2007. november 25., Krisztus Király vasárnapja

Krisztus pásztor-király, a kozmosz királya, keresztrefeszített király

Brazília régi fővárosa, Rio de Janeiro kikötője fölött emelkedik a 900 méter magas Corcovado. A hegy tetején kétévi munkával, hatalmas, 45 méter magas Krisztus-szobrot állítottak fel. Két karját mintha áldólag terjesztené a város fölé.

Az útikönyvek beszámolnak a szobor lenyűgöző hatásáról. Azt írják, hogy amikor a hajó éjszaka befut a kikötőbe, az utasok nem tudják tekintetüket levenni a reflektorfényben tündöklő márványszoborról. Rabul ejti őket a monumentális szépség varázsa.

Krisztus Király ünnepén mi nem egy élettelen szoborra, hanem az élő Jézus varázsos egyéniségére emeljük tekintetünket.

Minket is rabul ejt Krisztusnak nem a képmása, hanem a jelleme. Õt nem a koronázási ékszerek: a korona, jogar, palást teszik királlyá, hanem személyiségének uralkodó vonásai.
A mai ünnep három olvasmánya három oldalról közelíti meg Krisztust, a királyt. Az ószövetségi olvasmány bemutatja, mint
Pásztor-királyt
Õsatyja, Dávid király, már előképben sejtette ezt a vonást. Õt az úr a legelőről, a juhok mellől hívta el. Azt a feladatot bízta rá, hogy védje meg a filiszteusoktól a választott népet, egyesítse a törzseket és táplálja szellemi táplálékkal. Dávid, a pásztor-király előképe volt Krisztus Királynak. Õ is szelíd módszerrel vezette népét. A gyengét megerősítette, az eltévedtet visszavezette, a sebesültet bekötözte, a hűségesnek gondját viselte. Krisztus királyságának emberi oldalát mutatja be, hogy Õ pásztorkirály, aki utánunk jön, gondoskodik rólunk. Nem ír le bennünket, akkor sem, ha elkódoroltunk mellőle.

A kozmosz királya.
Sokszor olvastuk már a Kolosszei levél Krisztus himnuszát. Legtöbbször azonban átfutottunk rajta. Nem mélyedtünk el a szöveg fantasztikus mélységében. Szent Pál ebben a levélben fejti ki Krisztus kozmikus királyságát. Õ az egész világegyetem királya: „Az Atya általa, érte és benne teremtette a mindenséget…” Hogyan kell ezt értenünk? Egy csepp dogmatika: Az Atya megismerve saját magát, öröktől fogva szüli a maga képét, a Fiút. Ugyanebben a megismerésben tudja azt is, hogy kifelé hogyan válik tökéletessége utánozhatóvá.

Ennek a megismerésnek alapján teremti meg Jézus Krisztus emberségét. Jézus emberségének megteremtésével válik csak nyilvánvalóvá, hogy teremtés egyáltalán lehetséges. Vagyis, hogy Isten tökéletessége egyáltalán kifejezhető-e teremtményi síkon. A Názáreti Jézus emberi alakjában a végtelen Isten véges vetülete.

A moziban a vetítőgépből árad a színeknek, a fénynek, a mozgásnak a gazdagsága. Amíg csak a sugárzást látjuk, nem biztos, hogy ez síkban felfogható képpé össze tud állni. Ha eléje teszünk egy fehér vásznat, akkor derül ki, hogy síkban is visszaadható mozgás formájában a gépből sugárzó kép.
Mármost, ha egyszer lehetséges volt Istennek kimondani magát az emberi valóságban, Krisztus emberségében, ebből következik, hogy a többi ember teremtése is lehetséges és hogy minden ember Isten képe lesz. A megvalósítás rendjében a sorrend: az anyagvilág…, az ember…, végül Krisztus emberségének… teremtése. A szándék rendjében ez fordított.

Az ember teremtésének magyarázatát tehát Krisztusban kapjuk meg. Õ, az elsőszülött, nem maradhatott testvérek nélkül. Neki szüksége volt azokra, akikkel megoszthatja istenfiúi örökségét. Ezt akarja kifejezni Szent Pál: „Az Atya mindent általa és érte teremtett.” (Kol 1,15)
Az ember tehát Krisztus megtestesülésében találja meg létének végső értelmét. Így Krisztus az egész emberiség, sőt az egész anyagi világnak középpontja és Királya!

A keresztrefeszített király.
A tanítványok Krisztustól azt kérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Jézus azonban elutasította a földi királyságot. A kereszten viszont királyként viselkedett. A halál utáni ország királyaként a jobb latornak megígérte: „Még ma velem leszel a mennyek országában!”
A keresztrefeszítés jelenete ezért nem véletlen került a mai mise szövegébe. Az Egyház rá akar mutatni, hogy Krisztus az örök élet Királya.

Az Egyház sokféle Krisztus ábrázolást ismer. A liturgia is sokféle Krisztus alakot állít elénk. A teológia is felsorolja a Krisztus-modelleket. A képzőművészet számtalan formában ábrázolja Krisztust. De mindezek fölött legdöntőbb a saját Krisztus-képünk. Az evangéliumokból és elmélkedéseinkből alakítsuk ki magunk Krisztusát. Ezt a hiteles Krisztust kövessük, és térden állva, hosszan felnézve arcára engedjük, hogy rabul ejtse szívünket.

Thorwaldsen Krisztus szoba áll Koppenhága egyik templomában. Egy turista csalódással nézte a szobrot. A templom őre figyelmeztette: „Térdeljen csak le, úgy nézzen fel Krisztus arcára!” Így már észrevette lenyűgöző szépségét.

Térdeljünk le mi is sokszor Krisztus elé. Nézzünk elmélyülten az arcára. A hiteles krisztus-arcon felfedezzük az emberi vonásokat: a Pásztor Királyt, az isteni vonásokat: a Mindenség Királyát és a szenvedő ember végső reménységét: a keresztrefeszített Királyt. Belefeledkezve szépségébe mondjuk, énekeljük: „A világnak Krisztus kell, a világnak kellesz te is, mivel te Krisztushoz tartozol!” Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír