2010. december 26. Szent Család vasárnapja

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet bocsátott ki 2010. december 26-ra, a család éve megnyitására. Ezt a témát szándékosan nem akarom érinteni, hogy a körlevél szándékát véletlenül sem sértsem. Ezért választottam a Szent Család vasárnapján felolvasásra kerülő Kolosszei levelet.

Ha önmagában csak ezt a részletet (Kol 3,12-21) olvassuk ebből a páli levélből, olyannak tűnik, mint egy jókívánság-sorozat, amire az ember alig képes figyelni, alig képes megérteni, mintha nem is volna igazán értelme, csak amolyan udvariasságból mondott, jól betanult szöveg, aminek a végén azt kell mondani, hogy "köszönjük szépen, hasonló jókat kívánunk mi is".

De ha az ember arra gondol, hogy Pál apostol nem szokott puszta udvariasságból levelet írni, hogy ez a részlet a szentírás része, tehát Isten igéje, hogy majdnem kétezer éve milliók és milliók olvasták és olvassák a mai napig, akkor keresni kezdi benne az ember az örökké érvényes igét.

Amikor megírta Pál apostol e levelet, egy meghatározott közösségnek címezte egy meghatározott alkalomból és célból, de mert a benne foglaltak más közösségek helyzetére is illettek, így körlevél lett belőle még a megírás idején, később pedig örök időkre szóló körlevéllé lett, része a szentírásnak, minden korok minden kereszténye számára szóló üzenet található benne, mely Isten igéje.
   
Nézzük hát, mit tudunk a levél keletkezéséről!

Pál apostol első római fogságát tölti (61-63). Igen sok látogatója van. Ezek közé tartozik Epafrász, a kolosszei egyház alapítója. Tanácsért, segítségért jön Pál apostolhoz. Hívei buzgók a hitben és telve vannak testvéri szeretettel, de szívesen foglalkoznak alaptalan álmodozásokkal és szőrszálhasogatásokkal. Pál tudja, hogy Frígia, ahol Kolossze városa is fekszik, szellemi viharsarok. Ezek a frígiaiak úgy tudják, hogy a világ tele van démonokkal, a mennyország trónusokkal, fejedelemségekkel, hatalmasságokkal és erősségekkel (Kol2,15), a hold alatti közbülső tér pedig a levegőég szellemeivel (Ef 6,12). A magasabbrendű szellemeket együttesen  "plérómá"-nak, vagyis "teljesség"-nek nevezik. Ez most a "jelszó Kolosszéban". Mindenki erről beszél, a kézműves csakúgy, mint a rabszolga, jóllehet nem tudja, mi az. Az alacsonyabb rendű szellemeket "üresség"-nek (kenóma) nevezik. Iónia, a bölcselkedés ősi anyaországa és Frígia, a gnosztikus rajongás és ábrándozás melegágya most vallási erjedésben van. Az apostol rövid utalásaiból nem tudjuk pontosan megállapítani az akkori tévtanok körvonalait. Annyi azonban biztosnak látszik, hogy zsidó és hellenisztikus álmodozásokból származó zavaros teozófiáról, egyfajta korai gnoszticizmusról van szó. A Nagy Antiokhosz óta Frígiában letelepedett nagyszámú zsidóság a "filozófia" leple alatt igyekszik zsidó világnézetét elfogadhatóbbá tenni. Körvonalak nélküli szellemhitnek és babonás angyaltiszteletnek hódolnak. Azt állítják, hogy Krisztus is csak egyike ezeknek a közvetítő angyaloknak. A tévtan most még viszonylag ártalmatlan, de hamarosan veszedelmes varázsital lesz, amelyet zsidó, kései platonikus, újpüthagoreusi, orphikus, perzsa-zoroaszteri elemekből kotyvasztanak össze, több évszázadon át ki fogja tölteni a vallástörténetet, és óriási veszély lesz az Egyház számára. "Ez még nem Manesz, Markión, Valentinus és Baszilidész kifejlett gnoszticizmusa, de mégis valami mindegyikből." (P. Delatte: Les Epitres de St Paul) A szellemi erjedésnek az első szakasza ez. Pál nagy érdeme, hogy Krisztus-szemléletének mélyére hatol és összefoglalja Krisztusnak a természetes és természetfeletti kozmoszt átölelő nagyságát a görög kultúrkör egy titokzatos mondatával: "Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fönn". (Ko1,17) A kolosszei szellemi áramlat arra irányul, hogy Krisztus közvetítő szerepét megszüntesse, Krisztust központi, főpapi szerepéből félreállítsa, és alárendelt szellemi lénnyé, teremtmények közötti teremtménnyé fokozza le. A gnosztikus tévedés arra törekszik, hogy "Krisztust felbontsa", amint Szent János mondja; a tévtanítás aztán Ariusban és Nestoriusban éri el csúcspontját. Mindezek kezet emelnek Krisztus királyságára s elsőségére, és ezzel az emberiség méltóságára is, amit Krisztus újra helyreállított.

Ez a háttér. Mi most a levél végéről csak egy töredéket hallottunk a mai szentleckében. Arra figyelmezteti itt a kolosszeieket az apostol, hogy ne emberi kicsinyeskedésekre figyeljenek: "nehogy a húsosfazék a tejesfazékhoz érjen, inkább azzal törődjetek, hogy az emberek ne ütközzenek feleslegesen. Ilyen rendelkezések helyett "Ne fogd meg! Ne ízleld! Ne érintsd!" hadd mondjuk nektek inkább ezt: "Viseljétek el egymást, bocsássatok meg egymásnak, szeressétek egymást, éljetek békességben egymással, legyetek hálásak egymás iránt!" Becsüljétek többre a Krisztusban való egységet, mint azokat a különbségeket, amelyeket rang, társadalmi állás és vér hoztak létre! Ez volt az apostol válasza azokra a kísérletekre, hogy a kereszténységet csak a beavatottaknak szánt titkos tanra másrészt tömegeknek szánt vallásra szakítsák szét. Pál megóvta a kereszténységet attól a veszedelemtől, hogy világkerülő aszkétaságba csússzon, emellett azonban ajtót nyit a magasabb megismerésnek, a keresztény filozófiának és misztikának. Pál Krisztust úgy rajzolja meg, mint az Atya teremtő képmását, aki az Istenség teljességét egyesíti magában, mint aki Isten az Istentől, világosság a világosságtól, és mégis ember az emberek között, aki vérével eltüntette azt a szakadékot, amit a bűn tépett fel Isten és a világ között. A világ nem az ördögtől van, és nem az ördögé! A világ megváltásra szorul, de képes is a gyógyulásra. Nem szabad a világot magára hagynunk és közreműködésről, az érte cselekvésről lemondanunk. Így mentette meg Pál Krisztusról adott élesen körvonalazott dogmatikájával a kereszténységet a keleti vallási egyvelegben való elmerüléstől, s tette meg a nyugati kultúra teremtő tényezőjévé. E megmentő cselekedet nélkül ott, Nyugat Ázsia szellemi provinciájává lett volna a kereszténység. Európa sorsát pedig később mongol uralom alatt Zarathustra vagy Mohamed határozta volna meg.

Az alexandriaiak nem sokkal Pál után már meg is tapasztalták a keresztény gondolkodás mindent felülmúló intellektuális örömét, aminek Pál nyitott először ajtót. Milyen magasnak kellett lennie az alexandriai keresztény iskola tudományos színvonalának, ha
 Alexandriai Kelemen így kiálthatott fel:

 "Mióta Krisztus van, már nincs szükségünk a humanisztikus (pogány) iskolákra. Ez a tanító mindenre megtanít. Általa az egész földkerekség Athén és Görögország lett." (150 - 215).

Később Szent Ágoston így tesz vallomást:
(Vallomások VIII. könyv VII. fejezet)

„Mégis elmulasztottam, hogy megvessem a földi boldogságot, s annak keresésére áldozzam időmet, aminek nem a megtalálása, hanem már a kutatása is sokkal értékesebb, mint a pogány világ meglelt kincses birodalma, s a test akár egyetlen intésemre is engem körülrajzó örömei.”

Ma hasonló zavar uralkodik a szellemi világban, mint Pál apostol korában és közvetlen utána. Ma is igaz az apostol kijelentése: "És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk." (ApCsel 4,12)
Ezért időszerű ma, a Szentcsalád vasárnapján Pál apostol levele.

(A fenti fejtegetések nagyobbrészt Josef Holzner Szent Pál című könyvéből valók.)

Buzgán József