2007. november 4., évközi 31. vasárnap

Zakeus a fügefán

Victor Hugo A nyomorultak című regénye megragadó jelenettel kezdődik. Jean Valjean, az életfogytiglanra ítélt fegyenc megszökik a börtönből. Kimerülten betámolyog a püspök házába. A házvezetőnő el akarja kergetni a csavargó külsejű alakot, de a püspök asztalához ülteti. A fegyenc meglopja őt, a püspök mégis nagylelkűen neki ajándékozza ezüst tárgyait.

Az a tény, hogy valaki elfogulatlanul, nyitott szívvel közeledik feléje, asztalához ülteti, annyira szívébe markol, hogy megváltoztatja életét. Gonosztevőből a szeretet hősévé avatja.
A mai vasárnap evangéliuma Zakeus történetében mutat be hasonló esetet. Itt is szó van egy nyilvános bűnösről, gőgös elutasításról és életsorsot megváltoztató, szerető személyről. Az evangélium bátorítja a mai tapogatózó istenkeresőket, elmarasztalja az önhitt elutasítókat és rámutat az életfordulat páratlan lehetőségére. (A téma annyira megragadta Rónay Györgyöt, hogy elmélkedő novella írására késztette: Rónay: Zakeus a fügefán.)

Zakeus a jerikói vámos.
Hogy ő miért kereste Jézust? Valamelyik szentírás-magyarázó így próbálta rekonstruálni Zakeus fejlődését: Újszülött korában csúnya, púpos és nevetségesen picike volt. Társai csúfolták, a játékba nem fogadták be. A kis törpe gyerek sokat sírt és megutálta társait. Felnőtt korában a liliputi embert sehol sem alkalmazták. Keserűségében elvállalta az elnyomó római hatóságtól a vámosságot. Szedte a vámot, behajtotta az adót. Zsarolta az embereket, lopott, csalt szemrebbenés nélkül. De lelke nem nyugodott. Elrontottnak érezte életét. Titokban abban reménykedett, hátha egyszer valaki embernek tekinti. Az talán még meg tudná változtatni nyomorított jellemét.

Akkor terjedt el a hír Jerikóban, hogy Jézus a városba érkezik. Zakeusnak nagyot dobbant a szíve. Elhatározta, ha életébe kerül is, találkozik vele. Így került a fügefára. Nem törődött vele, hogy közben kirámolják házát, kirabolják kamráját. Mindegy! Az a fontos, hogy szemtől-szembe lássa. Megsejtette ez a sérült lélek, hogy Jézusnak kell ő. Az Úrnak szüksége van rá.

Él-e bennem ilyen szenvedélyes vágy Jézus iránt? Keresem-e a vele való találkozást? Fel tudok-e tenni mindent egy kártyára, csakhogy Jézussal találkozzam? Nem fordítva történi nálam, mint Zakeusnál? Nem minden mással törődöm inkább és éppen Jézus nem érdekel? – Uram, keltsd fel szívemben a legyőzhetetlen vágyat utánad!

A tömeg.
Zakeusról a tömegre fordítom tekintetemet. A tömeg ott tolong Jézus körül és eltakarja Zakeus elől őt. A vámos áll az árokparton és nem látja Jézust. Csak azokat, akik magabiztosan, önhitten vonulnak mellette. A kevélységnek, az erénygőgnek ez az élő sövénye azt mondja: „Bűnös vagy Zakeus, ne tolakodj a mi soraink közé. Sohase akard te szemtől szembe látni az Urat. Húzd meg magad, te szégyentelen törpe vámos. Ha jól meggondoljuk, még a mi látásunkra sem vagy méltó. Miféle szemtelenség azt gondolnod, hogy ilyen könnyű az út a magadfajtáknak az Úrhoz.”

Istenem! Csak attól ments meg, nehogy a „tömeghez” tartozzam! Nehogy azt gondoljam: én már annyi éve járok templomba, itt én mondhatom meg, kinek van joga ide belépni, ki mehet áldozni, ki méltó arra, hogy az egyházközségben feladatot vállaljon. Mit keresnek itt az újonnan megtértek, ideköltözöttek, a más hangnemben imádkozók? Kritizáló, elutasító, rideg lelkülettel milyen sokszor elzárjuk az utat a félénk keresők elől. A korrektség öntudatától ment meg Uram minket!

Jézus.
Végül Jézusra nézek. Mert már jön is. Föltekint Zakeusra. Zakeus pedig ül a fa tetején. Nézik egymást szemtől szembe. Nem! Ezt a tekintetet nem lehet elfeledni. Jézus nézi őt derűs, meleg szeretettel. Előítélet nélkül, szemrehányás nélkül. Nincs a szemében gúny. Még felelősségre vonás sincs. Nem szidja le, nem ítéli el, nem osztogat tanácsokat, csak határtalan szeretetettel nézi. Sőt! Megszólítja. Nem azt mondja neki: „Te törpe, te púpos bohóc” hanem néven szólítja: „Zakeus!” Ezt a gyűlölt vámost évek óta már senki sem szólította valódi nevén. És most az úr teszi. Majd az egész város színe előtt kijelenti: „Szállj le hamar. Ma a te házadban kell megszállnom.”

Zakeus úgy érzi, hogy megfordult vele a világ. Úgy éri ez a megtiszteltetés, mint a villámcsapás. Megtér. Vagyona felét a rászorulók között szétosztja. Akit megcsalt, négyszeresen kártalanítja. Már nem gyűlöl senkit, hanem szeret. Lassan őt is megszereti mindenki. A gyűlölt, kapzsi vámosból a szeretet hősévé válik. A hagyomány szerint csatlakozott az Egyházhoz, Jerikó köztiszteletben álló püspöke lett és 120 éves koráig élt. A Jézussal való találkozás csodája!

Lehet, hogy a jelenlévők között is akad olyan, aki nem találja helyét az életben. Akit gyötör a kisebbrendűségi érzés. Talán gyűlöli a környezetét, utálja az embereket. Legjobban saját magát. Egyetlen reménye lehet: találkozni Krisztussal és a vele való találkozás fordulatot hozhat életében.
A Vidám Park elvarázsolt kastélyának görbe tükre groteszk, torz alakot mutatnak az előtte álló személyről akkor is, ha az ép és egészséges. A mi esetünkben ma fordítva történt. Az evangélium tiszta tükrébe tekintettünk. De vajon nem mutat-e torz figurát? Annak csak az lehet a magyarázata, hogy mi magunk vagyunk ilyenek.
Jézus add,hogy ne legyek olyan, mint a körülötted nyüzsgő jerikói tömeg, amely eltakar Téged a keresők elől, vagy gőgös önteltségével elriasztja a feléd közeledni akarókat. Inkább Zakeushoz hasonlítsak, aki nemcsak a hit hangulatáig jutott el, hanem a teljes bűnbánatig, az őszinte megtérésig, sőt a Veled való asztalközösségig, vagyis az eucharisztikus lakomáig. Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír