2009. május 31., pünkösdvasárnap

Jézust látjuk. Jézus pedig azt mondja magáról, hogy aki engem lát, az Atyát látja. De egyikük sem szól arról, hogy megmutatja a Szentlelket, „csak” elküldik. Istent nem bírálhatjuk felül, nyilván így a jó. A Szentlélek az Atya és a Fiú közös szeretete, nem is lenne elvárható, még Isten részéről sem, hogy legbensőbb vonzalmukat, aki egy élő harmadik személy, külön megmutassák. De mégis! Mindkét isteni személy küldi, de ő soha nem mondja magáról, hogy „én vagyok”. Csak hatásaiban érezhető.

A Szentlélek a legláthatatlanabb isteni személy, szokták mondani, hogy Isten diszkréciója. Isten az Atyában transzcendens, világon kívüli, a Fiúban azonosul a világgal, és az emberrel, a Szentlélekben pedig immanens, azaz belérejtőzik a világba. A teremtett dolgokban ott csillog a második isteni személy, a teremtett dolgok közötti kapcsolat alapja pedig a harmadik isteni személy. Az, hogy valami van, csak a Fiúisten eljövetelével válik érthetővé. Az pedig, hogy a dolgok kapcsolódnak egymáshoz, a Szentlélek révén lehetséges. Ezt a természetes harmóniát akarják összevissza keverni a bukott angyalok – az emberek által, mert csak mi vagyunk személyek.

A bábeli torony története különös választ kap az első pünkösd eseményével. Az ember mindig szeretett volna az égig érni – önerőből. De összevesztek, nem értettek közös nyelvet, ezért nem sikerült a nagy mű. Annak idején, 2001. szeptember 11-én a pénz leomló palotáira ugyanezt mondták. Istenig csak egyetlen nyelv jut el: az, amit Jézus beszélt. Jézus beszéde pedig meg kell, hogy ismétlődjön a mi szavainkban, a Szentlélek által, aki Istennek és istenkereső embernek közös lelke.

Fontos néhány dolgot tisztázni, mert tapasztalatom szerint a szentbeszédekben elég sok félreérthető mondat hangzik el a Szentháromság személyeivel, így a Szentlélekkel kapcsolatban is.

Alapelv: Ha valamit állítunk, kellő mértékben magyarázzuk meg. De az is igaz, hogy amit túlzottan magyaráznak, annak gyanús a valóságtartalma. Nézzük meg Jézus példabeszédeit: soha nem magyarázta túl önmagát. Mondott néhány utolérhetetlenül eredeti mondatot, aztán hagyta, hadd csengjen tovább a hallgatóságban. És ezek a szavak soha nem szabad, hogy lecsengjenek, csak így marad eleven a hitünk, és vonzó keresztény életünk.

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy Jézust kell látnunk a másik emberben. Ez igaz, maga Jézus is utal erre, amikor a végítélet jelenetét olvassuk Máténál. Életünket nem a sok szöveg minősíti, hanem az, hogy mit tettünk a másikért. De az is nyilvánvaló, hogy nincs annyi Jézus, ahány rászoruló ember. Második isteni személyből csak egy van, emberből pedig sok. Ha például egy szegényben Jézust látom, akkor a többi szegényben azalatt nem látom Jézust? De igen. Az más dolog, hogy egyszerre nem tudok mindenkivel foglalkozni, csak néhánnyal. A szentségi jelenléttel kapcsolatban is tanultuk, hogy minden Szentostyában jelen van az egész Jézus, de ettől még csak egyet kell magunkhoz vennünk. A Szentléleknek köszönhetjük ezt a csodálatos látást, a hit látását.

A Szentlélek arra tanít meg, hogy a Minden legyen a miénk, de ne a másiktól kisajátítva, hanem úgy, hogy egyszerre mindenki láthassa és élvezhesse a Mindent, azaz a mindenható Istent. Ezt most még töredékesen tudjuk megélni, de a pünkösdnek köszönhetően jó úton haladva. A gonoszlelkek arra ösztönzik az embert, hogy szintén a Minden legyen az emberé, de vegye el a másiktól. Ne engedjen hozzá mást. Ez a különbség a birtoklás és a létezés között.

A Szentlélek most még úgy hatja át az embert, hogy voltaképpen észre sem vesszük. Ha jót teszünk, nem a Szentlélek teszi helyettünk, de mégsem a Szentlélektől függetlenül tesszük. Ha rosszat teszünk, a Szentlélek akkor sem költözik ki belőlünk, csak hallgat. A lelkiismereten keresztül viszont nyugtalanságot kelt szívünkben. Ez a lelkiismeret-furdalás. Bűnbánat és gyónás alkalmával viszont a Szentlélek győzelmét ünnepelhetjük. Ezért a gyónás elsősorban nem a bűnlista felsorolása, hanem az, amikor engedjük, hogy a Szentlélek kiemeljen bennünket a hordalékainkból Jézus irányába.

Amikor feltámadunk, a Szentlélek annyira áthatja testünket, hogy azon már nem vesz erőt a romlás. A Szentlélek erejét olvassuk ki azoknak a magatartásából is, akik emberileg esélytelen helyzetekben helytálltak. A nem hívő azt mondja erre, hogy az életösztön vitte túl őket a vészes időn. De azért senki sem mondhatja komolyan, hogy pl. tízévnyi gulágot puszta életösztönnel túl lehet élni. Olofsson Placid atya tud erről beszélni. Vagy az az amerikai hölgy, aki tizenvalahány évesen, kb. negyven évvel ezelőtt szerencsétlen fejesugrást követően fejtől lefelé lebénult, és rémisztő mélypontokból kiemelkedve a fél világon hirdeti az evangéliumot.

A Szentléleknek köszönhetjük, hogy nincs egyetlen fölösleges pillanatunk sem, mert ha a tetteinkkel már nem bírjuk, akkor az Istennek ajánlott szenvedéseinkkel építjük a megdicsőülő világot.

Ámen

Sánta János/Magyar Kurír