2009. december 27. Szent Család vasárnapja

Az egyik (választható) olvasmányhoz: Sirák könyvéből: (3,3-7,14-17a)

Megragadott ez a mondat: „Fiam, alázattal vidd végbe tetteid, és jobban szeretnek majd, mintha adakoznál.”
Feljegyzéseim az alázatról:
a) Carl Gustav Jung: „Van egy szép régi történet egy rabbiról, akitől megkérdezte egyik tanítványa: „Azelőtt éltek olyan emberek, akik színről színre látták Istent; miért nincsenek ma is ilyenek?” Mire a rabbi így válaszolt: „Mert ma senki nem tud olyan mélyre hajolni.” Bizony le kell hajolnunk valamelyest, ha a folyamból akarunk meríteni.”

b) Remete Szent Antal:„Az a döntő, hogy az ember magára figyeljen.... Az ördög cselvetéseivel szemben csak az alázat segít….Ne bízz igaz voltodban, ne aggasszon ami elmúlt, és fáradozz azon, hogy nyelvedet és gyomrodat féken tartsd.”

c) Aquinói Szent Tamás „azt is tudta, hogy minden emberi tudás csak töredék, hogy semmiféle földi képesség sem tudja elvezetni az embert igazi céljaihoz: Istennek kell az ő kegyelmével hozzánk jönnie. Az ember alázatos szívvel csak odaléphet Isten elé, és föltárulkozhat előtte. Tamás tisztában volt azzal, hogy ,,csak a kicsinyek részesülnek kinyilatkoztatásban'': ,,Az alázat teszi az embert alkalmassá Isten befogadására, az teszi képessé a bölcsességre''.

A másik (választható) olvasmányhoz: 1Sám 1,20-22.24-28

Hanna mondja az Úrnak: „Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.”

Mi már nem ismerjük azt a világot, amikor a szülő szolgálni adta gyermekét egy úrhoz. Mai szemmel olvasva, tündéri Hannának ez naivsága: meg van győződve, hogy a gyermek, akit nagy nehezen, hosszú szégyenkezések és sírások gyümölcseként kap ajándékba az Úrtól, most már az övé, de nagy kegyesen kölcsön adja az Úrnak egy időre. Mintha azt mondaná: „Tudom, hogy meg vagy most szorulva, mert nem találsz alkalmas férfit a szolgálatodra. Nos az én fiam a legkiválóbb fiú a világon. Kölcsön adom egy kis időre, de ha már nem lesz rá szükséged, visszavárom.” Isten pedig bizonyára jót mulatott Hanna naivságán, és megkérdezte a fiút: miben is vagy te olyan kiváló? És a fiú azt válaszolta: „Uram, én hallom, amikor Te szólsz, a többi ember nem hallja; én meglátom a szamarat kereső fiúban is, a medvét kergető kis pásztorban is a királyt, a többi ember csak akkor látja a királyt, ha korona szorítja valakinek a fejét.” Erre az Úr így szól: „Na jó, akkor keresd meg néped számára az első két királyt, amíg megtalálod, mellesleg vezesd a népet, és ha jut még időd, szolgálj nekem is. Õ pedig teljes szívvel szolgált, bölcsen vezette a népet, megtalálta az első majd a második királyt.” Csak fiai nevelésére nem jutott ideje, és azok elkutyultak.

Az egyik (választható) szentleckéhez Kolosszei (3,12-21)

Ezekről a hatalmas csokorba kötött, bőkezűen osztott jótanácsokról egy nem ideillő, és egy ideillő történet jut eszembe.
Ami nem illik ide: Volt két fiú a szemináriumban, mindkettőt Lacinak hívták. Az első Laci városi volt, és nagyon dörzsölt, de jószívű. A másik Laci kissé kelekótya volt és naiv, de ő is aranyos. Az első Laci egyszer türelme fogytán így szólt a másodikhoz: „Lacikám! Csak egyet kérj, röviden, mert különben elszaladok.”
Ami ide illik: Egyik lelki vezetőm ezt mondta kispap koromban, és nem felejtem el, pedig régen történt: „Ha valaki egy év alatt egy erényt el tud sajátítani, az óriási eredmény.”

A másik (választható) szentleckéhez (1Jn 3,1-2.21-24)

Ha valakinek, aki prédikációjához fel akarja használni e vázlatok valamelyikét, és úgy találja, hogy mélyebbre szeretne hatolni a gondolatok világában, akkor ne törje tovább a fejét, hanem engedje, hogy a Lélek, amelyet nekünk adott Isten, szóljon általa. Tudom, hogy nehéz Neki átadni a szót. 

Az evangéliumhoz (Lk 2,41-52)

Korszerűnek találom az elveszettnek hitt gyermek történetét, ha elvonatkoztatok attól, hogy az evangélium szerint ez kiválasztottakkal esik meg. Manapság ezt a címet adnám a történetnek: „A szél ott fúj, ahol akar.”(Jn 3,8) Tudományosságára fejlett korunk többdiplomás házaspárja a legmodernebb módon neveli gyermekét. Nem kereszteltetik meg, távol tartják mindenféle vallási jelenségtől, mondván, hogy majd felnőtt korában eldönti, hogy milyen vallású akar lenni. Egyszer kirándul a család és általános műveltségük csorbáit köszörülve Jeruzsálembe is ellátogatnak egy turista csoporttal. Betévednek az élesre töltött fegyverekkel őrzött zsinagógába is, mely a siratófal árnyékában húzza meg magát. A kamaszodó gyerek angolul már tud, és feltűnnek neki pájeszes, kaftános bácsik. Az egyik bácsi, aki abbahagyja ritmikus ingó mozgását és leszereli fejéről és kezeiről az imaszíjakat, megszólítja a gyereket angolul, hogy mutatna neki egy nagyon régi, kézzel írt héber nyelvű papiruszt. A gyerek kíváncsi, elmegy a pájeszes bácsival. A turista csoport a gyerek szüleivel együtt elhagyja a zsinagógát, és kívül kerülnek a kapun is, ahol detektorok keresik a tiltott tárgyakat. A busz elindul, a gyerekről valahogy elfeledkeznek, meg egy másik buszon is lehet a haverokkal. Messzire jutnak, amikor keresni kezdik a kamaszt. A gyerek elveszett… visszatérnek oda, ahol utoljára látták. A fiú a pajeszos bácsik között társalog angolul. Szülei ugyanazt kérdezik, amit az evangéliumban Jézus anyja is kérdez. És a fiú így válaszol: „Jó, megyek már! De eldöntöttem, hogy valláskutató leszek, mindennél jobban érdekel. És anyja nem felejti el szavait, de nem érti. A fiú pedig tanulmányait folytatva rátalál Jézusra. Vagy Jézus találta meg őt?

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com