2006. február 5., évközi 5. vasárnap „B” év

Bálok, farsangi karneválok, a tánc, a mulatás ideje van. Sokan varrnak (varratnak) maguknak új ruhát, régebben költséges maszkot, álarcot (Verdi: Álarcosbál, Johann Strauß: A denevér), s ha tehetnék, egy éjszaka átmulatnák az életüket. Talán a tehetős, jámbor, pátriárka-sejk, Jób is megtette volna, szívesen elment volna egy bálba, ha nem veszti el egy szempillantás alatt a nyáját, gyermekeit, s nem veri az Úr kemény ostora, a bélpoklosság. Neki ezután semmi kedve mulatni, felkelt, megszaggatta ruháit, lenyírta a fejét, földre borult és elátkozta születése napját. Barátai vádaskodására joggal állítja: „Katonasor az ember élete a földön, s napjai olyanok, mint a napszámosé, szemem nem lát többé boldogságot”. – A kafarnaumi zsinagógából az ördögűzés után Jézus is valószínűleg a megpihenés szándékával tér be Jakabbal és Jánossal együtt Simon Péter és András házába, ha nem is azért, hogy egy újabb kánai menyegzőn osztozzék a jókedvű emberek örömében, de mindenképpen a baráti, családi otthon békéjére vágyott. Amint a házba lép, találkozik az élet realitásával: Simon anyósa lázas betegen fekszik, s rögtön neki szólnak az érdekében. Aztán alig telik el pár óra, máris ott tolonganak az ajtó előtt a betegek, a nyavalyások, a megszállottak, mindenki, akinek valami baja van.

1. Ilyen az élet: ahol csinosítunk, ahol ünnepre készülünk, ahol pihenésre, meghitt örömre vágyunk, ott feltűnik a nyomor, a kín, a betegség, a tragédia. Nincs olyan örömünk, amelybe valamiféle üröm ne vegyülne. De ameddig Jób a reménytelen ember megtestesítője, aki nem tud mit tenni, aki alul marad, aki tehetetlen, addig Jézus keresetlen egyszerűséggel, természetes gesztussal helyreállítja az élet rendjét. Kiigazítja a rendet, megteszi, amit kérnek tőle. Így meggyógyítja Péter anyósát, sok ördögöt űz ki, sok beteget gyógyít meg, de azután továbbhalad. Jézus bár sokszor szembesül az emberi nyomorúsággal, mégsem nyit népkórházat, nem „rendel”, nem áll rá a háziorvosi teendők végzésére, nem ezért jött, neki más a küldetése. – Vajon micsoda?

2. Erre a kérdésre is választ kapunk, ha jól odafigyelünk az egész evangéliumi jelenetre. Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus felkelt és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. Majd tanítványai unszolása ellenére otthagyta a betegeket, csapot-papot, és folytatta útját a szomszédos helységekbe, bejárta egész Galileát. Nemcsak egy helyen, mindenütt hirdette az evangéliumot, hiszen éppen ezért jött! Jézus osztozik örömünkben, pótolja a kifogyott bort, helyreállítja egészségünket, olykor csodát tesz értünk, de mégsem csupán ezért jött. Nem varázserővel működő karizmatikus csodadoktor. A jóbi kérdésre a válasz nem az anyagi javak, a földi örömök visszaszerzése és annak bemutatása, „ne izgulj, csak álom volt az egész”, hanem az ember szorosabb kapcsolata Istennel. Ahogy a II. Vatikáni zsinat fogalmaz: „az ember több annál, mint aki, és amije van” (Gaudium et Spes 35). A legfontosabb dolog, – bálban és földrengésben, jó és balsorsban, - hogy Istené maradjak! Pál apostol egyik önvallomását olvastuk a mai szentleckében: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek!” Õ is Jézustól tanult: a szegények között szegény volt, a gyöngék között gyönge, a sírók között ő is könnyezett. Bár, szavai szerint független volt, szolgává lett, az összes egyházak gondját magára vette (vö. 2 Kor 11,28), vállalt éhezést, üldöztetést, ruhátlanságot, megbotozást, megkövezést. S mindezek ellenére milyen gazdag, teljes életet élt, bár mindig jelen volt benne az izgalom, a halálfélelem. A másokért való élet, önzetlen öröm, fölemelkedés, kiteljesedés!

3. Február 8-án egy csöndes, hétköznapon üljük a XVI. század egyik észak-olasz hősének, Emiliáni Szent Jeromos áldozópapnak az ünnepét. Kora féktelen háborúskodása, éhsége, pestisjárványa, nélkülözései tanítják meg arra, hogy községi elöljáróból 32 évesen pappá legyen. Mindenéről lemondva megalapította az ún. szomaszkai rendet, hogy társaival együtt magához fogadja a tífuszos, éhező, csoportosan a pusztulás felé sodródó fiatalokat, akiket izzó szívvel vezetett közel Jézushoz és az ő Édesanyjához. Csónakja éjjel-nappal járta Velence csatornáit, kereste a haldoklókat, és tisztességgel eltemette a kimúltakat. Mindenkinek mindene volt.

Az a dolgunk a világban, hogy észrevegyük a hiányokat, a gyengeségeket, de ne csak a mieinket, hanem elsősorban más emberekét! Foltozgassunk, állítsuk helyre az életüket, egzisztenciájukat, gyógyítsunk őket, amennyire tudunk, mindezt azért, hogy utat készítsünk az Evangéliumnak. Irtogassuk magunkban a jóbi kétségbeesést, és orvosoljuk a világ sérüléseit, hiányait. Így magunk is közelebb jutunk, és másokat is közelebb juttatunk a minden jó és tökéletesség forrásához, Istenhez. Ámen.

Pákozdi István/MK