2009. december 13., advent 3. vasárnapja

Az olvasmányhoz (Szof 3,14-18a)

Szofóniás könyvében a ma idézett részlet már az epilógus. Ezzel ellentétben még így kezdi: „Bizony, elpusztítok mindent a föld színéről - mondja az Úr.” (Szof 1,2) Próféciája végén már nemcsak vigasztal, hanem örömre, ujjongásra hív fel. Tehát a pusztulás vagy elkerülhető, vagy a pusztulás után újjáépítés következik, a korábbinál boldogabb korszak következik. Innen származhat a próféta derűlátása. De mi van a történések mögött, mi van a mélyben, aminek csak füstje és lávája a korhoz kötött földi történés?

Kerestem, hogy korunk prófétái hogyan fogalmaznak erről a kérdésről. Például ezt találtam: „Az emberiség fejlődésében valószínűleg mindig a fogyasztás és a termelés viszonya volt a meghatározó. A népesség növekedésével az emberek kénytelenek fokozni a termelést, ami a környezet pusztulásához és a termelés további fokozásához vezetett. Ily módon ördögi körforgás jön létre, amíg a Föld népességét olyan szinten nem szabályozzák, hogy mindenkit el lehessen tartani.” (Kaari Utrio: Éva lányai Az európai nő története Corvina 1989)
Hihetetlen mértékű fejlődés történt évszázadok során az élelem megtermelésében. Az antik görög világban, Kr.e. 700 körül az emberek nagy része a mezőgazdaságban dolgozott, és a legvirágzóbb vidékeken is tíz ember munkája kellett ahhoz, hogy plusz egy embert, aki nem szántott-vetett, el tudjanak tartani. De még 60 évvel ezelőtt is milyen embert próbáló munka volt pl. az aratás. Gondoljunk csak arra, amikor először mehettünk nyugati országokba, mennyire megcsodáltuk ott a zöldséges vagy a hentes üzleteket. Ma már megszoktuk, hogy még tengeri halakból is óriási a választék Magyarországon, sok nagyáruházban, könnyen elérhető távolságban. Akkor most itt van már a Kánaán?

Válaszol Petőfi: „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán: / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, / Addig folyvást küszködni kell.”
A küzdelemhez erő kell, az erő pedig a reményből táplálkozik.
Ez a törhetetlen remény szólal meg Szent Pál tollából is, amit ma idéztünk.

A szentleckéhez (Filippi 4,4-7)

Pál börtönben ül, amikor kedves híveihez küldi ezt a levelet, ilyen szavakkal: „Örvendjetek, újra csak azt mondom, örvendjetek!” Nem parancsolja ezt, hanem mert tele van saját szíve örömmel, meg akarja osztani. Miért örül az apostol? A bilincsekben alkalma van arra, hogy bizonyítsa: áldozatot vállal, mert szeret Valakit.

Kulcsmondat: „Uramnak, Krisztus Jézusnak fölséges ismeretéhez képest mindent akadálynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam.”
Erre az ismeretre kellene eljutni minden kereszténynek, hogy minden körülmények között örülhessen.

Hol van az öröm forrása?
Lelke mélyén az ember el nem múló örömre vágyik. Amikor ennek forrását keresi, Valakire talál. Ha ez a Valaki ember, akkor valamiért rendszerint csalódik. Ha tovább keres, Krisztusra találhat, mint Szent Pál, és sokan mások.

Az evangéliumhoz (Lk 3,10-18)

A mai evangélium azzal a mondattal ér véget, hogy Keresztelő János „így hirdette nekik az örömhírt”. Ha magunk elé képzeljük a Jordán partján prédikáló Jánost, ahogy az evangélium leírja külsejét és szavait, cseppet sem érezzük, hogy megjelenése vagy szavai közvetlen örömet okoztak volna hallgatóinak. Ellenkezőleg, félelmetes volt megjelenésében és szavaiban. Ruhája teveszőr, melyet egy bőröv tart össze derekán. Mivel sáskán és vadmézen élt, aszkéta alkata lehetett, ami rendszerint szigorú jellemet takar. Szavai is erre a szigorúságra utalnak. Azt mondja: „Viperák fajzata!” Mégis tömegestől mennek hozzá az emberek, és mindenki megkérdezi, mit kell hát tennem? A választ hallottuk ma az evangéliumból.

Nézzünk mélyére ezeknek a válaszoknak. Így találjuk meg János szavaiban az örömhírt. Miről beszél mai nyelven? Szociális igazságosság, korrupció és erőszak. Időszerű ma is erről beszélni? Időszerűek Keresztelő János szavai? Nagyon időszerűek, nem is lehetne időszerűbb kérdéseket keresni, ma sem, mint szociális igazságosság, korrupció és erőszak. Pedig eltelt kétezer esztendő azóta, hogy ott a Jordán partján elhangzottak Keresztelő János szavai. A világ ezen a téren úgy látszik, nem változik. Illetve ezen a téren is, mint az élet minden területén, a lüktetés, a hullámzás a jellemző. Egyszer lent, egyszer fent. A történelem azoknak az embereknek tetteit jegyezte fel mint példát, akik azt tették, amit Keresztelő János tanácsolt. Szent Miklós jótékonyságával vonul be nemcsak a szentek közé, de a legendák világába is. Szent Márton köpenyét kettéhasítja, és betakarja vele a rongyokban vacogó koldust. Szent Erzsébet megosztja kenyerét a koldusokkal. Teréz anya lakást és élelmet ad az utcára került embereknek. Hosszú a példák sora. Adjunk alamizsnát? Ez a vallásosság egyik pillére? Az alamizsnálkodás soha nem oldotta meg a szociális igazságosság gondját, hiányosságát. Az alamizsna csak kiegészít ott, ahová az intézményes segítség nem jut el, ahová az állam nagy keze nem juthat el. Ha az államra hárítanánk a megoldást, felmentenénk magunkat a felelősség alól. Mi akkor a legjobb megoldás? Van válasz, és van megoldás a kérdésre, de nehéz elfogadni. Példa is van erre. Jó példa is, rossz példa is. Assissi Szent Ferenc korában voltak mozgalmak, melyek a szegény emberek jogos igényét fogalmazták meg, és Krisztus evangéliumát választották elveik alátámasztására. Elveiket azonban erőszakos módon akarták kivitelezni. Ezek a mozgalmak elbuktak. Üldözték őket, ha fegyvert fogtak, leverték őket a hatalmon lévők. Ha valahol uralomra jutottak, akkor csak helycsere történt, mert most ők kerültek felülre, és éppoly kegyetlenek, kapzsik és igazságtalanok lettek, mint akiket felváltottak a hatalomban. Assissi Szent Ferenc nem szervezkedett, nem akart semmiféle erőszakot nemcsak embertársaival szemben, hanem a természettel szemben sem. Ezért tudta megszelídíteni még az emberevő farkast is. Mi volt az ő elve, melyet hűségesen követett? Nagyon egyszerű: nem igénylek többet, mint amire feltétlen szükségem van.

Hasonló a helyzet az erőszakkal és a korrupcióval is. Botránkozik az egész ország képviselők, bankárok, vállalatok vezetői és más magas beosztású emberek korrupt magatartásán. Ezeket soha nem lehet megszüntetni, csak csökkenteni. De ha nem igénylek többet magamnak, mint amennyire feltétlenül szükségem van, akkor a környezetem diktálta kényszerű korruptságom is tisztességes lesz.
Az erőszak is mindig jelen van, mert az ember alapvetően erőszakos természetű. Az egyik ember nyíltan és tudatosan, a másik ember alattomosan vagy öntudatlanul, de erőszakos. Az erőszak esetén is az az elv érvényes, ami az előző esetekben. Nem lehet az, hogy valakinek ne legyen önálló véleménye (vallása), de az lehetséges, hogy nem akarom másra erőltetni. Ha a fentieket felfedeztem magamban, és elfogadom Keresztelő János tanácsát, akkor rájövök, és tapasztalni fogom, hogy örömhírt hirdetett, és hirdet ma is, nekem is.

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)