2008. augusztus 24., évközi 21. vasárnap

Isten népének legfőbb vezetője

Minden közösségnek szüksége van vezetőre. Egy országnak is kell, hogy legyen irányítója. Az uralkodó beleszülethet a hatalomba, mint a király a trón birtoklásába. Megválaszthatják a polgárok, mint a demokráciában az államelnököt. Magához ragadhatja erőszakkal a hatalmat, mint a zsarnokságban a hódító.

Az egyházban a főséget Jézus magának tartotta fenn. Õ maga az egyház feje. De ha azt akarta, hogy a benne hívők rendezett közösséget alkossanak, akkor gondoskodnia kellett, hogy az egyház élére látható főt is rendeljen. Ezt tette Péter apostol személyében és mindenkori utódjában, a pápában.

Az évközi 21.vasárnap evangéliuma az egyház legfőbb vezetőjét állítja elénk, és bemutatja, kitől kapta hatalmát, milyen alapon birtokolja, és mire jogosítja ez a hatalom.

Kitől kapta hatalmát a pápa?
A Zebedeus fiúk anyja Jézushoz járult, és kérte: „Uram, tedd, hogy egyik fiam jobbodon, a másik balodon üljön országodban.” A Mester a leghatározottabban elutasította. Nem tette függővé választását egy ambíciózus anya karriervadászatától. Prédikáló körútjuk után a tizenkettő maga próbálta eldönteni, ki a legnagyobb közöttük. Az Úr ezt is leállította. Végül Fülöp Cezáreájánál maga döntött. Megígérte Simonnak: „Te Péter vagy, azaz szikla, és én erre a Kősziklára építem Anyaszentegyházamat.” Jézus tehát ebbe a kérdésbe nem engedett beleszólást. Nem rendezett népszavazást, nem gyűjtött aláírásokat, nem kért senkitől tanácsot. Döntött. Szuverén módon kinevezett. És Péter, de a tanítványok sem felejtették soha, hogy a főpásztori hatalmat ő közvetlenül Krisztustól kapta.

Milyen alapon lett Péter az egyház feje?
Nem azért, mivel az Úr nem talált nála alkalmasabbat. Hiszen kinevezhette volna Keresztelő Jánost, akit egész Izrael prófétának tartott, és sokan gondolták róla, hogy ő a Messiás. Megbízhatta volna Nikodémust, a neves tudóst, aki akkor már titokban tanítványa volt. De még a tizenkettő között is talált volna Péternél alkalmasabbat. Jakab aszketikusabb életet élt, Máté műveltebb volt, András megfontoltabb, János szárnyalóbb lelkületű. És az Úr mégsem rájuk bízta Egyházát, hanem Simon Péterre, a heves, meggondolatlan, gyáva halászra. Hogy miért? Ez az Õ titka. Lehet, hogy mélységes hitét és odaadó szeretetét értékelte. De leszögezhetjük: az Úr senkinek sem tartozott elszámolással döntése miatt. A Szentírás sokszoros tanúsága szerint Isten néha a legalkalmatlanabb eszközt választja ki, hogy kitűnjék: Isten Országát maga az Isten irányítja.

Mire kapott hatalmat Péter?
Jézus három képpel világította meg Péter hatalmát Cezárea városánál: kaput, kulcsot és sziklát emlegetett.

Hogy Isten Országának kapusa legyen
Jeruzsálemben a Nagytemplomnak és a város falának óriási fakapuja volt. A kapuk fel voltak szerelve bonyolult zárrendszerekkel. A kapusnak volt a feladata, hogy esténként a zárakat elreteszelje, és a város nyugalmát őrizze. Az ószövetségi olvasmányban hallottuk, hogy a Kr. e. 8. században Sebna, a jeruzsálemi kapuőr felelőtlenül és hűtlenül végezte munkáját, és ezért az Úristen Izaiás prófétát megbízta, hogy váltsa őt le. Utóda Eljakim lett. Az új városkapus a beiktatáskor megkapta az őrök hatalmi jelvényét, a köntöst és az övet, valamint vállára vette a templom és a városkapu hatalmas méretű aranyozott kulcsát. Eljakim a templom, a királyi család és Isten egész népe hűséges kapuőrének bizonyult. Az Evangélium szerint Jézus úgy tekintett Péter apostolra, mint az Egyház kapusára, őrzőjére, aki vigyáz, hogy illetéktelenek ne árthassanak Isten szent népének.

Hogy az Egyház kincstárkezelője legyen
Jézus érdemei, a Boldogságos Szűz erényei és az összes szentek által kiérdemelt lelki kincsek befolynak mind az „Egyház kincstárába” /thesaurus Ecclesiae/. Mérhetetlen értékek halmozódnak itt fel. Jézus hatalmat adott Péternek, hogy bőkezűen osztogasson ebből a kincstárból kegyelmeket. Amit Péter kiutalványoz ebből a kincsgyűjteményből: bűnbocsánatot, feloldozást, a büntetés elengedését, lelki amnesztiát, búcsút, azt az Úristen is jóváhagyja, arra az égben is ráütik a pecsétet.

Hogy az Egyház sziklaalapjává legyen
Az igaz hit nem fogyatkozhat meg az egyetemes Egyházban. Az igazság és a tévedés közt nem mosódhat el a különbség, az istenellenes hatalmak nem pusztíthatják el Jézus művét. Ezekre isteni garancia biztosítja a Péterre épített Egyházat.

Péternek ezeket a kiváltságait a történelem folyamán a katolikus keresztények mindig is elismerték. Utódai, a római pápák pedig minden gyarlóságuk ellenére is mindig tudatában voltak Krisztustól kapott hatalmuknak. Tekintsünk mi is úgy a pápaság intézményére és magára a Szentatyára, mint a krisztusi ígéret mai hordozójára! Legyünk tudatában, hogy a pápaválasztásnál az új pápa személyére hiába van meg minden újságírónak a tippje, hiába van meg minden bíborosnak a jelöltje, úgyis az lesz a Szentatya, aki a Szentlélek Úristen jelöltje. És Isten Szent Lelke nem a külső szerint dönt, mivel a pápaválasztás – XXIII. János szerint – nem szépségverseny. Nem is a tudományos fokozat alapján; gondoljunk csak X. Piusra, aki egész életében „csupán” lelkipásztor volt, mégis megújította az Egyház életét. Nem is az egészség alapján. Ezt igazolja I. János Pál, akinek szíve 33 napos uralkodás után felmondta a szolgálatot, mégis maradandó nyomot hagyott az egyháztörténelemben, mint a „mosoly pápája”.

Franz Werfel Az elsikkasztott mennyország-ban bemutat egy hűségben megöregedett szolgálólányt, aki keresetét félrerakva összegyűjtötte egy római zarándoklat költségeit, és a pápai kihallgatás után összeesett, és ott temették el Rómában. Mintha az író illusztrálni akarta volna a közmondást: „A pápát látni és meghalni!” Örülünk, ha sikerül a Szentatyához kijutni, még inkább, ha ő meglátogat minket, de addig is buzgón imádkozunk érte: „Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak Helytartóját.”

Hajnal Róbert/Magyar Kurír