2008. szeptember 21., évközi 25. vasárnap

Isten nagylelkű jósága és az ember irígysége

Naszreddin Hodzsához, az arab bölcshöz, elment egyszer három fiútestvér. Elébe tettek egy zsák diót, amelyet apjuktól örököltek és kérték, ossza el közöttük úgy, mintha maga az Isten osztaná. Erre a bölcs az egyik gyereknek adott egy szem diót, a másiknak egy marékkal, a harmadiknak a zsákban maradt többit. Amikor látta, hogy elégedetlenkedtek, azt mondta: „Jó! Akkor elosztom úgy, ahogy a szolgák osztanák.” Megszámolta a diókat és pontosan harmad részét adta mindegyiknek.

Az arab bölcs döntése nagyszerűen példázza Isten matematikáját. Isten nem a 10-es számrendszerben gondolkodik. Így a szolgák számolnak. Õ teljesen szabad ajándékainak szétosztásában. A jutalmazás nem szigorúan teljesítmény szerint történik nála, hanem ingyenes jóakarata szerint.

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd Istennek ezt a meghökkentő matematikáját példázza. Nem csoda, ha a munkások maguk is értetlenül állnak előtte. És az sem meglepő, ha első hallásra mi is elnémulunk és el kell fogadnunk az Úr kijelentését, amelyet az olvasmányban hallottunk: „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok és az én utjaim nem a ti utjaitok.”

Az évközi 25. vasárnap evangéliumának hallatán ismernünk kell eredeti értelmét és mának szóló üzenetét.

I. A példabeszéd elsődleges értelme

Amikor a Mester ajkán először elhangzott, az a farizeusok ellen szólt. Jézus a farizeusok szűkkeblűségét, irigységét ostorozta, akik saját teljesítményeikben bíztak és Isten irgalmát irigyelték a vámosoktól és bűnösöktől. A mennyek országát a maguk számára akarták kisajátítani, mint kiérdemelt, megszolgált bért. Ami jár nekik. Másokat pedig kizártak volna belőle.

II. Mának szóló üzenete

Fordítsunk most a történeten 2000 évet. Máris Isten mai szőlőjében, a mai Egyházban élő hívők zúgolódására figyelhetünk. Tanulságok számunkra:

1. Ne zúgolódjunk a könnyítések miatt.
Az utolsó néhány évben az Egyház enyhítette a szigorú előírásokat. Egyszerűsítette a böjti fegyelmet, a parancsolt ünnepek jó részét a következő vasárnapra helyezte át, elfogadta a felelős családtervezést.

Erre egyesek kétségbe estek a lazaság miatt. Panaszkodtak: nekünk még hurcolnunk kellett egész életünkben a kemény előírások terhét. Önmegtagadással volt tele életünk. A munkanapra eső parancsolt ünnepeken a nagy fáradság ellenére is részt vettünk a szentmisén. Minket még a vegyes házasságtól óva intettek. Ma mindezek nem látszanak már fontosnak. Azt mondják, ezek nélkül is lehet valaki jó keresztény. A szőlőmunkások zúgolódása hangzik ajkukon: mi viseltük a nap terhét, hevét és most egyenlők leszünk azokkal, akik könnyen megúszták.

2. Ne irigyeljük az üdvösség lehetőségét a nem-hívőktől.

A II.Vatikáni Zsinat az Egyházról szóló dokumentumában így fogalmaz: „A Gondviselés nem tagadja meg az üdvösséghez szükséges támogatást azoktól sem, akik önhibájukon kívül nem jutottak el az Isten ismeretére, de iparkodnak a helyes út elérésére, vagyis lelkiismeretük törvényei szerint cselekszik a jót.” A teológusok „névtelen keresztényeknek” nevezik őket. Erre egyesekben felébred az irigység: ha a hitetlenek nem fognak eleve elkárhozni, akkor mi hívők miért vesszük magunkra a keresztény élet fáradalmait?

3. Fogadjuk el Isten meghökkentő matematikáját.

Jézus a példabeszéd szerint azt hirdeti, hogy Isten azokat is megjutalmazhatja jóságában, akik nagyon keveset tettek érte.
Semmiféle üzem nem volna hajlandó azt hirdetni, hogy akik alig valamit dolgoztak, ugyanannyit kapnak, mint akik az egész normát teljesítették. Nincs tanár, aki nem teljesítmény alapján osztályoz. Isten azonban nem jut csődbe, ha szívére hallgat. Megteheti, hogy nyilvánosan kimondja: ő jó és irgalmas.

4. Kerüljük a „haszon-erkölcs” filozófiáját.

Vannak munkák, amelyek önmagukban hordozzák jutalmukat. Egy űrhajósnak, aki először léphetett a Holdra, nem az a legnagyobb jutalma, hogy erre a feladatra ő lett kiválasztva? Nem inkább örül annak, hogy ebben a szédületes technikai bravúrban részt vehetett? Talán irigyli a földi irányító központ munkásaitól a fizetséget azon a címen, hogy munkájuk kevésbé veszélyes? Egy költő számára az a jutalom, hogy könyvét eladták és az érte járó pénzt megkapta? Nem sokkal inkább az, hogy olvassák és gondolatai visszhangra találnak tisztelői lelkében? És egy hivatásos orvos számára nem nagyobb jutalom az a tudat, hogy segíteni tudott, mint a boríték?

Az ember számára az igazi jutalom a földi küldetéséért, hogy átélheti: Isten munkatársa voltam. Jóleső örömmel nyugtázhatja: nem voltam munkanélküli. És a halál pillanatában, a nagy összegezéskor megállapíthatja: „Sok lehetőséget kaptam életemben arra, hogy segítsek. Hozzájárultam ahhoz, hogy a világban több legyen a jóság, az igazság, a szeretet. Én ezeket a lehetőségeket felhasználtam. Isten segítségével embertársaim javát szolgáltam, példámmal másokat a helyes útra irányítottam, a szomorúakat vigasztaltam, a tévelygőknek tanácsot adtam, másokat hitre, bizalomra vezettem. Ezekben látom legnagyobb jutalmamat.

Kosztolányi: „Hajnali részegség” c. versének szavaival kijelenthetem :
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
Úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
Hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
Mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak
Vendége voltam.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír