2009. december 20., advent 4. vasárnapja

Az olvasmányhoz (Mik 5,1- 4a)

Véletlen lehet-e, hogy a legkisebb lesz szerencsés a mesében? Véletlen lehet, hogy Júda nemzetségei közül a legkisebb adja a nagy uralkodót? Egy örök képlet ismerete a válasz erre, és hasonló kérdésekre.
Az apostolok tudták ezt a választ: „mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.” (1 Pét 5,5; Jak 4,6;)
Assisi Szent Ferenc is tudta a választ, és el is mondta Masseo testvérnek (Fioretti 10. fejezet)
Mária Magdolna is a legkisebbek közé tartozik, és neki jelenik meg a Feltámadott először. Reviczki Gyula leírja, mi a rejtély nyitja: „Szép s ifjú volt, forró vér áldozatja; / de ifjúságát bűnbánón siratta. / S a porból, hova röpke gerjedelme tiporta, / isten karja fölemelte. /Mert szíve tiszta volt, s bár elbukott, / szeretni mint ő, senki sem tudott….”

A szentleckéhez (Zsid 10,5-10)

Milyen ősi istentiszteleti forma az „áldozat”! A kőkorszak emlékei között ott vannak a „hegyek ormain emelt áldozati helyek”. „Ez őslakosság alkalmas helyeken meg volt telepedve, reánk hagyta sánczos földvárait, áldozati helyeit hegyek ormain, agyagos tapaszú gunyhóinak maradványait s egy-egy culturrétegben, hamuval s cserepekkel vegyesen, szerszámainak sokaságát.” (Vaszary Kolos: A Magyar Nemzet története – Előszó)
Ezeken az áldozati helyeken lényegében ugyanaz történt, és mindegyikre vonatkozik: „Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat.” A „fehér ló” feláldozása sem kedves? Van ami kedves? „Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk.”
Mennyire elgépiesedett e második is megjelenésében az idők során! Az áldozárok korának miséi, a „szagos misék” hangulata, a parancsra történő „misén való részvétel” hosszú korszaka.
Mi a lényeg az áldozatban? Itt van a válasz a levélben: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Quo vadis, Domine? – kérdezhetjük a legenda Péterével. És ő válaszol: „Kövess engem!” De hozzáteszi: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul, vagy súlyos kárt szenved?” (Lk 9,23-25)
Tehát miben áll az az áldozat, amiben kedve telik Istennek? Erre a kérdésre nem szóban kell válaszolni!

Az evangéliumhoz (Lk 1,39-45)

Találkozik két asszony. Világviszonylatban hány ilyen eset van egy nap alatt, hány ilyen eset volt 2000 év alatt? Csak csillagászati számokban lehetne kifejezni. Találkoztak, beszélgettek, pletykálgattak, veszekedtek, és látszólag vagy valójában nem történt semmi. Ritkán jegyzik fel az ilyen találkozásokat. Ki győzné? Meg minek?
Az evangélium ma egy ilyen találkozásról szól. Találkozik két rokon, az egyik idősebb, a másik egészen fiatal és mindkettő gyermeket vár. Évtizedek múlnak el. Már mindenki elfeledte volna a találkozást is, a beszélgetés tartalmát is, ha nem az történik, hogy a két asszony két fiából két híres ember lesz, és mindkettőt kivégzik, politikai okok miatt. A fiúkat azonban nem felejtik el. Sőt, híveik tábora egyre nő, főként a Názáreti Jézus nevű férfi tábora. Amikor hívei már Görögországban és Kis-Ázsiában is egyre többen vannak, még mindig szelídek, törődnek egymással, összetartanak, tele vannak reménnyel, mintha meggyőződésük lenne, hogy a köztük uralkodó szellemiség meghódítja majd a világot. Egy görög orvos is közéjük kerül, aki elhatározza, hogy felkutatja e közösségnek, melyet Antióchiában krisztusiaknak neveznek, az előzményeit. Így jut el Máriához, Jézus anyjához, és kérdezgetni kezdi. Mária idős lehet már. Az idős ember a tegnap történtekre nem emlékszik, de a fiatal korában történetek úgy jönnek elő emlékezetéből, mintha tegnap történtek volna. És elmondja a Lukács nevű orvosnak a ma hallott történetet, aki feljegyzi, és feljegyzéseit másolják, elküldik minden keresztény közösségnek. Ezen az úton került el hozzánk is az evangélium.

