2008. március 9., nagyböjt 5. vasárnapja

Hazai – 2008. március 4., kedd | 10:35

Jézus Krisztus valóságos ember és valóságos Isten

Michelangelo a Sixtusi kápolna mennyezetén megfestette az ítélő Krisztus alakját. A freskón oly félelmetes Krisztus arca, hogy még a Szűzanya is félve húzódik el Szent Fiától. Ez a Jézus túlságosan távoli tőlünk!

A „Jézus Krisztus szupersztár" c. film megkomponálja az Úr szenvedéstörténetét. Ez a Jézus-kép viszont túlságosan közelire sikerült!

Az igazi katolikus tanítás nem a kellő között helyezkedik el, hanem mindkettőt magában foglalja. És hittel vallja, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten, de egyúttal tökéletes ember is.

Nincs az evangéliumoknak még egy olyan jelenete, amely kristálytisztábban bemutatná Jézus kettős természetének összhangját, mint Lázár feltámasztásának eseménye. Ez áll Nagyböjt 5. vasárnapjának középpontjában.

Jézus embersége

Az evangéliumi jeleneten átizzanak Jézus meleg, emberi tulajdonságai:

Megvolt benne a bensőséges emberi szeretet. Amikor Mária és Márta testvérük betegségéről értesítették, csak ennyit üzentek: „Uram, akit szeretsz, beteg".
Megtaláljuk benne a barátság érzelmét. Ezt nem szégyelli apostolai előtt sem bevallani: „Lázár, a mi barátunk, elaludt".
Nem nehéz felfedezni benne a részvétet. Már a falu határában hivatja Máriát, hogy együttérzését kifejezze feléje.
Jézus Szívét megdobogtatta az öröm: „Örülök, hogy nem voltam ott Lázár halálánál." - mondja.
Az örömöt felváltotta a szomorúság. Lázár sírja előtt nem tudta visszatartani könnyeit. Megrendültségében rázta a zokogás.
Emberi figyelmességének is kedves tanújelét adta. Egyedül ő találta fel magát: „Oldjátok el kötelékeit, hogy járni tudjon".

Az evangélista mindezzel egyet akar hangsúlyozni: Jézus Szíve, mint valami ezerhúrú hárfa, minden emberi érzelemre tökéletesen fel van hangolva. Ugyanakkor ámulva borul le Jézus isteni hatalma előtt.

Jézus istensége

Ezt igazolja tévedhetetlen előretudásának bemutatásával. Már apostolai előtt kijelentette: „Lázár, a mi barátunk meghalt. Megyek, és fölébresztem őt". Mártát teljes bizonyossággal bátorítja: „Testvéred föl fog támadni!". Imájában még a csoda előtt úgy beszél a feltámasztásról, mint már bekövetkezett eseményről: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem". Megfellebbezhetetlen isteni hatalma nyilvánul meg a halott életre keltésében. Mert ezzel igazolja, hogy ő úr élet és halál felett.

Hunyadi Nándorfehérvárnál világraszóló diadalt aratott a török sereg felett. A táborban azonban járvány ütött ki, és a hős vezért a halál legyőzte. Krisztus Lázár feltámasztásával igazolta, hogy ő a halál fölött is képes diadalt aratni. Parancsszavával vissza tudja hozni a földi életbe azt, aki már átment a halál kapuján. A halál egyedül az élet Urának engedelmeskedik.

Ha Jézus csak ember lenne, tanítása akkor is vonzó. De akkor válogathatnánk szavai között. Parancsai akkor is értékesek, de akkor kibúvót kereshetünk alóla. Ha viszont benne Isten jött közénk, akkor minden szavát hinnünk kell. Akkor ígéretei különlegesen vigasztalók, példája egészen sajátosan vonzó, főleg pedig szenvedése végtelenül értékes.

Az Eucharisztiában az Istenembert vesszük magunkhoz

Az újkor nagy teológusa, Scheeben Dogmatikájában így csoportosítja hitünk titkait:

Az Ige az Atya ölén: az örökkévalóság titokzatos éjszakájában az Atya egész isteni természetét fönntartás nélkül közölte a Fiúval.
Az Ige a Szűzanya ölén: Jézus isteni természete mellé felvette az emberi természetet a megtestesüléskor.
És az Ige az Egyház ölén: Krisztus egész isteni Személyét átadta áldozatul Egyházának.

Negyediknek odakívánkozik: az Ige a szívem ölén. Krisztus ugyanis egész isteni természetét, amelyet Atyjától kapott, egész emberi természetét, amelyet a Szent Szűztől vett fel, és egész isteni Személyét, amelyet Egyházának átadott, maradéktalanul odaadja nekünk az áldozásban. Szeretetéért semmi mást nem kér, mint viszontszeretetünket.

Sík Sándor Mikszáth téri piarista szobájának bármelyik ablakán vagy ajtaján tekintett ki, kápolnát látott. Úgy érezte, Jézus, az Istenember szeretete láncaival körülöleli. Áldozás után minket is hasonló érzés kerít hatalmába:

Sík Sándor: Krisztus mindenfelől

Megnyitom ablakomat, csöpp templom néz a szemembe:
Krisztus az égi Király, Krisztus a földi szegény.
Tárom a másikat is, szűk téren templom amott is:
Krisztus a mennyei Szív, Krisztus a pesti lakó.
Házi körömben is itt, folyosóm kápolnai mélyén:
Krisztus a virrasztó, Krisztus a kisdedeké.
Ennyi felől ölel íme körül. Ó lépni se tudsz már.
Nézni se nélküle már: rajtad a drága szemek.
Várai láncával, lám, kívül is így bekerített,
Szíve bizalmas ölén szívbeli régi rabot.
Már hova is mennék, sokat élt öreg én, hova innen?
Már mibe volna nekem vetni világi reményt?
Túlontúl kitanultam már sorját e világnak:
Ó tudom én, tudom én, menni mikor, hova jó.
Fürgén és szabadon megyek is, vár rám a küszöbnél
Krisztus a teljesülés, Krisztus az elnyugovás.

Amen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

#elmélkedés