A népmesék alapeszméje: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz elveszi méltó büntetését. A farkas beleesik a gödörbe, a boszorkányt megégetik, a pásztorfiú pedig megszerzi a fél országot és a királylány kezét. Ezek azonban csak az emberi vágyak kivetítései.
A valóságban máshogy szokott történni: a jó hátérbe szorul, és a gonoszság uralkodik el a földön. Úgy látszik, az úr Jézus is tisztában volt ezzel a ténnyel. Isten megtűri a rossz jelenlétét a történelemben. Még az Egyházban is. Az évközi 16. vasárnap olvasmányai a rossz problémájára keresik a kinyilatkoztatás feleletét.
Honnét jön a rossz?
Jézus tanításai szerint a rossz mag elhintését „ellenséges ember cselekedte”. A Mester szóhasználatában ez a kifejezés a személyes Gonoszt jelenti, akit népies elnevezéssel Sátánnak hívunk. Persze nem szükséges mindig az ő közvetlen működését feltételezni. A démonikus ártó hatás emberi konkolyhintőkön keresztül is megnyilvánulhat. Egy külföldi kriminál-psziochológiai intézet tanulmányozta egyes modern zenei áramlatok hatásait az emberi lélekre és a társadalomra. Felmérésükből néhány megdöbbentő mondat: „Az emberiség történetében először támadt olyan áramlat, amely az egész társadalmat, erkölcsöt, kultúrát akarja megrendíteni. Testet, lelket, szívet egyaránt tönkretevő mozgalom ez. Célja, hogy főleg a fiatalokat bevezesse a sátánizmus eszmevilágába. Féktelen agresszivitás jellemzi őket. Lázítanak a szülők, a rend, a társadalom ellen, céljuk a szexuális ösztönök felszabadítása, felbujtás az anarchiára. Népszerűsítik a halált, a poklot, sőt a Sátán-kultuszt.” Megdöbbenve ismerjük fel Jézus példabeszédének mai változatát: „Éjszaka, míg a többiek aludtak, ellenséges emberek konkolyt hintettek a búza közé.”
Miért engedi meg Isten a rosszat? Ez a következő kérdés, amely felmerül minden gondolkodó emberben.
Az emberi szabadság tiszteletben tartása miatt.
Az égitestek a legpontosabb menetrend szerint száguldanak évmilliárdok óta láthatatlan síneiken. Ezek a beléjük oltott törvényeknek kénytelenek engedelmeskedni. A biológia is igazolja, hogy a növények szükségszerűen faji sajátosságaikat, az állatok ösztöneiket. Az embert azonban Isten szabadnak teremtette. Ha szabad, akkor nemcsak a jót, hanem a rosszat is szabadon teheti. Isten önmagának tartozik vele, hogy ne akadályozza meg a szabadság gyakorlását.
Így válik az ember erkölcsi lénnyé.
Csak akkor van értéke a hűségnek, ha lehetek hűtlen is. Csak akkor imponáló a becsület, ha lehetnék becstelen is. Csak akkor van súlya az emberiességnek, ha lehetnék embertelen is. Ha az embernek nem lenne lehetősége a bűn elkövetésére, akkor megszűnnék minden erény is. Isten azért nem engedi kigyomlálni a konkolyt, mert acélosabbá, ellenállóbbá teszi a búzát.
A konkoly is búzává válhat.
Ami a természetben nem történik meg, az a lelkek világában bekövetkezhet. Gondoljunk csak a nagy konverziókra a történelemben: Magdalai Máriától a jobb latorig, Saul megtérésétől Paul Claudelig, Szent Ágostontól Nicky Cruz bandavezérig. (Modern példa: Kerényi Lajos atya a halálos ágyon feloldozza számos igazságtalan halálos ítéletet hozó „vérbírót”, Olti Vilmost.)
Hogyan kell élnünk a gonosz világ közepette?
A példabeszéd szerint Krisztus elvárja a jók virrasztását. A konkoly éjszaka került a vetésbe. Szomorú tény, hogy amíg az ellenség serényen munkálkodott, hintette a rossz magot, addig a gazda szolgái kényelmesen aludtak.
Istenem! A gonosz terjed, hódít, gyökeresedik, a jók meg alszanak.
Loyolai Szent Ignácnak van egy megrendítő elmélkedése, „A két zászlóról.” Jeruzsálem mezején Krisztus Király harcosokat gyűjt maga köré. Kitűzi zászlaját, és isten országának terjesztésére toboroz sereget. De Babilon környékén Lucifer is gyűjti csatlósait. Fegyverbe szólítja a gonoszokat, és a sátán uralmát tűzi ki célul. Aztán megkezdődik a nagy küzdelem, és folyik az utolsó ítéletig. A történelem nem más, mint a jó és a rossz, Isten országa és a gonoszság uralmának harca a világban.
Miért van olyan mostoha sorsa Isten ügyének? Talán azért, mert a Sátán hatalmasabb, mint az Isten? Nem! Mert a rossz erősebb a jónál? Nem! Mert a kegyelem gyengébb, mint a kísértés? Nem! Hát akkor miért? Azért, mert azok, akik Jézus zászlaja alá szegődtek, nem fejtenek ki akkora erőt, nem mozgatnak meg olyan tömegeket, nem adják át magukat annyira feladatuknak, mint a Sátán csatlósai. A Sátán csatlósai nyüzsögnek, mert érzik, hogy rövid az idejük. Jézus katonái pedig ráérnek, mert azt hiszik, úgyis Isten intéz el helyettük mindent. A Sátán csatlósai ravaszak, mint a kígyók, isten munkatársai pedig naivak, mint a galambok. A gonosz hinti a rossz magot, szennyezi a tiszta forrásokat, terjeszti sötét birodalmát, a jó ügy szolgái pedig ölbetett kézzel tehetetlenkednek és alszanak.
Testvérek! Legalább akkora lelkesedés égjen bennünk Isten Országának terjesztése érdekében, mint amekkora energiával küzdenek a Lucifer zászlója alá sorakozók! Isten ellenségeinek munkája, az ellentábor fanatizmusa ébressze fel végre az Úr ügyének álmos követőit, és legyen az apostoli munka sürgető ösztönzője.
Szívleljük meg Szent Pál figyelemeztetését a Római levélből: „Ébredjetek fel végre az álomból! Múlóban az éjszaka, közeledik a nappal.” Mint ahogyan Csipkerózsika a mesebeli herceg csókjától felébredt száz éves álmából, úgy pezsdüljön fel az új életkedv és aktivitási láz isten szent népében is.
Urunk, Istenünk!
A gonoszság modern méretei megrendítőek. Kérünk, ébressz fel bennünket álmunkból. Ébressz felelősségünk tudatára, hogy a sötét háttérből annál jobban világítson Gondviselésed jósága és irántunk tanúsított szereteted. Ámen.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
