2010. december 23. – Csütörtök

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Lk 1,57-66

Elmélkedés:

Életünk sokszor egy hajszálon függ – mondják az emberek. A hívő inkább azt mondja, hogy élete Isten kezében van. Neki köszönhetjük világrajöttünket és az ő irgalmának köszönhető, hogy eljuthatunk az üdvösségre halálunk után.

Vegyük észre, hogy mennyire irgalmas az emberiséggel az Atya! Elküldi követeit, a prófétákat, s az idők teljességében egyszülött Fia jön közénk a földre. Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe és emberközelbe hozza.
Amikor a kis Jézus jászla mellé térdelünk, lássuk meg, hogy milyen irgalmas hozzánk az Isten! Az ő irgalmától és könyörületétől függ üdvösségünk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,
csak téged áhít Izrael,
és hozzád sóhajt untalan,
mert Isten híján hontalan!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!

Magyar Kurír