2007. szeptember 23., évközi 25. vasárnap

A bűvésznek ezerszer el kell próbálnia mutatványát, míg kiállhat a közönség elé. Az énekes hónapokig készül, míg az operaáriát tökéletesen elő tudja adni. A színművész gondosan csiszolja kiejtését, formálja mozdulatait, nehogy csalódást okozzon hallgatóinak. A sportoló a győzelem érdekében keményen edz, fegyelmezetten él. Minden hivatás óriási áldozatot, szenvedélyes munkát feltételez.

Ha az evilági célok eléréséhez ily nagy szorgalom és buzgóság szükséges, miért csodálkoznánk azon, hogy örök célunk elnyeréséért is meg kell küzdenünk? Az évközi 25. vasárnap olvasmányai ezt az igazságot vésik lelkünkbe: legalább ennyi energiát fektessünk bele üdvösségünk biztosításába, mint földi sikereink megvalósításába.

Az intéző viselkedése földi jövője biztosítására.

Minden ügyét félreteszi érdekében.

Átgondolja a lehetőségeket. Tudja: addigi csalásai miatt gazdája felmond. Latolgatja a további lehetőségeket. A kapáláshoz nem ért. A koldulást szégyelli. Végkielégítésre nem számíthat. Addig spekulál, töpreng, míg kigondolja a megoldást. Ura vagyona pillanatnyilag még kezében van, abból fogja jövőjét megalapozni. Újra megcsalja gazdáját, elengedi az adósoknak a tartozás egy részét. Így barátokat szerez magának. Õk majd segítségére lesznek, ha ott kell hagynia állását. A sáfár tudatának középpontjába egyetlen téma kerül: jövőjének biztosítása.

Lázasan dolgozni kezd érte.

Végigjárja ura adósait. Egyenként tárgyal velük. Nem sajnálja a fáradságot. Nem riad vissza a csalástól sem. Kijavítja az adósleveleket. Látogat, utazik, pecsétel, kalkulál, számol, kijavít, átír. Fáradságot nem kímélve dolgozik jövője biztosításán.

Súlyos kockázatot is vállal.

Számoljunk csak utána, mennyit is engedett el. A zsidóknál használatos olajkorsó, a „bath” 38 literes volt. A gabonafélék mértéke, a „kor” ennek tízszerese, tehát 380 liter. Az elengedhetetlen 50 korsó tehát csaknem húsz hektoliter olajat jelentett. A búza pedig súlymértékbe átszámolva 25 mázsát. Azt gondolta, akiknek ekkora adósságot elenged, azok nehéz napjaiban kisegítik majd zavarából.

Tisztában volt a kockázattal. Ha a gazda rájön a csalásra, ítéletnapig ki nem jön az adósok börtönéből, ha pedig visszajavíttatja az adósleveleket, az elkeseredett adósok talán meg is ölik. Tudja, mivel játszik. De oly nagy volt a tét, hogy érdemesnek látszott érte ekkora kockázatot vállalni.

A gazda észrevette az újabb csalást, megtudta a körmönfont ravaszságot. Először nem tudta, bosszankodjék a kár miatt, vagy nevessen az elmés ügyességen. Volt humorérzéke, az utóbbit választotta. Sőt, az volt a nézete, ilyen talpraesett embert nem szabad elengednie. Megdicsérte. Nem a csalás miatt, hanem azért, hogy ilyen szenvedélyes lelkesedéssel tudott földi boldogulásáért dolgozni.

Ezek után azt is megértjük, mi tetszett Jézusnak ebben a sáfárban. A lelkesedése. Amilyen buzgósággal dolgozott az intéző földi jövője boldogulásáért, úgy kell nekünk is munkálkodnunk az örök életért.

Mit kell tennünk örök boldogságunk érdekében?
Szüntelenül gondolnunk kell rá.

Sosem szabad elfeledkeznünk arról, hogy „a mi hazánk a mennyben van”. Szent Alajostól megkérdezték, milyen gyakran szokott a mennyországra gondolni? Válasza: „előfordult már, hogy egy negyed órára is elfeledkeztem róla”. Legalább tudat alatt járja át minden tervünket az örökkévalóság gondolata.

Aki az istenkáromló Nietzschével kiáltja: „Az eget meghagyom az angyaloknak és a verebeknek”, az ne merje magát kereszténynek tartani! Akiknek minden vágyuk csak evilágra irányul, akiknek „beleragad a föld porába lelkük”, azok lélekben pogányok. Hívők és hitetlenek között a választóvíz éppen az örökkévalóságba vetett hit.

Lázasan dolgoznunk kell érte.

Ne higgyük, hogy az örökkévalóság elnyerése erőfeszítés nélkül sikerülni fog. Akkor nem írta volna Szent Pál: „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket.”
Kockázatot is kell vállalni érte.

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldön elrejtett kincshez. Egy ember megtalálta, aztán fogta magát, eladta mindenét és megvette azt a földet.” (Mt 13,44)

Az örök boldogságért, ha szükséges, mindent fel kell tudni áldozni: pénzt, karriert, állást, sőt még az életet is.

A történelemben minden nagy vállalkozáshoz lázas munka kellett. Leontiev írja: „Mózes a Sínai hegyre hágott, hogy a két kőtáblát megszerezze. Nagy Sándor keleten hadakozott, hogy birodalmát megalapítsa. Az apostolok a földkerekségen hirdették az igét, hogy az Egyházat elterjesszék. A görögök az Akropolist építették, a rómaiak a pún háborúban véreztek, hogy hírnevüket megalapozzák. Hát csak éppen az örök célt lehetne minden különös erőfeszítés nélkül elérni? „Ha nem loptam, nem gyilkoltam, erkölcsi kilengéseim nincsenek, azt hiszem, minden rendben van és napjaim szép csendesen, észrevétlenül beleömlenek majd az örökkévalóságba?

Vannak, akik a Credo első mondatát imádkozzák: „Hiszek egy Istenben”, az utolsót azonban elhagyják: „Hiszem az örök életet”. Jézus mai példabeszéde döbbentse rá a névleg keresztényeket felelősségükre és késztesse szenvedélyes munkára az élet egyetlen és végső céljának elérésére.

Ámen

Hajnal Róbert/Magyar Kurír