2006. március 26., nagyböjt 4. vasárnapja „B” év

Az európai demokráciákban mindenütt munkálkodik Alkotmánybíróság. Benne az országok jogrendjének, kormányzati, parlamentáris és társadalmi igazságtételének letéteményesét látják. Egy közösség, egy társadalom csak akkor lehet nyugodt, ha igazságszolgáltatása objektivitásra törekszik, pártatlan alapokon nyugszik. Ám a jól működő bírósági rendszerekbe is sokszor csúszhat hiba, megvannak a tevékenységük határai. Elképzelhetetlen például, hogy egy bíró úgy akarná elítéltjét megmenteni, hogy közli vele: majd én leülöm a kiszabott börtönbüntetését.

1. Az Újszövetség legszebb mondata, amelyben „az egész kinyilatkoztatás benne foglaltatik” (Belon Gellért: Ellesett pillanatok, 109), s amiről a svájci teológus, Karl Barth is azt tartotta, hogy ez a legtiszteltebb ige, amelyről soha nem mert prédikálni, nem kevesebbet állít, mint ezt: Isten magára vállalta a mi terhünket, büntetésünket. Benne nemcsak értünk lüktető „szent harag” van, hanem mindenekfelett határtalan irgalom. Olyan ez a két tulajdonság benne, a harag meg az irgalom, mint két egymásra csukódó ikonkép, amelyből az egész valóság kirajzolódik. A Biblia egyik leggyakrabban használt fogalma az irgalom. A választott nép számtalanszor megtapasztalta, hogy bűnei, hűtlensége ellenére, gyötrelmei, sarokba szorítottsága, elhagyatottsága óráiban egyedül Isten irgalmára számíthat. Az Egyiptomból való szabadulás is erre figyelmeztette: „Láttam népem nyomorúságát. Fülembe vettem kiáltását, elhatároztam, hogy megszabadítom” (Kiv 3,7). Isten szabadító, felemelő, új lehetőséget nyitó Úr, akinek „megfordul a szíve”, aki „nem kívánja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen” (Ez 33,11). A babiloni fogságból is Isten váratlan irgalma szabadítja meg népe maradékait. Ezért énekli számtalan zsoltár: „Dicsérjétek az Urat, mert jó, mivel irgalma örökkévaló!” (136,1), vagy „Isten irgalmasságát éneklem szüntelen” (88,1).

2. Isten hozzánk hajló irgalmasságának csúcsa az, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Felülmúlhatatlan Istennek ez a nagylelkűsége. Bár egyénileg és közösségi életünkben számtalanszor eltávolodtunk tőle, világunk mégsem lett teljességgel utálat tárgya, mindenestül rossz, megvetésre méltó, halálra szánt; éppen ellenkezôleg: Isten szeretetének közzéppontja marad. Ennek a szeretetnek a legnagyobb bizonyítéka Jézus Krisztus eljövetele, az ő egész élete, gyógyításai, csodái, tanítása, végül megváltó halála és föltámadása. Feléje nemcsak a kánaáni asszony, a holdkóros fiú apja, vagy a jerikói vakok kiáltanak így: Kyrie eleison, Uram, irgalmazz nekünk!, hanem nyomukban az Egyház, immáron kétezer éve ebből az isteni irgalomból él, újra meg újra felfedezve, hogy egyedül Jézusban van az igazság. Krisztus tanításából tudjuk, hogy a mennybe jutás feltétele is ugyanez az irgalom: „Legyetek ti is irgalmasak, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36) Azokhoz, akik gyakorolják ezt az irgalmat, majd így szól a király az utolsó napon: „Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdete óta nektek készített országot!” (Mt 25,34)

3. Volt tehát valaki a világtörténelem kellős közepén, az évezredek és évszázadok metszéspontján, aki – bár tehette volna – nem mondott ítéletet, hanem átvállalta a büntetésünket, adósságunkat, s értünk vállalta „a földi lét börtönét”, csakhogy megmentsen minket. Ez a mai evangélium második fele: Krisztus nem akar ítéletet mondani felettünk, (kimondjuk mi azt, sajnos magunk felett)! Aki nem akar a hit igazságában, világosságában, a jótettekben élni, az ítéletet von magára, hiszen „Isten jótettekre teremtett minket” (Ef 2,10). Isten minden haragja ellenére időt hagy nekünk, újra talpra állít, megmos, letöröl, újra elindít, mert ennyire szeret minket! Az isteni irgalmasság kiemelkedő szentje volt a barokk kori Róma apostola, az ifjúság támasza, Néri Szent Fülöp. Fáradhatatlan gyóntató, derűs lelkű vezető, egyszerű tanácsadó és népszónok. „Legyetek jók, ha tudtok” – cseng a fülünkben a róla készült filmben is visszhangzó üzenete: legyetek irgalmasok mindenkihez, mosolyogjatok, mert Isten szeret titeket! Ha Isten ennyire szerette a világot, akkor nekem sem szabad sajnálnom, ha valaki a családból az elkötelezettség szolgálatára érez hivatást, vagy ha valakin segíthetünk, anyagi, erkölcsi áldozatot is hozva érte.

Mindez hozzátartozik a mai, úgynevezett „Laetare”, azaz öröm-vasárnap mondanivalójához. Segítsen minket közelebb a kiengesztelődés, a bűnbánat, az intenzív készület útján húsvét titkának elmélyült befogadására! Ámen.

Pákozdi István/Magyar Kurír