2009. augusztus 30., évközi 22. vasárnap

Jézus a zsidó kultúrkörben nevelkedett, és betartotta a mindennapi élet számos területére előírt vallási szabályokat. Biztos azonban, hogy küldetéstudata formálódásával párhuzamosan egyre jobban túllátott ezeken a szabályokon, és a mai evangéliumi részlet már egy olyan esetről számol be, amikor nyíltan fellép az emberi életritmust befékező szabályok ellen. A ritualizmus hiedelme olyan szintet ért el a farizeusok között, hogy szerintük a szabályok pontos betartása szinte eredményként hozta az üdvösséget Istentől. Egyfajta korabeli determinizmus ez, amely Isten nélküli változatban ma is számos válfajában él. A rossz beidegződések széles skálája. Ma az Isten nélkül gondolkodó ember vagy csapong, vagy titokzatos erők játékszereként ismeri fel magát. Nem vallja a szabad akaratot, persze, egy idő után már nem meri vallani, mert érzi, hogy annyi lenne a számláján. Papként nem ritkán találkozom olyanokkal, akik szerint nekik annyi bűnük van, hogy Isten se tudna megbocsátani nekik. Ez is egy rejtett hitvallás Isten iránt.

Kellenek szabályok. Fontos, hogy legyenek együttélési és más életszabályok, mert társas lények vagyunk, de ezek a szabályok nem arra valók, hogy elnyomják az ember egyéniségének növekvő hajtásait, hanem arra valók, hogy segítsék. Jézus erre tanít, amikor a félelemmel vegyes rituálék káros voltát nevén nevezi, vagy egyszerűem elhagyja. Hányszor olvasunk a szombaton történő eseményekről, s ilyenkor Jézus mindig odamondogatja nekik, hogy mennyi visszássággal és csavaros ésszel kitalált apró trükkel játsszák ki ezeket a szombati szabályokat. Nyilvánvaló, hogy ebből a szabály-ellenszabály életállapotból fel kell emelkedni a szeretet szabadságának életállapotára.

Van valamilyen hasonlóság a korabeli törvényalkotás és a modern törvényalkotás között: a szándék egyértelmű és alapjában véve nemes: szabályokkal lefedni az emberi élet egészét. Csak az a baj, hogy emberi értelmünk akármennyire is erőlködik, nem tudja felfedni létünk igazi mélységeit, ezért a szabályok rendre csődöt mondanak. Vagy elburjánzanak a kiskapuk.

Minderre adja válaszul Jézus a szabályok szabályát: a szeretet parancsát. Innen nincs kibúvó, és csak innen szétnézve válik egységessé a bennünket körülvevő világ.

A zsidó kultúrkörben azért is kapott óriási jelentőséget ezeknek a rituáléknak a betartása, mert nagyon tisztelték az ősöket. Isten áldása volt a nagy család, a nagy vagyon és így tovább, mindenből a sok… Ennek fényében egyáltalán nem kell csodálkoznunk, hogy megbékéltek azzal a hatszázvalahány kisebb-nagyobb vallási szabállyal is, amelyeket a hithű zsidó betartott Jézus korában. Jézus nem tiszteletlen az ősök iránt, nem kivágni akarja a családfát, hanem azt vési a lelkünkbe, hogy a bűntelenséget nem a sok száz szabály betartása hozza, amelyen történetesen lelkileg még nagyszerűen élhettek kívül (ld. gazdag ifjú), hanem az emberi személy mélysége a bűnök forrása, pontosabban a gonosz sugallatokra hallgató emberi lélek. Bentről jön ki a bűn és nem kintről megy be, ez a lényeg. A világ nem bűnös, hiszen nem szabad teremtmények alkotják, egyedül az ember lehet a bűnös, mert szabadságot kapott, amelyet felhasználhat rosszul is.

Az életszentség és a hagyományőrzés tehát megfér egymás mellett, de ez utóbbi nem válhat nosztalgiázássá, mert akkor már befékezi az örök üdvösség útján haladó embert. A régi dolgokról nem elmerengeni kell, mert közben az élet elfut mellettünk, hanem kiszedni belőlük az örök érvényű elemeket, és azokat öltöztessük modern világunk számára befogadható köntösbe.

Kellenek szabályok, mert közösségi lények vagyunk, de nem kell annyi szabály, hogy megfojtson. Ha viszont túl kevés a szabály, és keresztényi mércével nézve még éretlen emberről van szó, nagy szabadságában összeveri magát mindenen, amit a valódi élet sodrása produkál.

Annyi szabály kell, hogy megérleljen bennünket egy szabályok fölötti világra. A mennyországban már nem kell törvénytár, sőt még tízparancs és a szentségek sem kellenek, mert Isten jelenléte olyan üdítő, egyértelmű, egyetemes és boldogító lesz, hogy eszünkbe nem jut rosszat tenni. Ez a szeretet igazi jelenléte, hogy megfeledkezünk a rosszról. Már itt is ki lehet próbálni…

Sánta János