A középkori hittudósok különleges módszerrel fejtették ki tanításukat. Az ún. „skolasztikus módszer” szerint először meghatározták a tételt.; utána a tanár felsorolta az ellenérveket, amelyek látszólag cáfolták azt az igazságot; majd rátért a bizonyítékokra, amelyek alátámasztották.; végül levonta belőle a gyakorlati következményeket. Az ellenérveket ezekkel a szavakkal kezdte: „Videtur, quod non…”, azaz: „úgy látszik, hogy nem igaz a tétel.” A bizonyítékok előtt pedig azt mondta: „Sed contra…”, vagyis: „ezzel szemben állítom a tételt!”
Elmélkedésünket ma ezzel a módszerrel közelítjük meg. Húsvétkor olyanok is betérnek a templomba, akik kritikusan tekintenek a hittételekre; ezért először az ellenvetéseket soroljuk fel. A hívők számára pedig megerősítésül a mellette szóló érveket.
I. „Videtur, quod non…”
Tételünk így hangzik: Az emberi élet Jézus feltámadásával kap értelmet!
Ellenvetések:
1. Úgy látszik, ez a kérdés már 2000 éve sem izgatta az embereket. Szent Pált Athénban meghallgatták, amíg az Abszolút Szellemről beszélt, költőket idézett, amíg dicsérte az athéniak vallásosságát; de leráncigálták az aeropág szószékéről, és kifütyülték, midőn a feltámadásról kezdett szólni. Gúnyolódva mondták: „Erről talán egyszer még meghallgatunk téged.” A filozófusokat, a tudós és művész urakat ezek a kérdések nem foglalkoztatták. Pál annyira elkeseredett, hogy soha többé nem is ment Athénbe. Egyházközséget nem alapított, levelet nem írt nekik.
2. A mai embert sem érdekli a feltámadás kérdése. A jelszavak ma így hangzanak: „Egyél, igyál, szórakozzál, szeretkezzél!” „Rövid az élet, szakítsd le minden óra virágát!” „Söpörj le mindenkit az asztalról, csak magaddal törődj!” „ Ne izgassanak metafizikai problémák. A földi élettel törődj, ne a mennyországgal!”
3. Egyes országok parlamentje le is vonta ebből az elvből a tragikus következményt: megengedetté tette az eutanáziát. A szenvedéssel teli élet kioltható büntetlenül, mert utána nem a feltámadás, hanem a nagy semmi következik. Megszabadulni a fájdalomtól, a szenvedéstől, inkább választani a nihilt. A halál után a „nemlét” vár az emberre, nem pedig a feltámadás!”
4. A modern ember e világban rendezkedik be véglegesen, itt a földön vásárol öröklakást magának. A túlvilág és főként a feltámadás oly távolinak tűnik előtte és olyan meseszerűnek, hogy egyszerűen nem foglalkozik vele.
II. „Sed contra...”
Ezekkel az ellenvetésekkel szemben mégis azt látjuk, hogy a mai embert igenis foglalkoztatja léte értelme.
1. Ezt igazolják a közvélemény-kutatások. Frankl, svájci pszichiáter, felmérést végzett. 200 főiskola és egyetem 60 ezer hallgatóját kérdezte meg írásban, mi izgatja leginkább őket. Az eredmény őt magát is meglepte. Mert azt tapasztalta: nem a szexuális vágy, mint ahogy Freud, osztrák pszichiáter gondolta. Nem is az érvényesülési ösztön, miként Freud tanítványa, Adler képzelte. De nem is az, amire a Jung-i pszichológia épül: vagyis a vágyak összessége. A statisztika szerint a fiatalokat az izgatja leginkább: van-e értelme az életnek. És ha igen, mi az?
2. Ezzel küszködnek a művészek, filmek, modern zeneművek. Harminc éve nem tudják levenni a műsorról Déry Tibor: „Képzelt riport” c. darabját. Ha valahol felcsendül, fiatalok és középkorúak együtt éneklik kezdő sorait: „Valaki mondja meg, milyen az élet, valaki mondja meg, mért ilyen? Valaki mondja meg: ki, hova érhet, Milyen az íze az élet vizének?”
3. A pszichológia is hasonló eredményre jut, amikor az emberi struktúrát elemzi. A lélektan abból indul ki, hogy az ember tudata mélyén ott hordozza a megmaradás vágyát. Nem tud belenyugodni az elmúlásba. Minden porcikája lázad a megsemmisülés ellen. Ezért fenn akar maradni legalább műveiben (Széchenyi Lánchíd, a fáraók piramisa). Biológiailag tovább akar élni gyermekeiben, vagy legalább szeretteinek emlékezetében.
De mindezek nem elégítik ki. Simon István költővel kiáltja: Nem elég!
Elhullhat az állat, a fű, // pereg a levél lefele.
De él bennünk a gyönyörű // végtelenség ígérete,
S kutatjuk, követjük tovább // a boldogság lábanyomát.
Az ember szeme bár ferdén megtörik // a végtelen konvex ívén,
Nem hátrál, vív és küszködik, - // s ha testében az oxigén
Már végsőt sercegve leég, // azt kiáltja: nem volt elég!
Az egyetlen megnyugtató, emberhez méltó válasz erre a kérdésre: a Húsvét! A feltámadás! Mert ha ez nincs, akkor kár volt a sok tanulásért, a szorgalmas munkáért., kár volt a szülők szeretetéért, a házastársak hűségéért, a barátok önfeláldozásáért. Akkor nincs értelme a kultúrának, a világ építésének, mert végeredményben minden visszasüllyed a semmibe. Akkor nincs megváltás! Mert az ember legmélyebb vágyai a szeretet, a boldogság, a vég nélküli élet után nem elégülnek ki!
Ezt a betöltetlen űrt egyetlen Személy tudta csak kielégíteni: Jézus Krisztus! Egyetlen esemény volt képes megoldani: a Megváltó húsvéti feltámadása. Az Élet Ura viszont bizonyítékot adott az embernek, hogy a szívében élő vágy nem álom, nem csalfa remény, hanem szent valóság! Az ember vég nélküli élete, halál utáni léte lehetséges, sőt biztos. Ennek a sóvárgó vágynak, reménynek, igazolását kaptuk meg Húsvétkor.
Ezért volt Húsvét hajnala az egész emberiség számára a legboldogítóbb pillanat. Az apostolok előtt ott állt a feltámadt Krisztus, és benne feleletet kaptak az örök Ádám-i kérdésekre: „Van-e értelme az életnek, lesz-e jutalma a nemes kebelnek, s e szűk határú lét-e mindenünk ?” Ezt az örömöt nem tudták magukba fojtani az apostolok. Ezt a bizonyosságot tovább kellett adni.Erről nem lehetett hallgatni. Nem lehetett betömni a szájukat sem fenyegetéssel, sem üldözéssel!
És mi is ezért vagyunk keresztények! Nem azért, mert az Egyház történelme tele van dicsőséges korszakokkal. Dehogy! Vannak benne sötét foltok is! Nem azért, mivel az Egyház tagjai mind szentek. Dehogy! Vannak köztünk botorkáló, poros vándorok is. Nem azért, mert az Egyház liturgiája szép, templomai művésziek, intézményei patinások. Sőt! Lehetnek nagyon elavultak is! Hanem, mert egyesegyedül itt találunk választ legsúlyosabb kérdésünkre: van-e értelme a létnek?
*
Ifjabb Plinius az I. században így jellemezte Traianus császárhoz írt levelében a keresztényeket: „Vasárnap kora hajnalban fölkelnek, és Krisztusnak, az ő Istenüknek dicsőítő énekeket énekelnek.”
Nekünk is ki kell állni a világ elé és hirdetnünk kell: „Testvéreim! Mi egy üzenet birtokában vagyunk. Tudtul akarjuk nektek adni az örömhírt: fel a fejjel, a megroggyant térdeket egyenesítsétek ki! Van értelme az életnek! Van orvoslás az elmúlás fájó sebére.” A kereszténység nem a fáradt, öreg, ember vallása. Ebben van erő, dinamizmus, élet! Előttünk cél lebeg, amely felé menetelünk! S az út végén vár ránk a feltámadt Krisztus, aki bevezet országába.
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