Erzsébet személye majdnem a feledés homályába merül. Mi történik Máriával? Katolikus környezetben ma is él. Időnként megjelenik egy-két vagy több gyereknek. Máskor könnyezni kezd a tiszteletére elhelyezett festmény szeme. És az emberek milliói zarándokolnak ezekre a „csodatermő” helyekre. Ez tény. De hogyan él a keresztények protestáns táborában? „Igazán csak a szívével lát jól az ember.” - a Mária-tiszteletben is igaz állítás. Mégsem haszontalan, ha egy elfogulatlan, komoly tanulmányokat folytató protestáns nő szemével (vagy szívével) is látunk e téren.
Íme egy vázlat: Kaari Utrió, protestáns finn történésznő, Éva lányai c. könyve alapján:

„A Mária-kultusz kialakulása és fejlődése az emberek mélységes anyasóvárgásáról árulkodik.
Mindenkinek van édesanyja vagy szülőanyja, és a világon a legerősebb kötél az anya és gyermek között feszül. Ha ez elszakad, és el kell szakadnia, akkor az ideák világában, mely valóságosabb világ a fizikainál - keresi az ember az anyához fűző kötelet.
A keresztény vallás első századaiban Máriát az első szentként tisztelték, Jézus anyjaként, de emberi lényként. A 300-as évektől kezdve a keresztény egyházban kezdetét veszi a fanatikus szűzkultusz. Nagyon érdekes, hogy ellentétben a szentek tiszteletével, Mária ereklyéit vagy sírhelyét sehol sem őrzik! Mária halálát a keleti egyház elszenderülésnek nevezi, a nyugati egyház pedig felvételnek a mennybe. Elszenvedte ugyan a halált, de „testestől a mennybe vétetett”. A késő középkorban Mária mint anya szerepel a keresztények szemében. Máskor mint menyasszony áll a misztikus szemlélet központjában. Alapja az Énekek éneke, vagy pl. Szent Bernát misztikája. A protestáns gondolkodásban az Ég királynője alázatos anya lesz, akit a művészek mezítláb ábrázolnak, amint a kemény földön ül és szoptatja gyermekét. A XIV. század közepén az emberiséget világméretű megrázkódtatás éri. A fekete halál. Mária fájdalmak anyja lesz.
Az Ave Mariát már az 500-as években használták a liturgiában, de általánossá csak a XI. században vált. Az utolsó sort csak a fekete halál után, a XV. században illesztették hozzá: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen.”
A rózsafüzér imádkozása a középkor végén vált általánossá.
A művészetben Szűz Máriát úgy ábrázolják, hogy szívét hét kard fúrja át.
A protestáns hitújítás nem tartott igényt Mária közvetítői szerepére, ha Istenhez akartak fordulni. De azzal, hogy a hitújítás pátriárkái, Kálvin, Zwingli és Luther kiiktatták a közvetítőt, egyben megfosztották a nőket védelmezőjüktől, hűséges társuktól. A protestáns vallás olyan nyomorúságos, mint a férfiak klubja, szépség és báj nélküli.
A Szűz ünnepei, a régi ünnepek, több száz esztendőn keresztül éltek azok után is, hogy az Ég Istennőjét „lefokozták” istállóban szülő zsidó asszonnyá. A protestáns vallásban Mária csak karácsonykor kap szerepet. A jászol mellett az örök anyaistennő mítosza egyszer egy évben legyőzi a mindenható pátriárkát.”
Folytatásként fülemben cseng a katolikus rádiók rózsafüzér imaformája.

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)