2007. október 7., évközi 27. vasárnap

Önzetlen munka Isten országáért

Ez a szó, hogy „szolga” visszatetsző fülünknek. Porba görnyedő rabszolgára gondolunk, elnyomott proletár jut eszünkbe, vagy volgai hajóvontató. Jézus saját magát is szolgának nevezte: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő legyen szolgálatára másoknak.” Tanítványait és követőit – bár „barátainak” nevezte őket, mégis szolgálatra küldte.

Úgy látszik, az Egyház első évtizedeiben lehettek olyanok, akik buzgón dolgoztak az evangélium terjesztésében, de ennek fejében rögtön földi jutalomra számítottak. Lukács feléjük hangoztatta a Mester kijelentését: „Ha mindent megtettetek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk.”

Az évközi 27. vasárnap igeliturgiája az önzetlen és áldozatos szolgálatot kívánja Isten Országának polgáraitól, nem pedig a jutalomért, fizetségért végzett munkát.

Előítéletek
Az evangélium szövege első olvasatban igazságtalannak tűnik. Hogyan? Hát akkor a vallásosak, buzgók, apostolkodók nem számíthatnak jutalomra? Hát mi cselédei vagyunk Istennek? „Hordozzuk a nép terhét és hevét” és a végén nem lesz fizetség? Akkor nem azok teszik jól, akik fütyülnek a vallási kötelességekre?

Az evangélium hiteles értelmezése.
Hogy helyesen értelmezzük az Úr szavait, néhány alapelvet le kell szögeznünk:
Vannak munkák, amelyek önmagukban hordozzák jutalmukat: Tanár iskolai szertárosnak nevezi ki kedves diákját. Ez munkát, fáradságot is jelent, mégis nagy megbecsülés jele. A diáknak eszébe sem jut fizetséget várni érte. Az űrhajós nem sopánkodik, miért nem inkább a földi irányító-központba osztották be. Örömmel vállalja a megterhelést, kockázatot, mert ez óriási kitűntetés.
Istennek szolgálni: dicsőség!

Régen a gyárak homlokzatára kiírták: „Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga.” Hát ha a szocializmus építésére ezt lehetett állítani, mennyivel inkább érvényes ez Isten Országának építésére?

Ha mi Isten Országáért dolgozunk, abból nekünk származik hasznunk.
Vannak, akik Istennel szemben azt éreztetik, mintha Õ tartozna felénk hálával, hogy mi egyáltalán törődünk az Õ ügyével. Holott nekünk kell örülnünk, hogy felfogad szőlőmunkásai közé. Egyes plébániákon kialakult egy furcsa mentalitás: szülők elvárják, hogy a pap szerezze be a fehér ruhát elsőáldozó gyermekeiknek, díszítse fel a templomot, rendezze meg a szeretetreggelit és legyen hálás nekik, hogy kegyeskedtek elsőáldozónak engedni gyermeküket. Nehogy már mi is ezt a mentalitást képviseljük Istennel való kapcsolatunkban!

Kerüljük a „jutalom-erkölcsre” való törekvést.
Istennel szemben nem lehetnek elvárásaink. Nem tehetünk olyan jócselekedetet Istennek, hogy annak fejében ő tartoznék nekünk. Ha nem fizeti ki érte hozott áldozatunkat, perbe szállunk vele, egyenesen haragszunk rá. Gyermekes viselkedésre vall, aki csak a cukorért jó.

A Faludi Ferenc Akadémián első díjat nyert egy fiatalok által készített amatőr videofilm. Címe: Útkereső. Főszereplője egy angyalföldi lány. Érettségije után önkormányzati irodában gondokkal küzdő emberek ügyes-bajos dolgait intézte. Majd három évig pszichológiát tanult, hogy a plébánián életviteli tanácsadással rendelkezésére állhasson a hozzáfordulóknak. Elvégezte a teológia levelező tagozatát, hogy gyermekeket taníthasson hittanra. Beiratkozott a hospice tanfolyamra és azóta szociális otthonok lakóinak segít lelki egyensúlyuk helyreállításában. Zarándoklatokat szervez, s ha kell, igeliturgiát is vezet. Így vallott életéről: „Isten olyan küldetést adott számomra, amelyben másoknak szolgálhatok. Ebben találom meg életem értelmét és saját boldogságomat.”

Ez a mai evangélium lefordítása a videofilm nyelvére. Mi meg hangszereljük át saját körülményeink hangnemére Jézus üzenetét.

Gárdonyi Géza Isten rabjainak kulcsjelenete Sicardus barát és Jancsi fráter párbeszéde. Kiderül, hogy mindenki rab. A nemes urak a pompa rabjai, a bankárok a pénz rabjai, a király a nemzet rabja, a szerzetesek Isten rabjai. Ez nagyon frappánsnak tűnik, csak az a kár, hogy nem igaz. A végső következtetés téves. Jézus nem raboknak nevez minket, hanem Isten szolgáinak. Olyan szolgának, aki önként vállalja feladatát, őszintén tiszteli gazdáját, élvezi bizalmát, beavatottja titkainak, örül, hogy munkatársa lehet Urának és dicsőségének tartja feladata hűséges teljesítését. Aki nem azonnal tartja a markát, hogy aprópénzzel kifizessék. De tudja, hogy szolgálata végeztével egyszer majd Ura asztalánál foglal helyet és boldog vendége lesz Királyának egy örökkévalóságon keresztül.
Ez legyen a mai Krisztus-követők programja! Ha teljesítik, akkor életük összegezésekor elmondhatják Kosztolányi szavait: Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, // úgy érzem én, barátom, hogy a porban, // hogy lelkek és göröngyök közt betoltam, // mégiscsak egy nagy ismeretlen úrnak // (nemcsak szolgája, de) vendége voltam. (Hajnali részegség) Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír