2006. január 1., Mária, Isten anyja ünnepe

1. „Új esztendőben új szívekkel…” – énekeljük újév napján. – Pilinszky többször idézi Tolsztojt. Különösen megragadta a neki tulajdonított mondás: „még az önvédelem sem jogos!” A Tízparancsolat közül az ötödik így fogalmaz: „Ne ölj!” Nincs jogos és jogtalan háború, minden hadviselés szemben áll az evangélium lelkületével, amely „szeressétek ellenségeiteket!”, „békülj ki felebarátoddal!” és „aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is”. Nem visszaütni! Nem támadni! Nem gyötörni! Nem kínozni! – Szeretni! Pilinszky arra a következtetésre jut, hogy Jézus tanításának legügyetlenebb gyakorlata is hihetetlen eredményekkel jár. Kívül és belül béke. És ez az, amire oly nagy szükségünk van. Azért beszélünk ma a békéről, mert újév a béke világnapja. Kortársaink közül sokan kérdezik Káinnal: „Õrzője vagyok talán a testvéremnek?” (Ter 4,9) Az Egyház kötelessége az, hogy Isten komoly szavára figyelmeztessen: „Mit tettél? Testvéred vére hozzám kiált a földről!” (Ter 4,10) Az ünnep liturgiájának hagyományos olvasmánya a Számok könyvéből való: az ároni áldás szövege. Csaták, a választott nép fennmaradásáért, az egy Isten hitéért folytatott kilátástalan harcok korában született meg ez a szöveg, mégis mennyi nyugalmat áraszt: csak Istenről, az ő arcáról, kegyelméről és békességéről beszél. Nem is lehet ez másként, ez az áldás lényege. Mi pedig, amikor új esztendőt kezdünk, e szavakat vesszük az ajkunkra és ezt az áldást imádkozzuk el újra jövendőnk elé. Meg kell jegyeznünk, ez az áldás, a „leg-ökumenikusabb”, hiszen protestáns testvéreink éppúgy használják istentiszteleteiken, mint mi katolikusok a liturgiában, vagy az ünnepélyes áldások között. Az áldás mindenkire száll, hitünk szerint Irakban, Izraelben, Palesztinában éppúgy hat, mint egymástól elhidegült házastársak, családok harcterein, szülők és gyermekek kapcsolatában, szomszédságban, munkahelyen, mindenütt.

2. A béke megteremtése azonban nem kizárólag imádság, áldás kérdése. Manapság világossá lett, ha nem építjük ki a „béke kultúráját”, amelyre ismételten szelíd szavakkal hívják fel a pápák a vallások, világi vezetők, kormányok és nemzetközi szervezetek figyelmét, akkor nincs mit megőrizni, feltartóztathatatlanul sodródunk a „halál kultúrája” felé. A tartós béke azonban nem intézmények szervezésén, hanem szívbeli tetteken, legfőképpen a megbocsátáson alapul. Erre a mai evangéliumi részlet figyelmeztet, a pásztorok magatartása: elindulnak, sietnek, látnak, elbeszélnek, csodálkoznak, dicsőítenek és magasztalnak. Ezek az igék mind fontosak, egy sort indítanak meg, amely rajtunk keresztül folytatódik, ők a béke pásztorai, terjesztői, megvalósítói az újszövetség hajnalán. Mi ugyanezt kell, hogy tegyük két évezreddel utánuk. – Élt egy városban egy idős ikerpár: két öreglány. Mindig veszekedtek, közismert és nevetséges volt állandó viszálykodásuk. Egyikük hirtelenül nagy beteg lett, és korházba került. A másik meglátogatta. Odahajolt az ágya fölé és azt mondta: „Béküljünk ki, hiszen bármi is történhet”. Majd sietve hozzátette: ha meggyógyulsz persze, akkor tekintsd tárgytalannak! – A számításból való, a ravaszkodó, az őszintétlen béke nem béke, csak ideig-óráig tartó kompromisszum.

3. A mi igazi kiengesztelődésünk és békességünk Jézus Krisztusban van, aki „asszonytól született” – Pál apostol szavai szerint. Igénybe vette Máriának, Isten szent Anyjának a közreműködését, ahogy megbékélést, irgalmat, szeretetet osztó jóságát ma is Egyházára bízza. Isten a megbocsátásra, békességteremtésre való szeretetteljes készségében odáig ment el, hogy önmagát adta oda a világnak a Fiú személyében, aki azért jött, hogy a megváltást kiárassza mindenkire és a teljes emberiségre. Az Egyház pedig, mint jó édesanya az idők végezetéig imádkozza a Jézustól tanult szavakat: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" (Mt 6,12). Ezzel az „amint”-tal a mi kezünkbe helyezi annak mértékét, miként ítél meg minket az Isten. Imádságunk nem talál meghallgatásra az Úrnál, hacsak nem előzi meg, bizonyos értelemben „garantálja” hitelességét azzal a testvérrel való őszinte kibékülés, „akinek valami panasza van ellenünk”. Csak így vihetjük bemutatni Istennek ajándékunkat, hogy kedves legyen előtte (vö. Mt 5,23-24). Legyen hatékony az Egyház béketeremtő küldetése nemzetközi szinten, a helyi egyházakban és közösségekben, családokban egyaránt! - Január 1-je legyen megint új kezdet előttünk, minden jóakaratú embernek felhívás a békére, egy új, a szeretet civilizációjának építésére való elkötelezettség, amely – meglátjuk! – megtermi a gyümölcsét! Ámen.

Pákozdi István/MK