2009. május 10., húsvét 5. vasárnapja

A szőlőtermesztés ősi mesterség. Gondos figyelmet kíván, miként irányítja és metszi a szőlősgazda a szőlővesszőket, hogy azoknak ne a hossza, hanem a termése legyen elsőrangú. Nem véletlen, hogy éppen egy ilyen bonyolult gondosságot igénylő, de mégis minden kultúrában jelen levő gyümölccsel alapította Urunk Jézus az Oltáriszentséget.

A szőlővesszők egymástól függetlenül nőnek ki a földből. Első látásra úgy tűnik, mintha nem is tartoznának össze, de a földben ott a közös szőlőtő, amelyből kihajtanak. A keresztény emberek összetartoznak Krisztusban, de mégis különböző módon élik meg hitüket. Azonban nemritkán vitatkoznak, hogy melyikük éli meg helyesebben a hitét, és ez a vita abból adódik, hogy szeretünk önmagunkból kiindulni, és mindenki mást magunkhoz viszonyítani. Vannak keresztények, akik azt gondolják, hogy másoknak is úgy kell krisztuskövetőknek lenniük, mint nekik. A szőlőtő-szőlővessző hasonlattal élve ez annyi, mintha nem a szőlőtőből hajtanának ki a vesszők, hanem egyik vessző a másikból.

Ha megnézzük a szentek életét, bizony akkora különbségeket látunk közöttük, hogy ha nem Krisztust tekintenénk közös példaképüknek, azt hihetnénk, hogy nem is egy világban élnek. Krisztus arra ösztönöz, hogy maradjunk meg benne, és akkor ő is bennünk marad. Ki lesz tehát kiben? Nem kell aggódnunk, nem keveredünk össze, mert Szentlelke össze is köt és egészséges különbségeinkben is megtart minket.

Ez a kérdés, hogy ki kiben vagy miben él, elevenebb mint gondolnánk. Nem irreális, hogy egymásban élünk. Pl. édesanyánkban élünk fizikailag kilenc hónapig, lelkileg pedig mindig, de ő is bennünk él örökké. Az anyagvilág olyan különös eleme a kézzelfogható dolgoknak, hogy szétválasztja őket. Az anyag Istennek az a titka, amelynek segítségével különválasztva tart fenn minden teremtményt. A szellemi dolgok, amelyek az anyagon kívül vagy afölött állnak, nem alkotnak külön világot, hanem áthatják az anyagvilágot. Így jelenik meg a végtelenül változatos világegyetem. És még efölött állnak a személyes kapcsolatok.

Jézus mindig arra tanít, amit „otthon” látott, a Szentháromságon belül. A három személy egymásban él, de nem összekeveredve, és kifelé nézve megvan a szereposztásuk. Az Atya az ősforrás, akitől származik a Fiú. Benne teremt mindent, és ketten együtt a Szentlélekben szentelik meg a teremtett világot.

Ma egy átlagember milyen forrásból, milyen „szőlőtőkéből” él? Leginkább olyanból, amely nem személyes, és ez nagy baj. Olyan eszmére vagy reklámra alapozza életét, amelyek nem valódi élettel táplálják, hanem átmeneti jó érzést kínálnak, és nem többet. Persze, amikor az első élmény kimúlt, kell a következő, és a sokszoros ismétlésből így születik meg a függés. Jézusban élve is ismétlünk dolgokat, de ez az ismétlés ne tévesszen meg bennünket, nem a fantáziátlanság, hanem a hűség kifejezése miatt ismétlünk vallásos imákat, gesztusokat és cselekedeteket.

A szőlőtőke göcsörtös és nem esztétikus, de nagyon szívós, a belőle kihajtó ágak elevenek és frissek, viszont időjárásra és sok mindenre kényesek. Aki Jézus közelében, sőt belőle él, nem biztos, hogy ki tud egyenesedni. Sokan állnak rajta, és talán észre sem veszik, hogy kiből vagy miből élnek. Sok embertársunk most még nem fogja fel, hogy Jézus és a szentek a megmentői.

A szőlőtő épphogy a talajszint fölött található. Sok embertársunk elnéz fölötte, és belebotlik. Jézussal sokan nem tudatosan találkoznak, hanem belebotlanak. Pl. életük valamilyen tragédiája folytán, amely elteríti őket. Összeomlik számukra minden, s nem tudják milyen okból. Mi, akik Krisztus szőlővesszőinek tartjuk magunkat, segítsünk ezeknek az embereknek, hogy talpra álljanak. Jézust nem lehet megkerülni. A vele való véletlen találkozásokat mi tegyük személyessé. Hogy az elesés fájdalma a megtérés előszobája legyen.

Sánta János/Magyar Kurír