2009. december 6., advent 2. vasárnapja

Véletlen lehet, hogy legrégibb nyelvemlékeink egyike ez: „hodi utu rea”, azaz, hadi út-ra? A hadi út fogalma nyolcéves koromban született számomra, amikor 1956 november elején korábban soha nem hallott fémes csikorgással morajló harckocsik végeláthatatlan sora mászott Debrecen felől hazánk fővárosa felé, ahol életre mert kelni a szabadság. Most már a szólásmondást eredetét is értem: „Minden út Rómába vezet.” Igen, a nagy birodalmak hadi utakat építenek, amit a háborúnak abban a változatában is fel lehet használni, amit kereskedelemnek neveznek. Most már azt is értem, hogy kik és miért építik az autópályákat. A „csendes amerikai” most nem Afrikából rabolja a színes bőrűeket, hogy rabszolgaként dolgoztassa ültetvényein, hanem a kor kívánta „ültetvényeket” telepít szerte a világon. Ezeket az ültetvényeket autópályákkal köti össze. Az ültetvényeken rabszolgaként dolgoztatja az otthonában jól képzett és kevésbé jól képzett fehéreket és feketéket és minden más árnyalatát a színeknek. A mai rabszolgák, amíg szabadok voltak, de szegénynek tartották magukat, a mennyországba vezető utat látták az autópályák építésében. Nem tudták, hogy a kizsákmányolók hadi útja az mind. Azokon szállítják ki a rabszolgák által megtermelt aranyat, azokon érkeznek a rabszolgahajcsárok és janicsárok. A legnagyobb rablók építik ezeket az utakat az ültetvényekhez, és ők teremtenek olyan demokráciát, melyben az elámított nép által választott vezetők rendezik a gazdasági válságot, hogy mint adóbehajtók a legtöbb aranyat szolgáltassák be a tőkéseknek.

Úgy-e, kedves Báruk, te nem ilyen utakat festesz lelki szemeink elé?!

Az olvasmányhoz (Bár 5,1-9)

„Isten parancsot adott, hogy hordják el mind a magas hegyeket s az örök halmokat, a völgyeket meg töltsék fel, hogy sík legyen a föld, és Izrael biztosan haladhasson Isten dicsősége alatt.”

Báruk, akinek könyvéből ma idézünk, Jeremiás próféta íródeákja. Veszélyes iratok lehettek az általa írottak abban a korban, és azon a helyen, amikor és ahol írt és szólt e két kiválasztott ember, mert Jojákim király elégette Jeremiás Báruk által leírt jövendöléseit, szózatait, melyek még az ország nagy tragédiája előtt születtek. Báruk a róla elnevezett könyvet már Jeruzsálem pusztulása után, Babilonban írta. Deuterokanonikus könyv, csak görög nyelvű fordítása maradt meg. A protestáns Biblia nem is tartalmazza a könyvet. Olyan a könyv második része, melyből ma is hallottunk részletet, mint egy népdal, mely egy adott környezetben született, a dallam magában foglalja annak a környezetnek a légkörét, szellemi atmoszféráját. A szavak csak eszközök, melyek hordozzák a dallamot. A dallam érinti meg az emberek szívét, és százszor meg ezerszer újra hallgatják. Éppen ezért megértéséhez ugyanabban a történelmi környezetben kellene élni, amiben Jeremiás és Báruk korában élt a választott nép. De legalábbis tudni kell, ha érteni akarjuk Báruk könyvét, hogy mi is volt az a tragédia, mely abban az időben Izrael fiait érte. Példának hozhatnám saját nemzetünk ismert tragédiáit, melyeket történelmünkben „Muhi” vagy „Mohács” jelez. Nekem mégis Mikes Kelemen levelei jutnak eszembe, ha Báruk könyvét olvasom. Mikes Kelemen is fogságban, idegen országban írja leveleit egy képzeletbeli nőrokonhoz, és ebben az időben születnek a máig is szívesen énekelt kuruc nóták. A Rákóczi-szabadságharc tragikus bukása után, a szatmári békekötésben, a nemesség elárulja saját eszméit. Ennek következtében hosszú időre ember alatti létre kényszerül a nép, a jobbágyság. Olyan sivárság következik az ország számára, amelyben az úr, ha lehet. nem is beszél magyarul (ha kisúr, latinul beszél, ha nagyúr, németül, ha nagyon nagy úr, akkor csak franciául), a nép pedig még énekelni is elfelejt. Ebben az irtózatos csöndben nem lehet irodalmi élet. Aki ezekben az évtizedekben számottevő magyar író-költő tud lenni, az közönség nélkül, leginkább távol a hazától fogalmazza úgyszólván csakis magának a mondandókat. (Nem tudom, hol van ez leírva, de olvastam és kiírtam a magam számára, és most megosztom másokkal is.)

Mikor írta leveleit? Amikor Rákóczi csalódott a francia udvar külpolitikájában, nem volt mit keresnie tovább Versailles-ban. A szultán pedig meghívta. Most az ősi ellenségben, a törökben reménykedtek, hogy előbb-utóbb segítséget nyújt Bécs ellen. Ebben is csalódniuk kellett, de legalább biztonságos otthont találhattak Törökországban, ahol végül is Rodostóban jelölték ki lakhelyüket. 1717-től 1761-ben bekövetkezett haláláig, tehát negyvennégy évig élt Mikes Kelemen Törökországban.

„Amikor élt, és amikor senkihez és mindenkihez szóló leveleit írta, ezt nem tudta senki." A „Historia est magistra vitae” elve alapján a tanulság kedvéért érdemes fellapozni Magyarország történelmének a kuruc időket idéző korát, hogy reményt merítsünk. Miben van a remény? Abban, hogy azt is túléltük. Pedig az nehezebb korszak volt, mint a mai.

A szentleckéhez (Fil 1,4-6.8-11)

A témánál maradva, az apostol levele azokat az utakat is felidézi, melyeken Saul járt, és amely Damaszkusz irányában meglepetést tartogatott számára. Damaszkusz után az utak ugyanazok maradtak, és Pál ugyanolyan gyakran igénybe vette azokat, mint korábban Saul. Mégis mennyire másra szolgáltak ugyanazok az utak. A hadi utakon nemcsak katonák és harckocsik roboghatnak, hanem a béke követei is közlekedhetnek, bár ez utóbbiaknak alkalmas valakinek a „szamara” is. (Az egykori Szovjetunióban gyártott Lada Samarára is gondolhatunk.)

Az evangéliumhoz (Lk 3,1-6)

Ha most elidőztünk a hadi utaknál, az evangéliumban megszólaló Keresztelő Szent János útjaira lépve, hegyre fel, völgybe le haladva, Michel Quoist-val beszélgetek. Megkérdezi: (tőlem vagy tőled, mindegy): Tudod-e, mik azok a hegyek-völgyek a lélek birodalmában? „Tudod-e, mitől szenvedsz leginkább?
A kielégületlenség, súrlódások és ellentétek miatt, amelyek fennállnak aközött:
Amit kívánsz, és amit birtokolsz
Ami lenni szeretnél, és ami vagy
Amit tudni szeretnél, és amit tudsz
Boldogságvágyad, és azok elérhetetlensége
Erkölcsi nagyság utáni vágyad, és elégtelenséged
Szeretetszomjad és szeretetkudarcaid
Amit kívánsz, a végtelen, a végtelen pedig Isten.

Ezen a terepen kell autópályát építeni, melyen nyugodt tempóban haladhatunk a Messiás országa irányában, alagutakon, viaduktokon és szerpentineken.

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)