2009. november 1., évközi 31. vasárnap (Mindenszentek ünnepe)

Az olvasmányhoz (Jel 7,2-4. 9-14)

Egy Biblia-kommentár szerint „Az utóbbi tíz évben a Jelenések könyve iránti kirobbanó érdeklődés minden szinten megfigyelhető – a bibliatudóstól az alkalmi bibliaolvasóig.” (Szegedi Biblia-kommentár). Egy bizonyos szinten magam is az érdeklődők közé tartozom régóta. Ezért szem előtt tartva a tudós exegéták szempontjait, saját szellemem mélyén kezdtem kutatni, miért oly izgalmas a Jelenések könyvének stílusa. Lehet, hogy az apokaliptikus irodalom elnyomás alatt élő egyénektől származik, és elnyomás alatt élő közösség tagjaihoz szól. Mire vágyik az elnyomás alatt élő ember? Szabadságra. Tehát az óhajtott szabadság megélésének nem ellenőrzött útja az apokaliptikus stílus, az apokaliptikus irodalom. De a testben élő ember, a Földhöz kötött ember mindig rabnak, elnyomottnak, korlátozottnak és kirekesztettnek érzi magát, és a vágyaknak mindig sólyomszárnya támad. A szív nem nyugszik meg csak végső céljában, Istenben.
A Jelenések könyvének légkörét az érzékeli, aki képes képekben és jelképekben „látni”. A Jelenések könyvének szerzője ugyanis „lát”, képeket lát, ami földhöz ragadt szavakban ki nem fejezhető, azt jelképekben látja. Minden vesztes csata érintettjei ilyen képeket látnak: „Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.” Nemzeti ünnepeink mind vesztes csaták megdicsőült emlékképei. Egy virág és minden, ami szép, jó és igaz, csak bizonyos távlatból érzékelhető szépnek, jónak és igaznak. Ilyen alkalmas távlatból látja a Jelenések könyvének szerzője a földi eseményeket. Csak ilyen távlatból látható az élet valósága is. Ha ezt valaki tudja, akkor rádöbben, hogy ez a látásmód nem is belső emigráció, hanem az egyetlen igazi látásmódja az ÉLET-nek, a VILÁG-nak.

A szentleckéhez (1Jn 3,1-3)

Ha az idézett mondatokat, mint képeket látjuk, és összevetjük a Jelenések könyve mai napon idézett részletével, lényegi azonosságot tapasztalunk. Mert Isten gyermekének lenni nem jogi fogalom (még ha van is erre utalás), hanem egy gyermek boldogan megélt tapasztalata arról a biztonságról és egységről, amit számára az apa léte, sugárzó ereje, gondoskodó szorgalma és az összetartozás nyugalma jelent. Aki apa nélkül nő fel, ezt a képet nem is érti. Aki után az apja tartásdíjat fizet, annak is téves fogalma lesz, ha e levél sorait olvassa. Aztán támadnak a sólyomszárnyak a levél írójában: „De még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk… És sólyomszárnyakon egészen az extázis végtelen magasságába emelkedhet az ember. Mert felfogni, hogy „megszentelődünk, ahogyan szent ő is”, csak ott, az extázisban élheti meg az ember. Amit erről értelemmel felfoghat, az szinte semmi. Furcsa helyről ugrik be egy materialista talajon született idealizmus: „Semmik vagyunk, s minden leszünk!” A materialista életszemlélet, világnézet olyan, mint egy fagyott varjútetem a hóban. Az embernek sólyomszárnyakat követelő természete, alkata van.

Az evangéliumhoz (Mt 5,1-12a)

A hegyi beszéd számomra az égő csipkebokor, melyhez legyőzhetetlen szent félelemmel közelítek minden alkalommal, saruimból kibújva és beszédkészségemet dadogásnak tapasztalva, ahogy egykor Mózes. Ezért jut eszembe ilyenkor Alexis Carrel, aki egy bizonyos körnek felrója, hogy a hegyi beszédet gyermekes formulákká alakítják át. Ezért jut eszembe Gandhi, aki azt mondta, hogy amikor a hegyi beszédet olvassa, szinte ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy keresztény legyen; de amint az általa ismert keresztények életét nézi, jobbnak látja, ha arra törekszik, hogy jobb hindu legyen, és a hindukat is erre biztatja. Mint kereszténynek nevezett ember, erős késztetést érzek arra, hogy a boldognak mondottak között keressem magam: Szegény, lélekben szabad és minden földitől független vagyok? Nem. Szelíd vagyok? Hányszor rajtakapom magam azon, amit Carlo Carretto is felfedezett magában: „…hogy ne egy, hanem ezer atombombát robbantsak. Minden bűn lehetősége megvan bennem.” Éhezem és szomjúhozom az igazságot? Lehet, hogy másoktól elvárom, hogy az igazság szerint éljenek és az igazat szólják, de hányszor rajtakapom magam, hogy „szépítek” az igazságon, és elfogultan, részrehajlón értelmezem. Azt ugyan elvárom, hogy nekem irgalmazzanak, de mennyire kihoznak sodromból például a ….. Tiszta a szívem? Isten tudja! A békességre talán törekszem, de milyen nehezemre esik vállalni a következményeket, ha kiállok az igazságért! Ha kiállok!? Azt pedig, hogy mennyi hiúság és önszeretet van bennem, csak akkor veszem észre, ha éppenséggel csak mellőznek Krisztusért. Mi lenne, ha gyaláznának és hazudozva minden rosszat rám fognának….. Boldog vagyok-e? Keresztény vagyok-e? Krisztusi vagyok-e?
Vigasztalásul? Újra olvasom:
"Természetes érzékünk megütközik a hegyi beszéden; és sokkal okosabb, ha helyt adunk ennek a megütközésnek és aztán iparkodunk vele megbirkózni, mint hogyha Jézus szavait jámboran magától értetődőnek vesszük. Mert nem azok. Megremegtetik a világot az ég felől. És hamisan értelmezi azokat nemcsak a megbotránkozás, mely kijelenti, hogy a világ elég magának, hanem a gondatlan magától értetődés is, mely a boldognak magasztalást elfogadja, de bensőleg nem éli át. Hamisan értelmezi a középszerűség, mely velük takargatja gyengeségét a világ erős követelésével szemben; a jámborkodó, kicsinyes gondolkodás, mely a világban levő értékeket keresztény oldalról rossznak tünteti föl. Csak az fogja föl helyesen ama szavakat, aki nem hagyja ítéletét megzavartatni arra nézve, ami a világban nagy, - és ugyanakkor azt is tudja, hogy mindez kicsi, mocskos és elesett az égiekhez képest.
Valami égi hatalom tör át a nyolc boldogságon. ...Egy minden földivel szembenálló új, égi nagyságról szólnak. Ezt a hallatlant úgy fejezi ki Jézus, hogy minden közvetlenül érthető értékelést megfordít. Ha az emberek, akiket Isten lelke megragadott, az Õ szent mivoltát ki akarják fejezni, akkor egyik földi képet a másik után hozzák, és ismét elvetik, mert nem elégségesek; s végül oly dolgokat mondanak, melyek látszólag értelmetlenek, mégis arra szolgálnak, hogy a szívet fölriasszák, hogy az megsejtse, mi van a minden összehasonlíthatóságon túl. Valami hasonló történik itt is." (Romano Guardini: Az Úr 90-91. oldal)

Buzgán József (buzgan.jozsef[kukac]gmail.com)

Magyar Kurír