2009. október 11., évközi 28. vasárnap

Az olvasmányhoz (Bölcs 7,7-11)

Bölcsesség? Elég sokat éltem már, és elég sok emberrel találkoztam. A sok között csak egy volt, aki bevallotta, hogy ő szeretne okosabb, bölcsebb lenni. A többiek mind elégedettek voltak okosságukkal, bölcsességükkel. Az az egy pedig rendőr volt. (Komolyan!) Ezért eszembe jut az a bölcs megállapítás, hogy Isten az észt osztotta el legjobban, mivel mindenki úgy találja, hogy ő kapott a legtöbbet, vagy ha nem is a legtöbbet, de biztosan eleget.

A bölcsességet valahol a fejünkben szoktuk keresni. Mi van a fejünkben? Nézzünk szét a szobánkban! Nézzünk szét a könyvespolcunkon! Nézzünk szét a fiókjainkban! Nemcsak saját tapasztalatból tudom, de sok általam közelebbről ismert embernél is meggyőződtem arról, hogy környezete tükrözi mindazt, ami a fejében van. De lehet, hogy a bölcsesség székhelye inkább a szívünk. Mi tükrözi szívünk belső világát? Azt hiszem a tetteink.

Mi a bölcsesség? Pál apostolnak is volt tapasztalata erről, és le is írta: „A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Õ a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1 Kor 1,22-24)

A szentleckéhez (Zsid 4,12-13)

Egészen biztos, hogy igaz, amit a zsidó levélben ezen a vasárnapon idézünk Isten igéjéről, szaváról. De az is igaz: „nem mind arany, ami fénylik.” Ha ugyanis sokfelé hallgatózok és olvasgatok, olyan helyeken, ahol „Isten igéje” címszó alatt beszélnek és írnak, nem mindig tudok eligazodni. Ritkán tudok eligazodni. Nagyon ritkán tudok eligazodni.

Az evangéliumhoz (Mk 10,17-27)

Végre, egy értelmes ember, aki rákérdez a lényegre: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem Isten országát?” Pedig a párbeszédből kitűnik, hogy eddig is tudta mi a lényeg. És mégis, valami hiányzik neki: azaz, hogy feleslege van, amitől meg kell válni, és utána követni kell Jézust.
Kempis Tamás könyve óriási érték a keresztény irodalomban. Sokan vannak, akiket nagyon fárasztana ha végig kellene olvasniuk! Nagyon sokan vannak! Kit bilincsel le? Például Kis Szent Terézt, akiről azt olvasom, hogy „Ekkor Terézia a Krisztus követését már kívülről tudta.”(Diós: Szentek élete) 14 éves lehetett „ekkor”.

Felsorakoznak emlékezetemben azok az ifjak és nem mindig ifjak, akiknek volt merszük szétosztani vagyonukat, és volt bátorságuk szegényen és szabadon követni Krisztust. Lássunk egy szeletet az Egyház történelméből, a keresztes hadjáratok utáni korból.
A hatalmas erővel előretörő és minden eszközzel hódító iszlám ellen a kereszténység védekezni kényszerül. Az egymást követő pápák és királyok szervezésével keresztes hadjáratok indulnak az iszlám erejének megtörésére. Kétszáz év alatt 7 hadjárat indul. Ezek a hadjáratok katona-politikai szempontból eredménytelenek. Szörnyű szenvedésekkel és áldozatokkal járnak. A nyugati keresztény összetartozás tudatát azonban rendkívüli módon megerősítik, és megindul Kelet és Nyugat között a szellemi és anyagi javak kicserélése. A hadjáratokból hazakerült keresztes vitézek új szellemet hoznak hazájukba. Megtanulták milyen a szenvedő Krisztus követése, és a vallásosságban új szellemet, a szegénység és a bűnbánat szellemét teszik uralkodóvá. Elkezdődik a szegénységi mozgalmak kora.

Részben a keresztes hadjáratok utazásai révén, részben az iszlám elől menekülő emberek közvetítésével Európába is eljut (főként Dél-Franciaországba, a Rajna völgyébe és Észak-Itáliába egy keleti eredetű keresztény eretnek tan, a manicheista színezetű bogumil eretnekség. Eretnek tanaik mellett (amit itt nem áll módomban kifejteni) szigorú böjtre, aszkéta életre, húsételről való lemondásra, a házasságról és magánvagyonról történő lemondásra kötelezik magukat. Õk a katharok, azaz tisztáknak nevezik magukat. Dél-Franciaországban egy Valdi Péter nevű lyoni takács vezetésével is indul egy mozgalom. Valdi Péter nagy vagyonát szétosztja a szegények között, prédikálni kezd, az evangéliumok alapján az apostoli szegénységet és Krisztus követését hirdeti. Az eretnek mozgalomnak a társadalmat felforgató ereje kezdettől látszik, de gyors terjedésüket, térhódításukat sem az egyházi sem a világi hatóságok nem tudják feltartóztatni.
Ebben a történelmi helyzetben jelenik meg az említett területen a kasztíliai Domonkos és Assisi Ferenc, a két nagy koldulórend megalapítója. A két rend hihetetlen gyorsasággal terjed. 1300 körül a ferencesek kb. 40.000-en vannak, a domonkosok 15.000-en. Õk szelídítik meg és illesztik egyházi keretbe a "szegénységi mozgalmat".

Egy-egy történet az életükből, mely az általuk képviselt szellemet jól tükrözi:
Szent Domonkos (ma így mondanánk) egyetemi tanulmányait végzi. Kasztíliában éhínség dúl. Domonkos eladja könyveit, és árát a szegények között szétosztja. Azt mondja: "Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek?!"

Assisi Szent Ferenc korában egy evangéliumos könyv birtoklása ritkaság volt, mert egész vagyonba került. Hiszen egy-egy szerzetesnek (a könyvnyomtatást még nem találták fel) egész életét rá kellett szánnia, hogy akár csak egyet is elkészíthessen. Nem tudni hogyan, de Ferenc alakuló kis közössége hozzájutott egy ilyen könyvhöz. Ez számukra a legnagyobb kincs volt, hiszen lelki életüket az imában és szemlélődésben az evangélium alapján újíthatták meg naponta. Egyszer egy asszony jött hozzájuk, akinek két fia tartozott a közösséghez. Nagy ínségbe jutott, és Ferenchez fordult segítségért. Ferenc megkérdezte a helyettesét, Catani Pétert: "Van valami alamizsnánk anyánk részére? A testvér nemmel válaszolt, majd hozzátette: "Semmi sincs már a házban az Újszövetségen kívül, de az a zsolozsma végzéséhez szükséges." Ferenc azonban így felel: "Add oda anyánknak az Újszövetséget, adja el szükségében. Hisz az áll benne, hogy a szegényeken segítenünk kell. Úgy hiszem, Istennek kedvesebb, ha elajándékozzuk, mint ha csupán olvasunk belőle."

Egy másik hasonló történet is van. Itt is előre kell bocsátanunk valamit, hogy jobban megérthessük. A rendbe való belépéskor a testvéreknek szét kell osztaniuk vagyonukat, mégpedig a szegények között. A Regula határozottan tiltja, hogy a rend bármit is kaphasson belőle. A testvérek egyszer nagy ínségben voltak, és szerettek volna a rendbe lépő vagyonából részesedni. Ferenc azonban semmiképpen sem egyezett bele. Olyan kísértésnek tartotta, amit mindenáron le kell győzni. Helyette ezért azt javasolta, hogy a Szűzanya oltárának díszeit váltsák be a szükséges élelemért. Majd hozzáfűzte: "Higgyétek el nekem, hogy Szűz Máriának jobban tetszik, ha Fiának evangéliumát megtartjuk, mint ha az oltára ékesen marad, de Fiát megvetjük. Az Úr küld majd valakit, aki visszaadja Anyjának, amit nekünk kölcsönzött."

Buzgán József
buzgan.jozsef[kukac]gmail.com

Magyar Kurír