2009. augusztus 9., évközi 19. vasárnap

A hallgatóság nagyon nehezen veszi be, hogy az ács fia ilyesmiket csinál, és mond magáról. Itt szalonképesebb módon, másutt durvábban fejezik ki nemtetszésüket, hogy ne mondja már magát Isten Fiának, mert Isten messze van, ő meg itt van közöttük, és legfeljebb egy különleges ember. Jézus azonban következetesen viszi előre az Atya akaratát, s ezzel párhuzamosan nő is a feszültség az elfogadó szívű és az érzéketlen szívű emberek között. A fordulópont Lázár feltámasztása, ezután egyértelműen eldöntik, hogy megölik Jézust. Ilyen ember nem kell, még ha ételként adná magát, akkor se!

Milyen furcsák tudunk lenni. Pl. egy hétköznapi eset. Előír valamit a doktor, és a beteg nem veszi be, mert saját észjárása szerint jobban tudja, hogy neki mi való és mi nem. Beteg, de mégis fölébe helyezi magát az orvosnak. Ma sokan „öntáplálónak”, öngyógyítónak, sőt önmegváltónak hiszik magukat, s imádkoznunk kell azért, hogy az élet minél kevesebb pofonjával térjenek észhez.

A mai olvasmány szerint Illés próféta 40 napig tudott vándorolni az Isten által adott kenyér erejétől. Az evangéliumi szakasznál már nem is kell úgymond vándorolni, hiszen aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.

A zsidók nem fogadják könnyen Jézust mint élő kenyeret. S ma is ez a helyzet. A modern ember is sokféle táplálékkal próbálja éhségét csillapítani, de nem sok sikerrel.

Csak olyan táplálék csillapítja az éhséget, amelyet áldozattal hoztak létre, tehát benne van az adományozó léte!

Csak az élő kenyér csillapítja éhségünket, az élettelen kenyér nem. Amit nem áldozattal, hanem érdekből hoznak létre, az nem csillapít. Mekkora sikere van manapság a „bio”-élelmiszereknek. De megint itt van az ősi jelenség: nem lehet mindenkié, mert túl drága. Jézus nem személyválogató, és az ő szentségi jelenléte a legvalódibb bio-élelem.

A régebbi időkben csak az ipari termékeket állították elő megterséges úton, ma már oda jutottunk, hogy élelmiszereket is; laboratóriumi körülmények között formálódik a divatos külalak, íz, szín, egyre inkább csökken a természet mozgástere a természet gyümölcseinek megalkotásában. Sőt olyat is látunk, hogy az egyik helyen legyártott lélektelen produktumokkal tönkre lehet tenni a másik helyen lélekkel készített és érlelni engedett gyümölcsök értékét.

A haszonlesés világa egyre jobban beivódik az emberi lélekbe. Jézus mint az élet kenyere a legnagyobb pofon a vad kapitalistáknak s mindenfajta önző szemléletnek. Jézus és követőinek élete a legnagyobb kritika éppen azok fölött, akik magukat mindenek fölöttinek tartják.

Jól látjuk, hogy a keresztény embernek valójában semmit sem kell csinálnia ahhoz, hogy a figyelem kereszttüzében legyen: hiteles élete éppen hogy feszültséget kelt, és ez a jó jel, és zavaró jel a szabadelvű és öntörvényű körök számára.

Aki nem önként adja magát, az szétesik. Legalább két részre. Egyik része az, amit ad, a többi pedig, amit vissza akar tartani. De ez utóbbi könnyen megromlik! Lélektelen darab.

Jézus éppen azáltal él, s ezzel hozza közénk a Szentháromság szeretetörvénylését, hogy megesszük, azt csinálunk vele, amit akarunk, s közben ő hatja át életünket. Szabadságunkat beleszámítja az ő szabadságába, s így alakítja a világot. Ha jót teszünk, akkor örülünk, mert úgy lettünk tápláléka a világnak, mint ő, ha pedig rosszat tesszünk, fellép a lelkiismeret-furdalás, és Szentlelke megmutatja, hogyan kell életminőséget javítani.

Sánta János/Magyar Kurír