2008. november 16., évközi 33. vasárnap

Hazai – 2008. november 11., kedd | 12:32

A talentumok kamatoztatása

A mise kezdetén felindított bűnbánatban négyféle bűnért kérjük Isten irgalmát: mellünket verjük azokért a bűnökért, amelyeket gondolattal, szóval, cselekedettel, vagy mulasztással elkövettünk. Meglepő a negyedik kategória. Néha nem is gondolunk arra, hogy ha nem teszünk, nem beszélünk rosszat, de még gondolatban sem szegjük meg a parancsokat, mégis vétkezhetünk. Méghozzá olyan súlyosan, hogy annak büntetése Jézus szerint a „külső sötétség, a sírás és fogcsikorgatás.” Ezek bibliai nyelven az örök kárhozatot jelképezik.

Az évközi 33. vasárnap szentírási olvasmányai nem fenyegetni akarnak, hanem a kiutat mutatják meg a céltévesztett ember számára.

Az üdvösség nagy tétje

Jézus nyilvános működése végén egyre többször beszélt az utolsó ítéletről, a nagy számadásról, második eljöveteléről. Példabeszédeiben kizárta a lakomáról a tartalékolajjal nem rendelkező balga szüzeket és a menyegzős köntös nélkül asztalhoz ülő vendéget. Most pedig a talentumát kamatoztatás nélkül hagyó szolgának mond fel büntetésből. Mindezekkel arra akar figyelmeztetni, hogy az élet nagy és szent vállalkozás. Ha jól kamatoztatjuk Isten ajándékait, az örök üdvösséget nyerhetjük meg velük, ha elvétjük, a kárhozat kockázatát vesszük magunkra. Óriási tehát a tét.

A példabeszéd értelme

A talentum eredetileg súlymérték volt Izraelben. 34,5 kg-ot nyomott. Egyetlen arany talentumnak az értéke milliós nagyságrendű volt. Isten tehát pazar bőkezűséggel, gazdagon árasztja ránk adományait, sugallja a példabeszéd. Milyen ajándékokat?

Adja a természetes adományokat

Isten ilyen vagy olyan képességekkel gazdagon elhalmozza teremtményeit. Éles értelmi képesség… gyakorlati érzék… szervezési tehetség… művészi hajlam… nyelvérzék… kézügyesség stb.

Főként pályaválasztás előtt álló fiatalok sürgető feladata:

felismerni értékeiket. Általában azt mondhatjuk, amihez vonzódik, amihez kedve van, annak tehetsége szunnyad benne. Tanulmányozni kell tehát a képességeket. Ha kielemeztük magunkat, a következő feladat:
kamatoztatni a talentumokat. A tehetség holt tőke, azt gyümölcsöztetni kell. A tehetségeket ki kell bontakoztatni. Egyéni tanulással, szakkörbe iratkozással, olvasással, gyakorlással fejleszteni kell a szunnyadó csírákat. A lustaság legyőzése, tervszerű programkészítés elengedhetetlen feladat.
az akadályokat pedig le kell győzni. Sok fiatal megtapasztalja, hogy a jövőre való tudatos felkészülés nem mindig népszerű. Bizony nem csekély lelki erőre van szükség, hogy tudjon szembe úszni az árral. Mécs László: „A pisztrángok példájá” -t ajánlja követendőnek:

A pisztrángok példájából azt tanultam:
hogy sohasem úsznak ők az árral.
De mindig szembe, mindig hősként,
őrült erőkkel szembeszállva.
Pisztráng-lelkű testvér, előre!
A forrás-álmú hegytetőre!

Isten adja a természetfeletti, kegyelmi ajándékokat

Romano Guardini, a nagy teológus írja: „Minden újszülöttnek születése pillanatában fülébe súg egy szót az Isten, amely csak az övé. Életünk nem más, mint lázas kutatás, hogy feltárjuk e szó értelmét. Az Örök Bíró is ezt a szót kéri majd számon tőlünk.”

Istenem, melyik volt az a szó, amelyet születésem pillanatában a fülembe súgtál? Van, aki azért született, hogy könnyítsen mások szenvedésén. Vannak, akiknek az a hivatásuk, hogy imára kulcsolt kezek legyenek ebben a pogány világban. Vianney Szent János megértette: ő arra született, hogy feloldozó kéz legyen. Lisieux-i Szent Teréz azért, hogy szeretet legyen az Egyház szívében. Mindenki valamiért született. Az ember csak akkor lehet megelégedett, ha megérti, miért született. Ez képes értelmet adni életének.
Van a lélektanban egy vizsgálati módszer, amelyet a befejezetlen mondatok tesztjének hívnak. Megkezdett mondatokból áll, melyeket be kell fejezni. A mi megkezdett mondatunk talán így kezdődhetnék: „Azért születtem, hogy legyek… szeretet az Egyház szívében… könny a szenvedők szemében…simogató kéz a kórteremben… népem vigasztalója … az ifjúság nevelője…” Gyakran kell ismételgetnem e mondatot, hogy mélyen belevésődjék lelkembe.

Az egyháztörténelem nehéz korszakaiban bővebben árasztja a karizmákat is

Szent Pál az 1Kor 12. fejezetében felsorolja azokat a rendkívüli isteni adományokat, amelyek nem is a magunk megszentelésére szolgálnak, hanem az Evangélium hatásosabb terjesztésére és a hívek lelki javára. Az őskereszténység idején a leggyakoribbak voltak: a bölcsesség adománya, a tudás, a gyógyítás, a prófétálás, az elragadtatott dicsőítés. Később ezek ritkábbak lettek, de soha nem szűntek meg. Korunkban mintha újból felélednének.

Feladatunk a példabeszéd alapján

A talentumokról szóló példabeszéd üzenete: az ajándékokat pazar bőséggel osztogató úr: Jézus Krisztus. A szolgák, akikre rábízza kincseit, a talentumokat: mi vagyunk. Amikor visszatér az ítéletkor, elszámoltat. Mindnyájunkat számon kér: hogyan használtuk fel, hogyan kamatoztattuk a talentumokat? Jutalmunk az örök élet lesz. Ajkáról halljuk: „Menj be Urad örömébe”.

Jézus nem akar fenyegetni, nem a megtorlást állítja középpontba. De nem bagatellizálja el a büntetést sem. Ha lélegzetelállító a jutalom, akkor érthető, hogy kozmikus a büntetés kilátása is. Ha az Úr örömébe való jutás vár az életüket szorgalmas tevékenységben töltő munkásokra, akkor nem meglepő, hogy a mihaszna, lusta vegetálókat viszont a külső sötétség és a sírás várja.

Isten nem tucatmunkát végez, a talentumokat egyéniségre szabva osztja szét: „kinek-kinek rátermettsége szerint.” A dallamot mindenki számára egyénileg határozza meg. Elvárja, hogy mi is eredeti módon reagáljunk rá. Ezért életünk összegezésekor a költő kérdéseit tegyük föl magunknak:

Lettél-e, mire ő hangolta lenned?
Vagy giccsbe fúladt és szirupba benned
A szeplőtelen hang, amit a Mester
A mindenségben egyetlenül egyszer
Számodra, csak számodra komponált?
Lehajtott fejű Krisztus a kereszten,
Ó teljes Krisztus, teljesíts meg engem!

/Sík Sándor: Keresztút XII. Stáció/

Hajnal Róbert/Magyar Kurír

#elmélkedés