2009. július 19., évközi 16. vasárnap

Ritkán lehet ilyen jelenetet olvasni az evangéliumban, mint a mai. Jézus félrehívja apostolait, hogy pihenjenek kicsit. Az emberek viszont nem hagyják őket félrevonulni, utánuk mennek, és rájuk találnak. S pihenés helyett Jézus sok mindenre kezdi őket tanítani.

Biztos, hogy pihenés helyett? Nyilvánvaló, hogy vannak természetes emberi igényeink; evés, alvás stb. De aki Krisztus útján akar járni, megtapasztalja, hogy másképpen telik az ideje, sőt az ember magánélete is átalakul. Nem szűnik meg, de mégsem időtöltés lesz, hanem egyfajta töltekezés, hogy utána újra az emberek közé menjen mindenki a maga talentuma szerint.

Alapjában véve nincs is magánéletünk, hiszen Isten mindig lát bennünket. Az ő színe előtt élünk. Előle nem lehet elbújni. De ez mégsem egyfajta természetfeletti felügyelet. Mégis tudunk, sőt kell is bizonyos időt egyedül tölteni, mert emberlétünk ritmusokra épül, s ide tartozik munka és pihenés váltakozása is.

Az evangéliumi szakasz nyomán úgy tűnik, hogy Jézusnak és társainak soha nem volt megállása. Sőt, az a kérdés is felmerül, hogy Jézus a nyilvános működésének három éve alatt egyáltalán hol lakott. Vándortanítóként aligha volt neki állandó lakóhelye. Ott aludt, ameddig éppen eljutott. A „szabadideje” pedig, úgy tűnik, állandó beszélgetésben telt a Mennyei Atyával. Erre azt mondhatnánk, mi nem tudunk ilyen minőségben élni. Tudunk is, meg nem is. De ha nem erre törekszünk, akkor biztos, hogy lecsúszunk.

Kereszténynek lenni annyi, mint ár ellen úszni. Nemcsak a külvilághoz képest, hanem még az egyház viszonylatában is, hiszen mindenki gyarló ember. Lehet, hogy a parthoz képest nem mozdulunk, de mégis haladunk, mert kezünk, lábunk mozog, hogy vissza ne sodródjunk.

Talán ritkán merünk erről beszélni, de felejtsük el, hogy az egyházon belül szentebb a légkör, mint azon kívül. Ám minél közelebb vagyunk Jézushoz, a Főhöz, annál jobban előtűnnek bűneink is! Templomba járó embereket elkeserít, néha el is tántorít, hogy a vasárnapi szentmise látogatói a hétköznapok során micsoda torzsalkodásokat tudnak produkálni. Persze, itt már csak a megbocsátás szelleme segít, de hát mi mást várunk?

Egy családapa, családanya, pap, szerzetes, vagy bárki, aki másokért él, nem azért vonul félre, hogy teljen az ideje. Ez luxusnak és mulasztásnak számít. Nincs időnk időtöltésre. Ez a világ nem végállapot, hanem átmenet. A folyosón nem szoktunk időzni. Minden pillanatunk, az is, amikor alszunk, azt szolgálja, hogy Krisztus művét hirdessük. Nem tudunk nem tanúságtevő életet élni. Ha azt szeretnénk, hogy bizonyos időszakunk ne Istenről szóljon, az bűnös időtartammá válik, és nincs köze a Szentlélekhez. Mégsem tilos szórakozni. Most vakáció van, a gyerekeknek is jelentsen töltekezést ez a pár hónap, de ez ne kódorgás legyen. A Szentatya is elmegy Észak-Olaszországba két-három hétre. Szabad utazni, nyaralni, de mindent abban a tudatban, hogy valamilyen cél érdekében tesszük. Azért, hogy ha visszatértünk, jobban élhessük az evangéliumi életet.

Ma rengeteg a céltalan, kódorgó ember. Lehet, hogy kívülről nézve annyira szorgalmasak, hogy alig alszanak, de belül nyugtalanok és reménytelenek. Nincs élettávlatuk. Nem tudják, vagy talán nem merik megfogalmazni, miért élnek. S ha elbocsátják őket a munkahelyről, még jobban magukba roskadnak, s már ki sem mozdulnak otthonról. Látjuk a másik végletet is. Sokan úgy élnek, hogy semmit sem tesznek hozzá a világhoz, csak elvesznek belőle. Szerintük ez a világ készen van, nem kell már rajta alakítani semmit. S egyébként is, ha az ember válik a világ urává, akkor nyugodtan eldöntheti, meddig és hová fejlődjön a világ.

A bencések jelmondata ide illik: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! A keresztény ember nem azért imádkozik, mert menekül a munkától, és nem azért dolgozik, mert fölöslegesnek tartja az imát. A bencések e jelmondata inkább olyat jelent, hogy életünk minden mozzanata e két pólust tartja össze bennünk, hiszen munkánk minősége imádsággal ér fel, és imádságunk egyáltalán nem tétlenség, mert az isteni indítás keresése a hétköznapokhoz.

Sánta János/Magyar Kurír