2007. augusztus 12., évközi 19. vasárnap

„Ne félj, te kisded nyáj!”

A Vatikáni Zsinat gyakran használta ezt a kifejezést: „Az Egyház tagjainak jelekké kell válniuk!” A jel három tulajdonsággal rendelkezik: feltűnő. Olyan mint a Kresz-tábla. Póznára feltűzve messziről látszik. A keresztény embernek létével kell felhívni magára a figyelmet. Elüt a környezetétől. Mint a vasúti szemafor. Piros vagy zöld fényével kiválik az éjszaka feketeségéből. Jézus tanítványai nem sodródhatnak a tömeggel. Kicsi. Mint az óra számlapján a kismutató. Apró, mégis fontos. Az Egyház tagjainak sem szabad megijedniük a számbeli kicsinységtől. Az évközi 19. vasárnap evangéliumában ezért bátorítja a mester tanítványait: „Ne félj, te kisded nyáj!”

Hogyan tudjuk feloldani a „szórvány-helyzet” krízisét?
Tekintsünk Jézusra. Tanításából kiderül: tisztában van vele, hogy hívei mindig kevesen lesznek. Ezért hasonlította őket sóhoz, kovászhoz, kisded nyájhoz. Magatartásában példát adott arra, hogy lényegtelennek tartja a számokkal kifejezhető eredményt. Nem törődött azzal, hányan hallgatják beszédét. A tizenkettőt ugyanolyan szeretettel tanította, mint az ötezres tömeget. Nem sajnálta idejét az egyszemélyes pasztorációtól sem. (Nikodémus, Betániai Mária) Nem omlott össze, amikor eucharisztikus beszéde végére kiürül a kafarnaumi zsinagóga. Az utolsó vacsorán, amikor előre látta műve látszólagos kudarcát, kijelentette: „Atyám, a munkát, amelyet rám bíztál, elvégeztem.”

Tudatosítsuk, hogy a létszámcsökkenés csak látszólagos gyöngeség. A legutolsó évtizedekig Európában gyakorlatban mindenkit megkereszteltek. Ezzel automatikusan kereszténynek is tekintették. Széles tömegek tartoztak statisztikailag az Egyházhoz, de sokan csak a vallás külsőségeit vállalták. Azt hiszem, abban a „keresztény érában” sem volt sokkal több azok száma, akik tudatosan elkötelezték magukat a hit mellett, mint manapság. Tele lehet aggatni egy országot keresztény díszletekkel, de attól az még nem lesz kereszténnyé.

A jövő Egyházában fel kell készülnünk a „szórvány helyzetre”. Meg kell barátkoznunk az új Egyház-modellel: a közösségi Egyház-képpel. Miért szeretnénk mi is más Egyházat látni, mint amilyet krisztus tervezett? Miért álmodunk „világhódító kereszténységről”, amikor Krisztus ezt nem ígérte meg? A jövő kontúrjai már kezdenek kirajzolódni. A nagy teológusok a holnap Egyházát „testvéri kis közösségnek” jósolják. Az elkötelezett keresztények szétszórva élnek majd az ateisták, közömbösek, nem-hívők között. Ebből a világból gyűlnek egybe vasárnapról vasárnapra, hogy megünnepeljék Krisztus emlékezetét a szentmisében testvéri közösségben egymással. El lehet majd mondani róluk, amit az őskeresztényekről: „A hívek mind összetartottak. Állhatatosan megjelentek a templomban, magasztalták az Istent és az egész nép szeretetében éltek” (ApCsel 2,42-47, 4,32-35).

Mi az Egyház feladata a jelen helyzetben?
Helytelen lenne, ha az Egyház föladná tanítását. Nem lehet „szezonvégi leárazást” hirdetni. Nem volna helyes, ha megengedné a válást, helyeselné az abortuszt, eltörölné a gyónást, nem hirdetné az ima erejét csak azért, mivel ezekkel nem lehet tömegeket fogni. Az Egyház már nem Jézus Krisztus Egyháza lenne, legfeljebb egy „tiszai halászegyesület”.

Helytelen lenne, ha pánikba esnénk. Jézus szava bátorít : „Ne félj, te kisded nyáj!” Rossz keresztény közérzetünket győzzük le az Istenbe vetett élő hit által. Hinnünk kell, hogy Isten nekünk Atyánk, aki személyében a garancia. Megígérte a hűséges kitartóknak az „országot”: „Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja országát”.

Legyünk tudatában keresztény értékeinknek. Semmivel nem megalapozottabb az ateizmus, mint a keresztény világnézet. Az istenhit legalább annyira méltó a gondolkodó emberhez, mint az istentagadás.

Teljesítsük Jézus elvárásait. A mai evangéliumi részletben a Mester három erényt kíván követőitől: Függetlenséget: „Adjátok el, amitek van és osszátok szét a rászorulóknak.” A függetlenség azt jelenti: tudjunk elszakadni a földi dolgok vonzásától, ne ragadjunk bele az anyagiak gyűjtésébe, ne legyen életünk végső célja a gazdagodás. Éberségre is figyelmeztet: „Éberen várjátok az Emberfiát, mert megjöhet olyan órában, amikor nem is gondoljátok.” Ez az a tulajdonság, amellyel várjuk Urunk eljövetelét, a történelem végén való visszatérést és országában az asztalához való meghívást. Készenlét: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben égő gyertyát tartsatok.” Nehogy életünk lezárásakor a Nagy Vizsga elnökének kénytelenek legyünk bevallani: „Nem vagyok készen.” Mert ott már sem pótvizsgára, sem ismétlésre nem lesz lehetőség.

Vannak olyan égitestek, amelyek le tudják győzni a tömegvonzást. Ezek az üstökösök. Csillagvilágok fénylő táborán át a végtelenséggel versenyt rohannak, kiszakítják magukat a gravitáció bűvköréből, sőt ők húznak maguk után csóvát, vagyis az egyedülálló kozmikus részecskéket saját vonzókörükbe vonják. A jellemek világában legyünk mi is ilyen üstökösök. Győzzük le a tömegvonzás törvényét azzal, hogy függetlenítjük magunkat a statisztikák bűvöletéből és rábízzuk Egyházunk jövőjét félelem nélküli bizalommal szerető Atyánkra a gitáros ének szavaival: Ne félj, ne aggódj, // Ne sírj, ne bánkódj, // Ha tiéd Isten, // Tiéd már minden. // Ne félj, ne aggódj, // Ne sírj, ne bánkódj, // Elég ő néked. Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír