2008. március 23., húsvétvasárnap

Húsvét: felelet az élet értelmére és orvoslás az elmúlás fájó sebére

A súlyos egyházüldözés idején egy fiatal pap találkozott az utcán idősebb kollégájával, akihez az egyházmegyei központban minden hír beérkezett. Reménykedve kérdezte: „Tudsz-e valami jó hírt?" Paptársa megfogta a karját, és azt mondta: „Van egy jó hírem! Jézus Krisztus él! Ennél jobb újság nem kell."

2000 évvel ezelőtt az apostolok is ezzel a hírrel álltak a világ elé: „Emberek! Mi választ tudunk adni a legsúlyosabb kérdésre: van-e értelme az életnek? És orvoslást tudunk nyújtani az emberiség legfájóbb sebére, az elmúlásra. Mert mi találkoztunk a feltámadt Jézussal. Jézus feltámadt a halálból, Jézus él! Benne megoldódott minden probléma. Ennél jobb újság nem kell!"

Húsvét: felelet az élet értelmére

A Szállnak a darvak c. filmben felhangzik a bunkerben katonák ajkáról az örök emberi kérdés: „Miért élünk? Mi az élet értelme?" Hirtelen becsap egy bomba. A kérdés elhangzik, de felelet nem jön. A rendező nagyon tapintatosan jelezni akarja ezzel, hogy nem tartja magát illetékesnek a válaszadásra.

Pedig nincs súlyosabb kérdés, amely jobban izgatná az embert, mint ez. Mióta ember él a földön, mindig kereste rá a választ.

Hiányos feleletek

A különböző bölcseleti rendszerek a legkülönfélébb válaszokkal próbálkoztak:

Az ősi indiai vallás a lélekvándorlást hirdette: a földi élet büntetés előző életünkben elkövetett bűneinkért. Ha végül megtisztul a lélek, akkor a halálban leveti a testet, és beleolvad az „őslétbe". Az egyéni tudat, a személyiség megszűnik.

Az élvezethajhászás hívei (Epikurosz görög filozófus követői) szerint az élet értelme a gyönyör. Élvezzünk ki minden órát: evés, ivás, szórakozás.

Az egzisztencializmus azt tanítja: az életnek nincs értelme. Mérhetetlen küzdelem, erőfeszítés, de a végén visszahull az ember a semmibe.

A test halál utáni megdicsőüléséhez még a materializmus sem mert hozzányúlni, pedig az kizárólag az anyagban bízik. Mégis szerintük az anyag az egyéni életet nem fogja visszaadni.

A keresztény válasz

A keresztény kinyilatkoztatás az egyetlen, amely megnyugtató választ ad erre a gyötrő kérdésre. A testből és lélekből álló ember élete a másvilágon folytatódik. A lélek elnyeri jutalmát, a test a feltámadásban megdicsőül. Ez lesz a teljes boldogság, amelynek nem lesz soha vége. Mindezt azért merjük hirdetni, mert Jézus húsvéti feltámadásában bizonyítékot kaptunk rá.

Honnét vették az apostolok a merészséget, hogy a halálból való feltámadást hirdessék? Nem voltak természettudósok, akik a laboratóriumban kikísérletezett eredményeiket tették közzé. Sem filozófusok, akik íróasztal mellett spekulálják ki elméleteiket. Õk apostolok voltak, akik Jézus tanítását hirdették. Húsvétkor előttük állt az a Jézus, akit láttak a kereszten meghalni. A feltámadt Jézusban minden kérdés megoldódott: a halálban megsemmisült élet a feltámadásban megdicsőül, a szenvedéssel teli élet elnyeri jutalmát. A testre nem pusztulás vár, hanem feltámadás. Az élet a vég nélküli boldogságba torkollik. Nem csoda, hogy ezt a tanítást örömhírnek, evangéliumnak nevezték. És erről nem tudtak hallgatni. Szájukat nem lehetett betömni. Az üldözések ellenére a szenzációs örömhírt tovább kellett adni: az életnek van értelme, mert Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!

Húsvét: orvoslás az elmúlásra

Kicsi gyermekek 3–4 éves korban még nem tudják, mi a halál. Nem hisznek benne. Ha van is halál, nem lehet az komoly dolog. Hiszen a mesében azt hallják, hogy a darabokra aprított királyfi, ha életvízzel meglocsolják, talpra ugrik, a tündérek tavába dobott rózsából pedig eleven Iluska válik.

A színházban sem kell megijedni a haláltól. Hiszen a tőr pengéje nem az áldozat mellébe fúródik, hanem a tőr nyelébe csúszik. Következik néhány tántorgó mozdulat, ünnepélyes földre zuhanás, taps. A következő előadáson megint meghal a színész, majd újra fölkel.

A gondolkodó ember azonban tudja, hogy a halál sajnos komoly dolog. Olyan tragédia, amelyre nem találunk gyógyírt, bárhová tekintünk a természetben.

Ha Isten a föltámadással nem orvosolta volna azt a sebet, amelyet a halál üt az emberiségen, akkor nem is lehetne megváltásról beszélni. Mert ha csak a lélek jutna örök boldogságra, a test pedig visszasüllyedne a romlásba, akkor az ember egy örökkévalóságon át kérdezhetné: méltó volt-e ez a mű az Istenhez?

Nem volna ugyanis igazi megváltás az, ahol az embernek le kellene mondania legkedvesebb élményeiről. Hiszen bennünk vannak érzelmek, köztünk kialakulnak baráti kapcsolatok. Ezeket test és lélek együtt hordozza. Ha nem volna feltámadás, akkor az ember az Isten kezében nem volna más, mint egy rosszul sikerült kísérleti tárgy. Mert az élet tele van szenvedéssel, és a problémák a halál előtt nem oldódnak mind meg.

De ha vár ránk feltámadás, akkor igazi tragédia nincs is az életben. Akkor a földi élet nem a semmibe hullik, hanem az Isten kezébe jut. Akkor nem a sötét sír vár ránk, hanem a föltámadás. Ez lehet csak az emberi lét célba érése, igazi beteljesedés.

Ezért vagyunk mi keresztények!
Nem azért, mert az egyház történelme tele van dicsőséges korszakokkal. Nem azért, mert csupa szent tagjai vannak az egyháznak. Nem azért, mert liturgiája szép, templomai művésziek, intézményei ősiek.
Hanem mert egyes egyedül itt találjuk meg legsúlyosabb kérdésünkre a választ: van-e értelme az életnek.
És itt kapunk gyógyírt legfájóbb sebünkre, az elmúlásra.
Ezért legnagyobb ünnepünk a húsvét, mert ez ad tápot reményeinknek, és ez mutat a jövőbe.

Ifjabb Plinius az I. században így jellemezte Traianus császárnak írt levelében a keresztényeket: „Vasárnap kora hajnalban fölkelnek, és Krisztusnak, az ő Istenüknek dicsőítő énekeket énekelnek".
Nem jöhet olyan kor az egyház életében, amikor a keresztények ne örülnének, ne énekelnének.
Nekünk ki kell állnunk a világ elé hirdetni, mint az apostoloknak: „Testvéreim, mi egy üzenet birtokában vagyunk. Tudtul akarjuk adni nektek az örömhírt: „Fel a fejjel! A megroggyant térdeket egyenesítsétek ki! Van az emberi életnek értelme, és van orvoslás az elmúlás fájó sebére!"
A kereszténység tehát nem a fáradt öregember vallása. Ebben van erő, dinamizmus, élet. Előttünk cél lebeg, amely felé menetelünk! S az út végén vár ránk a feltámadt Krisztus, aki bevezet országába.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír