2009. november 29., advent 1. vasárnapja

Az adventnek van üdvösségtörténeti múltja, liturgikus arca és története. Összességében mégis legjobban az ragadja meg, aki a hangulatát képes érzékelni. A mai vasárnapon idézett szentírási részletek alapján ezt a hangulatot igyekszem megidézni. Ebben segítenek az alábbi versek és irodalmi utalások.

Az olvasmányhoz (Jer 33,14–16)

A remény tárgyai a prófétai jövendölésben: jog, igazság, szabadság és biztonság. Mindezt az Úr ígéri és ajándékozza. Mit tegyen érte az ember? Hiába várom azt a korszakot, amikor ezek az értékek úgy állnak, mint az Alpok, a Kárpátok vagy a Himalája. Nem, ezek virágok, törékeny virágok, és a világ, egyéni életem számomra egy kiskert, ahol nekem kell a magját mindezeknek elültetni, ahol nekem kell ezeket plántálni. A magot és a növekedést adja az Úr. Ezek olyanok, mint Saint-Exupéry Kis Hercegének rózsája, melyet búrával is véd, ha kell. Elültetem életem kiskertjébe a jog, az igazság, a szabadság, a biztonság magjait, és nemcsak várom, de már látom előre, hogyan fognak virágozni. Elhervadnak? Újra ültetem a legközelebbi tavaszon, holnap. A remény ad erőt ehhez, és már mintegy előre meg is jeleníti a virágot. Minden tettünkhöz a remény ad erőt. Az üdvösség története egy véget nem érő Advent, a remény újra felkelő napja, a természet körhintájának tavasza. Az élet, emberi életünk „prototípusa” (bocsánat, de nem találok megfelelő magyar szót ide) az advent. Megerősít ebben:

Csokonai Vitéz Mihály
(Menzini)

Régen elsűlyedtem volna még / A kegyetlen tenger mélyében,
Hanemha az édes reménység / Ûlt volna szívem rejtekében.
Ki vígasztalván engemet, / Megtartatta vélem életemet.
Õ gondolatim javával / Együtt nővén felfelé,
Az örömnek zőld ágával / Lelkem árnyékozta bé.
És ha elmém derűlt egét / Béborítja terhes felhő,
Azonnal belérepűl ő, / S eloszlatja fergetegét.
Néha kívánságimat is / Megelőzi s hozzám így kiált:
Mit félsz száz zűrzavartól is, / Állhatatos szíved mivé vált?
Meglátod, hogy csendes szellők / Fogják fúni vitorládat,
S mint hív pajtásid, még ők / Révpartra viszik gályádat.
Vezetőid lésznek magok / A tindarusi csillagok,
És kedvező fényekkel / Derítik útadat fel.
Vígan fog piros hintaján / Kijönni az ég ajtaján
Hozzád a szép hajnal is, / Felhozza kedves fényével,
Mosolygó tekintetével / A te békességed is.

A szentleckéhez (1Tessz 3,12–4,2)

Pál apostol rokonnak érezte azokat, akik vele együtt hittek Krisztusban. Krisztus rokonnak érezte azokat, akik „teljesítik mennyei Atyám parancsát”, a szeretet mindenkire sugárzó parancsát. Petőfi, nem is baj, hogy más stílusban, ugyanarról énekel:

Búcsú Kunszentmiklóstól
(részlet)

Kiskunsági Szentmiklósnak
Ifju népe!
Benyitottál a szivemnek
Közepébe;
Hej, pedig e szivközép, ez
Szentek szente,
Nem sok ember fordult meg még –
Fordult meg még eddig benne.
De kinek meg helyet adtam
Egyszer itt benn,
Az ugyan ki soha többé
Nem megy innen.
Ezután úgy nézzetek hát
A szemembe:
Rabok vagytok mindörökre –
Mindörökre a szivembe'!
Hát közöttetek, ha újra
Visszatérek,
Lesz emléke e barátság
Ünnepének?
Ünnep volt ez, a barátság
Szép ünnepje,
Nem is hiszem, hogy valaki –
Hogy valaki elfeledje.
(Petőfi Sándor)

Az evangéliumhoz (Lk 21,25–28,34–36)

Milyen pokoli kín az, ha elnehezedik a szív az élet gondjaiban! Pedig de sokszor megtörténik! De jó, ha valaki képes kialudni a léleknek ezt a nyomott állapotát, és új hajnalra ébredve újjászületni! Lehet ez valakinél végleges állapot? Értelmezhetjük úgy az Úr figyelmeztetését arról a napról, mely lecsaphat, mint a tőr a madárra? Értelmezhetjük úgy, hogy az a nap fényképezőgép egy kézben, mely abban az állapotban megörökíthet? Jaj, ne! Nehogy úgy kelljen megjelenni az Úr színe előtt!

Wass Albert is ismerte a hangulatok életet meghatározó szerepét és erejét. Hagyaték c. könyvében írja (Diákkorában öngyilkos akart lenni. Egy diáklány megszólította, kedves volt hozzá, s ő elállt akkor az öngyilkosságtól. Találkozásaim a halállal fejezetcím alatt olvasható. Ebből idézek.):

„De így, ezen keresztül láttam meg, hogy az élet mennyire érzések és hangulatok dolga. Azon a napon semmi sem változott a valóságban. Minden úgy maradt, mint azelőtt. Gondjaim, bajaim a maguk reális formájában továbbra is vállamat nyomták. Mindössze annyi történt, hogy egy leány, akit alig ismertem addig, azt hazudta, hogy szeret. S én, bár nem éreztem szerelmet iránta, elhittem ezt, mert jólesett elhinni. Érzéseim és hangulataim feloldódtak, az egyedüllét érzete megszűnt, valakinek testét és lelkét magam mellett tudtam, s ettől a tudattól a környező világ sötét színei megenyhültek.
Azóta tudom, hogy az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosnak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.
Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírálásakor alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat, s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra is, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való.”

Krisztus tudta, hogy a földi lét átmeneti. Ami a földi létben jog, igazság, szabadság, ami tökéletes, szép, az átmegy egy magasabb dimenzióba, amit Õ úgy nevezett, hogy Isten országa. Voltak, vannak, akik ezt értik. Ezek az Isten igaz egyházának tagjai. Ezek a megvilágosodottak. Ezek ilyeneket mondanak: "egyetlen igaz gondolat többet ér, mint az egész világ." (Keresztes Szent János)

Buzgán József
buzgan.jozsef[kukac]gmail.com