2008. december 14., advent 3. vasárnapja

Egy rosszhírű italbolt közelében történt. Valamelyik este egy férfi későn szállt le az induló villamosról. Imbolyogva kereste egyensúlyát. Rendőr sietett hozzá és igazoltatta: „Kérem a személyi igazolványát!” Azonosította a fényképet, végigkérdezte személyi adatait. Aztán csak ennyit kérdezett „Ki maga tulajdonképpen?” Azután amikor mindent rendben talált, jó éjszakát kívánt és továbbment.

János evangéliumának első fejezete Keresztelő János „igazoltatásával kezdődik. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép vezetői faggatják: „Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz önmagadról?” Rövid válaszaiból kirajzolódik előttünk a nagy pusztai prédikátor imponáló jelleme. Advent 3. vasárnapjának liturgiája követendő eszményként állítja őt elénk karácsonyi előkészületként.

Keresztelő János adventi erényei

1. Szűkszavúsága

Első olvasatra feltűnik csendes lelkülete. Tőmondatokban válaszol a farizeusok kérdéseire. Néha csak egy-egy szóval. A pusztában megtanult hallgatni. Csak akkor beszélt, ha volt mondanivalója. Minden szava mögött aranyfedezetként állt a csend. Ezért beszédének súlya volt. Nála a szavak nem arra szolgáltak, hogy elrejtsék az igazságot, hanem hogy feltárják. A megfontolt beszéd ma nagy hiánycikk. Folyik a szóáradat. A rádióban, tévében gyűléseken, parlamentben órákig ragozzák a semmit. Az üreslelkűség jele.

A hallgatag Solontól, a görög bölcstől, megkérdezte királya, a locsogó Periander egy lakomán: „Nincs mondanivalód, vagy ostobaságodat akarod hallgatással leplezni?” A bölcs csak annyit válaszolt: „Ha ostoba lennék, nem hallgatnék!” (Si stultus essem, non tacerem!)

Ma az emberek egymás szavába vágnak, letorkolják egymást. Mondják rendületlenül saját bölcsességüket, az ellenvéleményt lesöprik az asztalról. Törekedjünk a megfontolt beszédre. Szeressük a csendet. Tiszteljük meg embertársunkat azzal, hogy nem fecséreljük idejét üresjáratú beszédünkkel! Istennel szemben se szaporítsuk a szót. Ezért figyelmeztet Jézus: „Ne tegyetek úgy, mint a pogányok. Azt hiszik bőbeszédűségük miatt hallgatja meg őket az Isten.”

2. Helyes önismeret

Tisztában van önmagával. Tudja, hogy ő kicsoda. Nem lehet hízelgéssel, mellébeszéléssel belezavarni „én-tudatába.” Nem akar „élethazugságba” keveredni. Pedig nagy rá a kísértése. Szinte tálcán kínálják neki a követek az élethazugságot. Nevezze csak magát Illésnek, „a Prófétának”, vagy akár Messiásnak – és elfogadják. De Keresztelő János nem megy bele a csőbe. Megjátszhatná a tudóst, a prófétát, a szentet. De ugyan mit érne vele? Elveszítené önmagát. Akkor folyton vigyáznia kellene, ki ne essék a szerepéből.

Három kérdést tesznek fel neki a riporterek:
1. „Te vagy-e a Messiás?” Abban a korban a levegő is tele volt Messiás-várással. Persze elsősorban politikai szabadítót értettek alatta. A Keresztelő válasza: „'Én nem vagyok!' Pontosabban: 'Nem én vagyok!' Tehát eljött, itt van. De nem én vagyok!”
2. „Illés vagy-e?” Malakiás próféta könyvében felhangzik Isten ígérete: „Az ítélet napja előtt elküldöm nektek Illést, aki az atyák szívét a fiatalokhoz fordítja, a fiatalokét az atyákhoz.” Keresztelő János ezt is elutasítja.
3. „A Próféta vagy-e?” Mózes búcsúbeszédében megígérte népének: „Az Úr majd prófétát támaszt köztetek, olyat, mint én voltam.” Ettől kezdve Izrael várta a Mózes-nagyságú isteni küldöttet. János ezt sem akarja megjátszani. Tisztában van hivatásával, nem megy bele a színészkedési ajánlatokba.
Az elmúlt évtizedekben a politikai hatalomnak ez volt a ravasz módszere. A középszerűeket magas polcra állította, kitüntetésekkel dekorálta, címeket aggatott rájuk. És a hiú ember elhitte, hogy ő „Übermensch”, „Generalisszimusz”, „Duce”, „Nemzetmentő”. Vagy alacsonyabb szinten: hogy alkalmas egy vállalat vezetésére 8 általánossal, pártvezérségre nyelvtudás nélkül, klinika irányítására politikai múltja miatt. Ezek aztán hamar lebuktak, összeomlottak.

Mérjük fel helyesen képességeinket, tegyünk szert igaz önismeretre, ne engedjünk a talpnyalók hízelgésének! Legyünk tudatában annak, hogy kik vagyunk, ne értékeljük túl magunkat! Ez is lehet adventi célkitűzés: helyesen ismerd meg magad!

3. Krisztusról való tanúságtétel

Manapság a bírósági tárgyalásnál az ügyvéd tanúkat keres. A tanú elmondja amit látott és hallott. Aztán hazamehet. A régi világban a tanúnál nem az volt a döntő, amit mondott, hanem hogy ki ő. Ha egy jeles személyiség tanúskodott, az emberek elfogadták, hittek neki és az illetőnek nyert ügye volt.

Keresztelő János Krisztusról tett tanúságot. A követek ugyan az ő személyére voltak kíváncsiak „Ki vagy te?” Õ mégsem önéletrajzát vázolta fel. Nem a pusztai eseményeket sorolta fel. A küldöttek az ő személye iránt érdeklődtek, ő mégsem önmagáról beszélt, hanem Jézusra irányította a figyelmet: „A Messiás már köztetek áll, de ti nem ismeritek. Én azért jöttem, hogy bemutassam nektek.”

* * *

Szavainkkal, főleg életünk példájával irányítsuk Jézusra az emberek figyelmét. Mutassuk meg környezetünknek az Istenhez vezető utat. Ezt azzal tudjuk hitelesíteni, ha eltanuljuk a pusztai prédikátor erényeit:
a megfontolt beszédet és tartalmas mondanivalót,
a helyes önismeretet és a szerepjátszás elkerülését
a beképzeltség kiküszöbölését és a hiteles alázatot.
Így leszünk adventi emberek és így jutunk el – mi magunk és a ránkbízottak – a karácsony fényességére.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír