2006. július 2., évközi 13. vasárnap „B” év

Balesetben meghalt egy 16 éves lány. Ravatala előtt a pap Jairus leánya feltámasztásának evangéliumát olvasta. Gyászoló osztálytársai lázadozva vitatkoztak utána: „Ha a kafarnaumi kislányt életre tudta kelteni Jézus, jöjjön most ide és keltse fel ennek a fehér koporsónak a lakóját is!” A pap érvelése: „érzem fájdalmatokat. De ugyan mit tennénk vele, ha Krisztus néhány évvel meg tudná hosszabbítani földi életünket? Ha az emberi kor végső határát lenne csak képes előretolni? Ezzel nem adott volna gyógyírt a Halálra! Õ csodájával jelet és biztosítékot adott, hogy neki hatalma van a vég nélküli életre is feltámasztani az embert.”

Jairus leányának az esete az évközi 13. vasárnap evangéliumában úgy áll előttünk, mint a Halált legyőző Krisztussal való találkozás.

Az evangélium örvendetes üzenetei:

1. Jézus komolyan veszi a halált.
Szójátékkal azt mondhatnánk: „Halálosan komolyan veszi a halált.” Mi valószínűleg közhelyeket mondogattunk volna a gyászoló szülőknek: Talán jobb is neki, hogy meghalt. Kitudja mennyi szenvedés várt volna még rá. Fogadd őszinte részvétem.

Jézus nem így tett. Õ megrendült lelkében. Egész szívével átélte az elszakadás és gyász fájdalmát. Nem bagatellizálta el a halált. Odaállt Jairus mellé, megszorította kezét és balzsamos szavával vígasztalt: „Ne félj, csak higgy!”

Jézus ma is teljes empátiával áll minden gyászoló, szenvedő mellé. Megérti az emberi fájdalmat. Tud együtt érezni. Fáj neki, ami nekünk fáj. Vigasztaló, hogy nem legyint a kis ember kis problémáira, hanem együtt sír a sírókkal, megrendül a mi bajainktól, komolyan veszi a mi szenvedésünket és halálunkat. Hogy egészen és tökéletesen ember.

2. A halál nem más, mint Jézussal való találkozás.
Jézus nem kerülte el messze ívben a ravatalt, mint ahogy az örvendező tömeg szokta a bajbajutottakat, hanem úgy intézte, hogy találkozzék a Halállal. Elkerülhette volna Kafarnaum kikötőjét, jobban siethetett volna a vérfolyásos nővel, hogy még idejében érkezzék Jairus házába. Mintha szándékosan jelezni akarta volna: a halált úgy kell tekinteni, mint a Vele való találkozást.

A klinikai halálból orvosilag életre keltettek beszámolnak a halál pillanatában a „Fény-lénnyel” való találkozásról. A testből való kilépés után szembetalálják magukat egy titokzatos, fényes Személlyel. Szeretet és melegség árad belőle. A haldokló ellenállhatatlan, boldog vonzást érez feléje. Ez a tapasztalat alátámasztja azt a hitünket, hogy a halál voltaképpen találkozás a feltámadt Jézussal. Csak nem félünk ettől?

3. Jézus győzött a halál fölött.
Jézus megfogja a kislány kezét és parancsol a Halálnak: „Talita kumi!” És a lány életre kel. Jelzi, hogy neki olyan hatalma van, amely erősebb a halálnál. Nem egy halálos betegséget képes csak legyőzni, nemcsak a meghalás folyamata felett győz, hanem Úr a Halál fölött! Tettével azt bizonyította, hogy Õ nemcsak néhány évvel tudja meghosszabbítani a földi életet, hanem olyan életben részesít, amelynek már soha nem lesz vége. Vagyis a feltámadás utáni örök életben. Mert Õ valóban Isten.

Szeghy Ernőt, a szentéletű karmelita szerzetest meginterjúvolták: hogy tekint a halálra. „Számomra a halál olyan, mint egy utazás. Hónom alá csapom a Breviáriumot, fejemre teszem a kalapot és felszállok a győri vonatra. Tudom, hogy ez a szerelvény rövidesen befut a célállomásra.” Költői formában Gárdonyi ezt így fogalmazza meg: „A halál nekem, nem kivégzés, börtön, nem is rút semmiképpen. Egy ajtó bezárult itt lenn a földön, s egy ajtó kinyílik ott fenn az égben. Ez a halál. Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír