A történelem ismer vak embereket, akik ragyogó életpályát futottak be. Homérosz görög énekes, Milton angol költő, Ungár Imre zongoraművész világtalan volt. Kutuzov marsall, Nelson admirális, Vak Bottyán generális harcban veszítette el szeme világát. II. Béla magyar királyt megvakíttatták. Kölcsey betegsége folytán veszítette el látását, Helen Keller vakon született. Valamennyien igazolták: a kiváló egyéniség szem nélkül is nagy tettekre képes. A mai vasárnap evangéliuma szerint Jézus meglátta a jerikói vakban az igazi emberi nagyság értékeit. Melyek voltak ezek?
I. Bartimeusz erős hite
Testi látását elvesztette, de a lélekben annál inkább kifejlődött a belső látás: a hit. Hallott Jézus gyógyításairól. Megérlelődött benne a meggyőződés: ez nem lehet közönséges ember. „Dávid Fiának” nevezi, amely egyértelműen messiási cím. Jézus értékeli: „Hited meggyógyított!”
Sok keresztény életéből hiányzik az erény. A vallás külső gyakorlatait teljesítik, de ez csak ellágyulás, hangulat, nem hit. Olyanok, mint az erdőben elhullott bogarak: kitinpáncéljuk fényes, de élet nincs bennük. Annak van élő hite, aki fogadást tenne: „Van Isten, túlvilág”, és életét tenné rá.
II. Bátor kiállás
Az embereket nem látta, de annál függetlenebb, bátrabb lett. Hitét a nagy tömeg előtt is meg merte vallani. Amikor csendesítették, még inkább kiabált. A nyílt utcán sem félt. Jézus ellenfeleitől sem.
Merem én a hitemet megvallani? Nem szempont életemben: „Mit szólnak hozzá?” Nem hagyom abba a templomba járást, ha a ház lakói szóvá teszik?
III. Radikális készség
A nap elbágyasztotta testét, de lelke annál serényebb lett. „Köpenyét ledobva Jézushoz futott.” Újból és újból rálépett hosszú bojtjaira. Akadályozta a Jézushoz jutásban. Inkább megvált tőle – ahogyan a tengeren viharba került hajóból a matrózok vízbe hajigálják a biztonságos hajózás akadályait.
A mi életünk akadályai, amelyek nehezítik Jézus-követésünket: legtöbbször nem a köpeny, hanem esetleg a pénztárca, az anyagiasság. Vagy egy személy: rossz barát, erkölcstelen kapcsolat. De lehet világnézet, ideológia is.
IV. Merészség
Gyógyulása után vállalkozott a Krisztus-követés merész útjára. „Visszakapta látását és követte Õt.” Márk ezért nem nevezhette meg: Bartimeusz, Timeusz fia, mert közismert személy lehetett az ősegyházban. Megindult a Krisztus-követés kockázatos útján.
A Niagara kötéltáncosa megkérdezte a turistáktól: „Hiszik-e, hogy át tudok menni?” – Általános kétkedés. Erre átsétált. Második kérdés: „Hiszik-e hogy talicskát is át tudok tolni?” – Néhány kéz a magasba emelkedett. Áttolta, majd visszahozta. Végül: „Aki hiszi, hogy egy embert is át tudok tolni, tegye fel a kezét”. Mindenki feltartotta. „Tessék beülni!” Néma csönd. Így vagyunk mi is Krisztussal. Hisszük, de nem követjük. Nem mozdulunk.
V. Bartimeusz és a misszió
Bartimeusz Jézus evangéliumának misszionáriusa lett. Ma tartjuk egyúttal a Missziós Vasárnapot. A misszionáriusok fő törekvése, hogy a lelkileg még vakokat vagy „látássérülteket” elvezessék belső látásuk megvilágosításához. Prédikációkkal, sajtójukkal, szociális intézményeikkel a lelki sötétségben élőket igyekeznek látókká tenni. Kialakítani bennük a Krisztusba vetett hitet, sőt bátor hitvallóvá, radikális kereszténnyé formálni és az Úr követésének merész útjára irányítani őket.
Mivel Budapest, talán Magyarország nagy része is „missziós terület”, ahol 5% alatt van a templomba járók száma, hasonló misszionáriusi feladat hárul mindannyiunkra. – A jövő évi Városmisszióra való felkészülés tegyen minket, látókat, a környezetünkben élő lelki vakok szeme fényének visszaadójává, vagy gyógyítójává. A testi vakságot nem biztos, hogy meg tudjuk szüntetni, de a lelki vakok Jézus erejével és a mi közreműködésünk révén meggyógyulhatnak. Éljünk csodatevő képességünkkel! Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír