2006. november 5. évközi 31. vasárnap, „B” év

A kereszténységnek nem az a fő feladata, hogy építsen…, szervezzen…, vagy ájtatossági gyakorlatokat rendezzen. Ezeket mások jobban el tudják végezni. De van valami, amit senki más nem képes megtenni: a hamisítatlan krisztusi szeretetet megélni. Jézus nem hagy kétséget aziránt, hogy tanításának középpontja, az egész erkölcsi élet centruma: ez a szeretet. Az évközi 31. vasárnapot nevezhetjük a szeretet vasárnapjának.

Három gondolatot hangsúlyoz az Úr a mai evangéliumi részletben:

1. Az Isten iránti szeretet

Hogy Istennek elsősorban szeretettel tartozunk, az a vallások történetében egyáltalán nem magától értetődő. Sőt nagyon szokatlan gondolat. A mitikus vallások szerint az isteneket tisztelni kell, törvényeikhez igazodni, de nem szeretni. A sztoikusok az istenséget Sorsnak, Végzetnek gondolták. Előtte legfeljebb meghajolni lehetett. Izrael tanításában merül fel először az istenszeretet. Honnét vették a Mózesi könyvek a „teljes szívedből, elmédből, erődből” kifejezést és mit akartak jelezni vele? Vallástörténészek felfedeztek évezredes politikai okmányokat, amelyek nagy Birodalmak szövetségkötését foglalták írásba kis nemzetekkel. Pl. az egyikben a hettita nagykirály felsorolja szövetségese iránti jótéteményeit…, majd előírja: mire van kötelezve a nép (adó, közmunka, katonáskodás)…, végül főparancsként elhangzik a szeretet követelménye „teljes szívből, teljes elméből, minden erőből”. A választott nép vezetői ezzel a terminológiával fogalmazzák meg a Jahvéhoz fűződő kapcsolatot. A szentírás értelme: Izrael nem valami nagykirálynak, hanem ég és föld Urának köszönheti létét, hazáját, törvényeit. Vele kötött szövetséget. Egyedül neki tartozik teljes szívből, teljes elméből, minden erőből való szeretettel. Az iránta való szeretetre való felszólítás nem lázadást vált ki, hanem a nép boldog biztonságát szolgálja.

Amikor az Úr Jézus megismétli az istenszeretet parancsát, ugyanezeket az érzéseket akarja felkelteni követőiben.

2. A felebaráti szeretet

A pusztai vándorlás alatt Jahve azt kívánta: ha idegen telepedik Izrael fiai közé, bánjanak vele úgy, mint saját vérükkel. Szeressék úgy, mint saját népük fiait. Jézus ennek szellemében írja elő: követői számára legyen olyan magától értetődő az embertárs iránti szeretet, mint az önszeretet.

3. A két parancs összekapcsolása

Az izraeliták a „Halld Izrael” kezdetű imájukban naponta elmondták az Isten- és a felebarát iránti szeretet követelményét. Mi újszerű volt akkor a Mester tanításában? Az, hogy a kettőt összekapcsolta. Kijelentette: az istenszeretetet a felebarát iránti szeretettel lehet igazolni. Hamis vallásosság, amely így jellemzi magát: „Dicsérjük az Istent és keserítjük egymás életét.” (Notre Dame-i apácák)

4. Az Evangélium mai üzenete:

Az emberszeretet: az maga istenszolgálat. Az emberszeretet éppolyan fontos törvény, mint a vasárnapi misehallgatás.

Ez egyrészt döbbenetes. Ha mi gyermekeinket, szomszédainkat szeretjük, Istent szeretjük. Ha munkatársainkkal, szomszédainkkal haragban vagyunk, Istennel vagyunk haragban. Ha durva szavakkal támadunk valakire, Jézust sértjük vele. Ha elutasítjuk elfoglaltságunkra hivatkozva a kérőt, Isten számára nem volt időnk.

Másrészt örvendetes. Minden jó, amit embertársainkkal teszünk, istenszolgálat. Beteg meglátogatása, magányos meghallgatása, bajbajutott segítése: Isten tiszteleti cselekedet. A szürke hétköznapokon folyton találkozunk Istennel.

A legenda szerint Szent Erzsébet járvány idején leprást fektetett férje ágyába. A hazatérő férj Erzsébethez sietett: „Kit fektettél ágyamba?” – A szenvedő Krisztust!” „Hadd lássam!” Félrehúzta az ágy függönyét, majd térdre ereszkedett. A várt leprás helyett a töviskoronás Jézus feküdt ott. A legendánál nem a történelmi hitelességet keressük, hanem a tanulságot. Ez pedig a jézusi alapelv illusztrálása: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek!”

Ámen

Hajnal Róbert/Magyar Kurír