2008. december 7., advent 2. vasárnapja

Óvodás kisfiú elcsavargott otthonról. Az ajtó becsapódott, kulcs nem volt nála. Először élvezte a kötetlenséget. Ment kirakattól kirakatig. Estére kijutott a város szélére. Megéhezett, fázott, félt a sötéttől. Leült egy kőre és sírni kezdett. Egyszer csak vállára tette valaki a kezét. Nagytestvére talált rá. „Add a kezed – mondta –, nekem van kulcsom. Ismerem a hazavezető utat. Megkérem apát, engedje el a büntetést.” Boldogan vitte haza ottthonukba.

Az emberiség a bűnnel elszakadt a Mennyei Atyától. Sötét és kilátástalan dermedtségbe, „istentávolba” került. Isten azonban utánunk küldte „nagytestvérünket”, Jézust. Õ ismerte a hazavezető utat. Kulcsa is volt. Az Atyát is kiengesztelte. Adventi feladatunk: az Úr vezetésével rátalálni a hazavezető útra. A 2. adventi vasárnap olvasmányai mind az útkészítésről szólnak. 

I. A sivatagi útkészítés a babiloni fogságból

Az Ószövetség is ismerte az útkészítés gondolatát. A babiloni fogságból hazatérő választott nép csak a sivatagon át tudott visszajutni hazájába. A sivatagi szél azonban járhatatlanná tette az ösvényeket. Hegymagasságúra torlaszolta a homokdombokat, kimélyítette a szakadékos völgyeket.
Ezért a nép vezérei követeket küldtek a pusztai beduinokhoz, hogy útmunkásokat toborozzanak. A követek hangos kiáltozással gyűjtöttek útkészítőket. A pallérok dirigáltak: „minden hegyet hordjatok le, minden völgyet töltsetek fel. Ami görbe, legyen egyenessé. Mert jön az Úr, aki maga vezeti haza választott népét a Szent Földre.”
A próféta azonban a jövőbe látva azt is megjövendölte, hogy az Úr egyszer majd már nem a babiloni fogságból vezeti ki népét, hanem a bűn rabságából. Eljön és megváltja az egész emberiséget. Akkor, vagyis a messiási időben, szintén „útkészítőt” fog maga előtt küldeni, aki felkészíti az embereket a Megváltó érkezésére.

II. Lelki útkészítés a bűnbánat által

Márk evangélista Keresztelő Jánosban ismeri föl a nagy útkészítőt. Hogyan lett Õ „útmunkássá”? Úgy, hogy előbb a saját maga előtt álló göröngyöket tisztította el az útból.
1. Legyőzte a kényelmes élet kísértését. Teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül. Eledele porrátört, szárított sáska és erdei vadméz volt. Ez a leírás jelzi, hogy aszkézissel, önfegyelemmel legyőzte a testi vágyakat. Ura lett önmagának.
2. Legyőzte a szószátyárság, a locsogás kísértését. Szavaiból, a vele készült riportokból kitűnik, mennyire szűkszavú. Röviden beszél, egy-egy szóval válaszol. Meggondolja minden mondatát. Súlya van minden kifejezésének. A belsőleg értékes ember csendes lelkülete érződik szavain.
3. Legyőzte a gőg, a nagyratörés kísértését. Õt aztán tényleg eltölthette volna a szédületes öntudat. Hiszen Jézus maga jelentette ki róla: „Asszonyok szülöttei között nem akadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. Ennek ellenére alázatosságból még arra sem tartotta méltónak magát, hogy Jézus saruszíját megoldja. Egyszerűen egy Hangnak nevezi magát, egy pusztában kiáltó Szónak.
4. Feltöltötte magában a félénkség völgyét. Bátran kiállt Jeruzsálem intelligenciája elé, nem jött zavarba a törvénytudók előtt és a koronás uralkodónak, Heródesnek is szemébe mondta bűneit. Nem lehetett megfélemlíteni. Értelmével felismerte, hogy Istennek különleges terve van vele, akaratával pedig úrrá lett testi gyengeségein. Miután a belső göröngyöket eltávolította, alkalmassá vált, hogy mások lelkéhez is utat készítsen a Megváltónak. Felszólította hallgatóit a bűnbánatra, életjobbításra. Azért volt képes hatalmas vallási fellángolást megindítani, mert először önmaga lelkéhez építette ki a Megváltó útját.

III. A mi adventi útkészítésünk

Keresztelő János példája minket is felkészít, hogyan tudunk mi is útkészítők lenni.

1. A bűnök hegyeit le kell hordanunk. Gyakran úgy képzeljük, hogy csak kis hanyagságaink vannak. Lehet. De adventben ezektől is meg kell szabadulnunk. Mert a kis bűnből nagy vadállat lehet ám!
Moór angol vadász-író novellájában leír egy indiai esetet. Egy angol ezredes az őserdőben felfedezett egy cica-féle nyávogó csöpp állatot. Közelebbről megnézve látta, hogy újszülött tigrissel van dolga. Hazavitte. Indiai szolgája nagy rémületére otthon elkezdte tejjel táplálni. Fölnevelte. Egyszer borotválkozás közben megvágta arcát. A vérszagra ráugrott a tigris. Szerencsére szolgája a falról lekapta a tőrt és azzal megszabadította gazdáját.
A bűn kezdetben pici doromboló cica. Azt hisszük, nem lesz ott semmi baj. Nevelgeti magában az ember. De a vérszagra aztán ugrik ám! Csak legyen, aki megszabadít minket. Vegyük komolyan Isten törvényeit! Azok védik életünket, házasságunkat, tulajdonunkat, becsületünket, hitünket. Ne felejtsük, a tigris kiskorában olyan, mint a kiscica. Adventben tisztítsuk meg lelkünket ezektől is a gyónásban.
2. Aztán törekedjünk a keresztény aszkézisre. Nem lényeges a sáska, a vadméz és a teveszőr ruha. De kemény önfegyelem nélkül nem várhatjuk Urunk látogatását lelkünkbe.
3. Tudatosan törekedjünk az adventi időben a csendes lelkületre. A költő is arra hivatkozik: „Csacsog a felszín, hallgat a mély.” (József Attila: A Dunánál)
4. Keresztelő Jánost kövessük az alázat erényében is. Baráti kapcsolatra törekedjünk Jézussal. De azért ne feledjük: nem azonos súlycsoportban vagyunk Krisztussal. Ha Keresztelő János méltatlannak érezte magát az Úr saruszíjának megoldására, mi sem bratyizhatunk Vele.
5. Ha aztán magunk felé utat építettünk a Megváltó számára, akkor hitelesen egyengethetjük mások felé is az Úr útját. Családtagjaink, barátaink, környezetünk talán várják is az útkészítő segítséget. Ez missziós feladat, apostoli küldetés.

*

A liturgia adventben példaképeket állít elénk Izajás, a Boldogságos Szűz és Keresztelő Szent János személyében. Figyeljünk üzenetükre. Ma Jánostól tanuljuk el az útkészítés értelmét, fogásait, módszereit. Legyünk követőjévé, előhírnökévé a felénk közeledő Istennek.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír