2006. július 9., évközi 14. vasárnap „B” év

A mai ember kiábrándult az üres tekintélyekből. Elege van a Führerekből, Ducekból, Nemzetvezetőkből, Generalisszimuszokból. Elemi erővel vágyódik igazi példakép után: Sokan kezükbe veszik az Evangéliumot, és úgy érzik Jézusban megtalálják eszménykereső vágyuk beteljesedését. Talán a Szentháromság második Személyét még nem ismerik fel benne, de a szupersztárt igen. S ha Õt megszeretik, Jó úton haladnak az isten-Jézus felismerésére. Az évközi 14. vasárnap szentmiséjében az „ács fiával” találkozunk.

I. Jézus személyi adatai

A régi személyi igazolványba még beírták a személyi adatokat. Jézusról is kitöltötték a rubrikákat. Neve mellé odaragasztották a Názáreti szót. Ma kegyhely, akkor rosszhírű falu. Afféle Bugac. Foglalkozása: ács. Ma mesterember, Palesztinában faluszéli fusizó. Iskolai végzettségéről tudták: nem látogatta a rabbiképzőt, nem tanulmányozta az egyiptomi bűvészek, indiai fakírok tudományát. Ámulta: „Honnét ismeri az Írásokat?” Anyja neve „Mária fia” mögött érezzük a születés titokzatosságára utalást. – Számomra ezek Jézus legvonzóbb tulajdonságai. Legimponálóbb neve: „Ács fia”. Ezt az egészen ember-Krisztust tudom teljes szívemből megszeretni.

II. Jézus igazi embersége

Az Evangélium lapjaiból úgy lép elénk, mint Emberfia. A Biblia nem szégyelli, hogy
1. Jézusnak emberi keze volt. Az evangélisták többször italnak kezére, amellyel a gyermeket megsimogatta, a kufárok asztalait felforgatta, a naimi ifjút a koporsóból kiemelte, kereszthez lehetett szegezni. Nem olyanok, mint Botticelli képein az angyaloké: átszellemültek, légiesek.

2. Jézusnak emberi szeme volt, amellyel megfigyelte az élet ezer apró jelenségét. Meglátta az utcán a lakodalmast és temetést játszó gyermeket, a vőlegényt váró koszorúslányokat. Megfigyelte a földműves, a halász, a pásztor munkáját, a kenyeret sütő, a takarító öregasszonyt. Nyitott szemmel járt a természetben, gyönyörködött a liliomok szépségében.

3. Jézusnak emberi teste volt. Megtapasztalta az éhséget, szomjúságot, a testi fáradtságot. János fejét ráhajtva kihallgatta szíve dobogását. A kereszten ajka kicserepesedett, nyelve ínyéhez tapadt.
4. Megtapasztalta az emberi sorsot. Épp a mai evangélium villant fel egy pillanatfelvételt: nagy lelkesedéssel, dobogó szívvel szólalt fel a názáreti zsinagógában. Meghirdette az úr kegyelmi esztendejét. És csalódása borzasztó volt, működése botrányba fulladt. Egyserűségén, természetességén, póztalanságán botránkoztak meg. Hogy olyan volt, mint ők.

III. Az „ács fiának” üzenete

Ne féljünk saját környezetünkben, családunk, szomszédaink között képviselni Isten ügyét. Készüljünk fel a „városmisszióra”: Budapestnek hirdetni az igét. Merjünk eszköztelenül, szerényen fordulni az emberek felé. Ne botránkozzunk meg, ha fogadtatásunk hasonló lesz a Názáreti Jézuséhoz. Csendüljenek meg lelkünkben az Ezekielhez intézett szavak: „Emberfia! Elküldelek téged néped fiaihoz. Add át nekik üzenetemet. Meghallgatják, vagy nem, azt nem tudom. De tudják meg, hogy próféta van közöttük.” (Ezekiel 1,2-5)

Az egészen ember-Krisztus kell nekünk, hogy teljes szívünkből meg tudjuk szeretni! Imával forduljunk feléje:
Názáreti Jézus! „Ács fia”! Ha mint hódító jöttél volna, lázadnánk ellened. Ha mint ítélőbíró, menekülnénk előled. De mivel emberként jöttél, egész szívünk szeretetével szeretünk téged!
Ha a sok munkában lehanyatlik karunk, engedd, hogy kérges tenyeredbe helyezzük azokat. Ha a sok gondtól elnehezedik fejünk, hagyd, hogy erős férfivállaidra hajtsuk. Ha a sok szenvedésben sajogni kezd szívünk, engedd, hogy kemény melledben, munkaruhád alatt dobogó emberi szíveden találjon enyhülést. És ha apostoli munkánkat sikertelenség kíséri, a te példád lebegjen szemünk előtt és Isten Országának terjedéséért dolgozni meg ne szűnjünk. Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír