2008. március 30., húsvét 2. vasárnapja

Isten irgalmának kiáradása a gyónásban

Jókai nem volt katolikus ember. A gyónásról mégis a „Tengerszemű Hölgy”-ben meglepő értékelést ad. „Van a katolikus vallásnak egy olyan intézménye, amely egymaga elegendő volna, hogy az egész világon elterjedjen, ahol szenvedő emberek élnek. Ez a gyónás. Nagy hiba volt Kálvin Jánostól, hogy nem tartotta meg hívei számára. Nem ismerte a szíveket!”
Ez egy kálvinista író véleménye.

II. János Pál 2000-ben avatta szentté Fausztina krakkói apácát. Neki egy alkalommal megjelent a feltámadt Üdvözítő. Szívéből fehér és piros sugarak törtek elő. A fehér a gyónás megtisztító hatására emlékeztetett, a piros pedig a szentáldozásra, amely a Krisztussal való szövetség jele. Jézus biztosította az emberiséget, bízzanak az ő irgalmában, ne halogassák őszinte bűnbánattal végzett gyónásukat, buzgón áldozzanak és bizalommal imádkozzanak Istentől eltávolodott bűnös testvéreik megtéréséért. A húsvét utáni első vasárnapot pedig nyilvánítsák az Isteni Irgalmasság vasárnapjának.

I. Előítéletek feloldása

Nagyböjtben növekszik a gyónók száma. Mégis vannak olyan személyek, akik halogatják a húsvéti lelki megtisztulás lehetőségét. Talán azért rendelte el II. János Pál az Irgalom vasárnapját, és helyezte a húsvét utáni vasárnapra, hogy az utolsó ellenállást is legyőzze a lelki megtisztulással kapcsolatban azokban, akik szeretnének megszabadulni bűneiktől, de valami visszatartja őket. Előítélet, rossz élmény megakadályozza őket attól, hogy átlépjék a gyóntatószék küszöbét. Isten irgalmának vasárnapján oldjuk fel idegenkedésünket a bűnbocsánat szentségével kapcsolatban.

1. Vannak, akik félnek a gyóntatótól
Szégyellik bevallani bűneiket, kudarcaikat. Felmerül bennük: „Mit fog gondolni rólam? Mit szól a bűneimhez? Nem fog felháborodni, megszidni?”
Hogy mit gondol rólam a pap? Hát azt: „Te néhány pillanat múlva tisztábban, bűntelenül hagyod el a gyóntatószéket, mint amilyen az én lelkem.” Mert még ha előző nap gyónt volna, gyarlóságok, mulasztások terhelik az ő lelkét. De a feloldozás után a gyónó lelke hótiszta lesz a feloldozásban.
Nem fog felháborodni? Ismerjük az anekdotát az apagyilkos gyónóról. Szörnyű bűnével lerogy a gyóntatószékben. Reszketve bevallja: „Megöltem az apámat”. Várja, hogy rászakadjon a templom. A pap nyugodt hangon megkérdezi: „Hányszor, édes fiam?” A gyóntatót nem tudjuk felháborítani, mert ő nem az ítélő, hanem az irgalmas Isten nevében ül ott.

2. Mások nem a paptól, hanem az Istentől félnek.
Rettenetesnek tűnik a haragvó, a velem elégedetlen Isten elé lépni.
Ennek a félelemnek a téves istenkép az oka. Korrigálnom kell. Jézus semmit nem hangsúlyozott annyira, minthogy Isten akkor szeret legjobban, amikor a bűnből tapogatózunk feléje. Õ a Jó Pásztor, aki otthagyja a 99-et a pusztában, hogy megmentse az eltévedtet. Õ a garasát kereső asszony, aki lámpát gyújt, kisepri az egész házat, míg legnagyobb örömére megkerül a pénz. Õ a szerető Atya, aki éjjel-nappal kémlel züllött fia után, elébe siet és a fiú bűnvallomását meleg ölelésbe fullasztja. Majd új ruhát ad rá, gyűrűt húz ujjára és lakomát rendez örömében. Ettől az Istentől félünk a gyónásban?

3. Vannak, akik nem szeretnek vájkálni múltjukban
De hát az Istent nem a bűneink érdeklik. Még kevésbé bűneink aprólékos felsorolása. Sokkal inkább a bűnbánó, töredelmes szívet várja. A múlt csak annyiban érdekli Istent, készek vagyunk-e összetörni magunkban, ami rossz. Készek vagyunk-e kérni, „Teremts bennem tiszta szívet, Istenem!” Isten azt várja, a jövőmbe nézzek és az ő segítségében bízva merjek újrakezdeni!

4. Végül vannak, akik unják a sablonos bűnfelsorolást
Ma sok ember azért idegenkedik a gyónástól, mert nem tudja magát igazán megmutatni. Pilinszky így vallja ezt be: „Fedő bűneimmel / Sikerült eltakarni azt az igazit, / azt, amit nem, nem, nem lehet / Se elviselni, se kimondani.” (Pilinszky János: B. J. kisasszony)
Az a gyanúm, a lelki tükrökben szereplő bűnök jórészt „fedő bűnök”, nem mutatják meg a gyónó igazi énjét, lelke belső világát. Ha azt mondom: „Loptam” – Ilyen bűnt nem lehet elkövetni. De ha így mondom: „A gyári öltözőben kivettem kollégám zsebéből 5000 forintot, az már az én saját bűnöm. „Szemérmetlent tettem mással” – ez túl sablonos. Valójában: „Lefeküdtem egy lánnyal, pedig nagyon ellenkezett.” Engedetlenség helyett: „Amikor anyu felmosta a konyha kövét, sáros cipővel végigfutottam rajta.”
Azt hiszem, megint népszerű lenne a gyónás, ha a hívők jó beszélgetőpartnert lelnének a lelkipásztorban. Akinek van türelme végighallgatni sok nehezen megfogalmazható dolgot. Aki nem feltétlenül dönt, inkább eszmecserét folytat.

II. Gondoljunk arra is, hogy a gyónás remekmű

A lélektan szakemberei azt állítják, hogy a gyónás a lelki megszabadulás felülmúlhatatlan eszköze: pusztán pszichológiailag is remekmű.
Az ember ugyanis szereti kiönteni szívét bizalmas barát előtt.
Vágyódik a lelki terhek letételére, megújulásra.
Törekszik meg nem történtté tenni a rosszat.
Ámde a gyónásban pontosan ezek az események történnek. Aki jól végzi gyónását, mindezeket önmagában átéli.

Nem is beszélve kegyelmi hatásáról: egy pszichológus szakember a lelki betegek gyógyításában néha nagy eredményeket tud elérni. Feltárja a lelki sérüléseket, a tudat alá szorított élményeket felszínre hozza. Képes a lelki traumákat feloldani. Néha megnyugtatni is képesek a sérültet. Csak egy dolgot nem tudnak megtenni: feloldozni a bűnt.
A gyónásban viszont a pap Krisztustól kapott hatalmánál fogva meg nem történtté teszi, megbocsátja, eltörli.

III. Élhetünk a bűnbánat szentségének új lehetőségeivel

A teológiai irodalomban manapság sok szó esik a bűnbocsánat szentségének megújításáról. Próbálkoznak:
1. Közösségi bűnbánati liturgia bevezetésével. Ezekben szerepel bánatot felkeltő szentbeszéd, csöndes elmélkedés, bűnbánati ima, ének, lelkiismeretvizsgálati kérdések feltétele.
2. Beszélnek a gyónás liturgiájának kidolgozásáról. Mert a feloldozás szavainak elsuttogása és a kézföltétel túl egyszerű annak átélésére, ami ott történik.
3. A gyóntatószékeket is szeretnék átalakítani. Ne legyen barátságtalan bútordarab, inkább beszélőszoba jellege legyen, ahol könnyebb a dialógus a pap és a gyónó között.
Mindezek hasznosak lehetnek és értékesek. De mindennél fontosabb, hogy saját közreműködésünkkel is járuljunk hozzá, hogy lelki fejlődésünk életadó tényezőjévé váljék.

Tegyünk meg mindent, hogy a gyónás megkapja lelki életünkben méltó helyét. Akkor bízhatunk benne, hogy mások felé is képviselni tudjuk Isten irgalmas szeretetének kiáradását.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír