2009. augusztus 23., évközi 21. vasárnap

Hosszú hetek óta a kenyérszaporítás csodájának következményeiről beszél Jézus. Megmutatja, hogy egy csoda mennyivel többet jelent, mint egyszeri, rendkívüli dolgot. Jézus megakadályozza, hogy egy csoda után visszatérjünk a normál kerékvágásba. Minden csodája éppen onnan zökkent ki, és roppant helytelen, ha ezekre rálegyint az ember, nem törődve a mélyebb jelentéssel. Mai kesernyés hétköznapi életünknek az is az oka, hogy nem merjük elhinni: Jézus a rendkívüli jeleket nekünk is küldi. Úgy vagyunk vele, hogy ott akkor azok részesei voltak ezeknek a rendkívüli eseményeknek, mi meg most itt vagyunk, magunkra hagyva. Pedig Jézus éppen arra buzdít a csodák által, hogy higgyünk a folytatásban és a világ végső megdicsőülésében.

Józan eszünkkel is rájöhetünk arra, hogy a csodának nemcsak a rendkívüliség a velejárója, hanem az is, hogy ritkán megy végbe. Ha mindennapossá válna, akkor túlzottan megszoknánk, és nem is akarnánk a mennyországba jutni. Jézus ezt is üzeni, amikor a tanítványok ötletszerű követelésének nem tesz eleget, és megrendelésre nem tesz csodát. Jónás próféta jelére utal, előre jelezve halálát és feltámadását, amelyre éppen a csodák mutatnak előre – a dicsőséges életre, amely el fog érkezni.

A mai evangéliumi szakasz egy hosszú beszéd lezárása. Hol vagyunk már attól, hogy királlyá akarják tenni a kenyérvarázslót, ma oda jutottunk, hogy elég sokan elpártolnak tőle. A gyorsétkezde csodája lehengerelt mindenkit, s nem véletlen, hogy Jézus hosszú beszéddel józanítja ki az embereket, hogy ne a látszatnak higgyenek, hanem a mögötte levő nagyszerű isteni jelenlétnek: igyekszik őket bevonni a Szentháromság szeretetáramába. Ezt nagyon nehezen veszi be az emberi elme. Jézus még az apostolokra is rákérdez! A közös három év egyik legkritikusabb pillanata lehetett ez a jelenet. Jézus itt annyira „gyors” volt, hogy talán még ő is meglepődhetett; nem lehet ekkora ugrásokkal formálni az embereket. Kenyeret adott, de talán kisebb falatokban kellett volna.

Mindenesetre az apostolok kitartanak mellette, mert hitvallásként mondják ki: „Kihez menjünk, nálad vannak az örök élet igéi!” Ez a mondat mutatja, hogy biztosan egy hosszú érlelődést követően született János evangéliuma. Ott abban a helyzetben aligha mondhatták volna, legfeljebb hallgatnak a döbbenettől, mint ahogy Márk evangéliuma is azzal zárul, hogy az asszonyok nem viszik tovább a hírt. Nem azért, mert szófogadatlanok, hanem azért, mert megdöbbentek a feltámadás jelenségétől (Mk 16,8). (A további mondatok biblikus szakértők szerint későbbi betoldásként születtek.) Természetes reakció, hogy amikor váratlan benyomás ér bennünket, leblokkolunk, nem jutunk szóhoz, csak később próbáljuk szavakba foglalni az élményt.

Az Oltáriszentségről szóló tanítás előre jelzi a Pünkösdöt és a Szentlélek erejét. Eddig is tudtak róla a vallásos emberek, de nem tudták azonosítani mint harmadik isteni személyt. Jézus arra utal, hogy az élet kenyeréről szóló tanítás nem marad meg tanítás szintjén: a Lélek életre kelti őt, és még inkább valósággá válik, amit az Oltáriszentség előre jelez. A feltámadott Jézus valójában már több mint az Oltáriszentség. Gondoljunk az emmauszi úti történés végére: a két tanítvány majdhogynem visszalépésként értékeli, hogy csak a kenyértöréskor ismerik fel, ki volt az útitárs. Biztatásul mindig eszünkbe kell, hogy jussanak Jézus Tamásnak mondott szavai: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Jézus Krisztusban az Örök Ige, a második Isteni Személy jön el közénk. A Szentlélekben a harmadik Isteni Személy. Az örök élet igéi a Lélekben fejtik ki teremtő hatásukat. Az emberi szó mindig is törékeny eszköz, jó, hogy tudunk beszélni, de mindig érezzük, hogy nem tudunk mindent kifejezni, amit szeretnénk. A Szentlélek úgy hozza el a nyelvek adományát, hogy a szíveket kapcsolja össze; a nyelvi korlátok leomlása jelzi, hogy benne leomlanak minden káros különbségek, de nemcsak azok, hanem azok is, amelyek ebben a világban bűn nélkül, de elválasztottak bennnüket. A személyünket teljessé tevő sajátosságaink által, de csak azok által, amelyeknek köze van a mennyországhoz, ezek a talentumok viszont kiteljesednek, s általuk leszünk Lélekkel eltelt emberek.