tanulmányait, jobban megtanuljon angolul, és megismerje az amerikai közgazdasági élet rejtelmeit. Már minden készen állt, jegy a repülőre, amikor megtudta, hogy gyerekkori jó barátjának agydaganata van, a napokban meg kell műteni. Gondolkodott, aztán visszaváltotta a repülőjegyét és itthon maradt. Végig kűzdötte vele a nehéz órákat, napokat. Végül is a műtét nem sikerült, a barátja meghalt. Ágya mellett osztotta meg fájdalmát, szenvedését és imádsággal kísérte el odaátra. Látszólag tönkrement egy ígéretes külföldi útja, valójában gazdagabb lett egy életreszóló barátság kitörölhetetlen emlékével.

Mitől függ hétköznapi életünk sikere, ünnepeink, gyógyulásunk? Bizonyára attól, hogy vannak-e barátaink. Nekünk kik a barátaink? Mi kinek vagyunk a barátja? Tudunk-e osztogatni abból, ami életünk oly féltve óvott kincse?

Pákozdi István/MK